Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek – ezt érezhetik azok, akik küldenek egy titkot a PostSecret, azaz Frank Warren számára. A képeslapra írt mondatok feladója ismeretlen marad, de szinte nincs olyan titok, amely ne mutatna túl önmagán: talán ez a siker titka.
A közösségi-művészeti projektet még 2005-ben indította Frank Warren, aki azóta is a PostSecret mögött áll: vasárnaponként jelent meg tíz újabb titok a blogger felületén olvasható oldalon, melyekkel kapcsolatosan nincsen sok elvárás. A lényeg az, hogy mindegyik titok legyen, azaz olyasmi, amit még soha nem mondott el senkinek a feladó, valamint az, hogy az igazság szerepeljen a képeslapokon. Ezek lehetnek boltban vásárolt kártyák, vagy saját gyártásúak is: a lényeg úgyis a leírt szavakban rejlik.
A képeslapos titok ötlete túlnőtt önmagán
A blog később eltűnt – a blogger spamként értékelte, és törölte –, így ma már saját honlapon érhetők el a titkok, melyeket a közösségi médiában is megoszt az alapító, aki már több könyvben is kiadta a hozzá befutó titkokat. A PostSecretnek német, francia, portugál, spanyol és kínai változata is indult Warren áldásával, valamint számos hasonló projekt indulását is inspirálta az eredeti blog.
Applikáció is készült a könnyebb titokbeküldéshez, ám az ezzel történő visszaélések hatására már nem használható az alkalmazás. Az alkalmazáson dolgozó önkéntesek rengeteg abuzív, expliciten szexuális tartalmú vagy fenyegető „titokkal” találkoztak, Warrent az Apple, az FBI, a büntetés-végrehajtás és felhasználók egyaránt megkeresték az ügy miatt.
Vissza is lehet élni vele
A fentiek rávilágítanak arra, mi lehet az egyetlen hátulütője a titokbeküldősdinek: lehet, hogy valaki bűncselekményt fog bevallani, amiről hirtelen embertömegek szereznek tudomást, így nehezen lépnek túl rajta, miközben az elég nehezen lenyomozható, hogy kitől érkezett a küldemény. 2013-ban egy titokkal épp ez történt:
augusztus 31-én került fel az oldalra egy képeslap, mely egy térképen konkrét helyszínre mutató nyíllal és a következő szöveggel futott be: „Azt mondtam, megszabadult tőlem, de valójában én szabadultam meg tőle.”
Miután sokakban azt az érzést keltette a titok, hogy egy gyilkosságot vallott be annak beküldője, rendőrségi ügy is lett belőle – nyomozás indult, melynek során a megjelölt helyet hiába forgatták fel, nem találtak maradványokat vagy bármi arra utaló nyomot, hogy itt erőszakos cselekmény zajlott volna le, így aztán a vádakat ejtették is.
Ereje a közösségben rejlik
Tévedés lenne ugyanakkor azt hinni, hogy a PostSecret közössége hoaxokon csámcsog hétről hétre.
A titkok önmagukban is érdekesek – nem véletlen, hogy Amerikát járó kiállítás is született már belőlük –, de a projekt valódi értékét talán az adja, amilyen párbeszédek a beküldött mondatok hatására elindulnak.
Az alapító Frank Warren már nem sokkal a PostSecret elindulását követően partnerségre lépett egy öngyilkosság-prevenciós amerikai segélyszolgálattal, mivel sok képeslapon olvashatók olyan üzenetek, melyeket talán utolsó kétségbeesésükben írnak a beküldők.
A projekt Facebook-oldalán ugyanakkor bármelyik titok alatti kommentekre kattintva azzal szembesülünk, hogy rengeteg empátia, segítő szándék csoportosul egy helyen – ki tudja, az eredeti beküldő valóban megélte-e az adott helyzetet, a kommentszekcióban akkor is érintettek gyűlnek össze, akik megerősítik egymást, segítenek, egy jó szót adnak a másiknak olyan helyzetben, amilyenben mástól nem számíthatnak megértésre. A PostSecret ereje abban a közösségben van, amely köré szerveződött: sokkal többről szól, mint arról, hogy itt bevallhatod, ha nem csíped az anyósod, vagy ha kisiskolásként elcsórtál egy téli fagyit a sarki trafikból. Inkább arról szól, hogy egy világméretű közösség tagjai megmutatják egymásnak és nekünk is, mi mindent tehetünk a másikért.
