Ezek az ételek finomabbak másnap fogyasztva

Olvasási idő kb. 2 perc

Szakemberek szerint az ételekben fokozatosan végbemenő kémiai változások az ízeket sem hagyják érintetlenül.

Vannak olyan ételek, amelyeknek a receptjében kifejezetten azt ajánlják, hogy a főzés után éjszakára tedd be pihentetni a hűtőbe – nem véletlenül. Egyes ízek ugyanis jobban előtérbe kerülhetnek, míg mások háttérbe szorulhatnak a tárolás közben eltelt időben. Így aztán megtörténhet, hogy egy édes étel még édesebb lesz, egy keserű pedig kevésbé fog keserűnek érződni.

Így befolyásolja az idő az ételek ízét

Az, hogy befejezted a főzést, még nem jelenti azt, hogy az étel innentől kezdve ugyanabban a statikus állapotban marad. A háttérben ezután is folyamatos ízbeli változások mennek végbe. Vikram Sunderam séf a curryt hozza fel példaként, amelynek frissen nagyon erőteljes az íze. Másnapra viszont elkezd lágyulni, így már nem lesz olyan rettentően csípős.

A hűtőben tényleg összeérhetnek az ízek
Fotó: bluecinema / Getty Images Hungary

A séf kitért arra is, hogy ízátadás nem csupán a pácolás során tapasztalható. Ez történik a szószokban és folyékony ételekben lévő szuszpendált összetevőkkel is.

A zsírok kihozzák ízeket

„A zsírok olyan aromákat közvetíthetnek, amelyek egyébként észrevétlenül maradnának. A zsír bevonja a nyelvet, lehetővé téve, hogy a különböző aromás vegyületek hosszabb ideig érintkezzenek az ízlelőbimbókkal, ezáltal fokozva és megnyújtva az ízélményt” – hívja fel a figyelmet Samin Nosra, a Só, zsír, sav, hő című szakácskönyv szerzője.

Amikor ezek a hatások kombinálva érvényesülnek, az ízek kerekebbé, harmonikusabbá válnak.

Az édes csak édesebb lesz

Az ételben lévő cukrok a tárolás közben tovább bomolhatnak, ami kihathat az ízekre. A keményítőtartalmú ételekből például több glukóz és szacharóz szabadulhat fel, ami elnyomhatja egyes fűszerek és savak dominanciáját.

A befolyásoló tényezők között említhető az oxidáció is. Ez nemcsak a felvágott alma vagy burgonya barnulásáért felelős, hanem ízbeli változásokkal is járhat. A magas kéntartalmú alapanyagoknál, mint amilyenek az alliumok és a keresztes virágú zöldségek,

az oxigénnek való kitettség enyhíthet a keserű ízeken.

A húsoknál ezzel szemben a fehérjék bomlása játszik fontos szerepet, ami puhító hatású, és olyan aminosavakat szabadít fel, amelyek fokozhatják az umami néven ismert ízt.

Nem csak neked tűnik úgy, hogy egyes ételek az idő múlásával finomabbak lesznek
Fotó: Drazen Zigic / Getty Images Hungary

Mindezek alapján tehát egyáltalán nem sületlenség azt mondani egy ételre, hogy idővel összeérnek benne az ízek. A csilis, fűszeres és savanyú fogások ugyanakkor a kivételek közé tartoznak: ezek veszíthetnek ízükből.

Milyen ételeket érdemes másnapra hagyni? 

A darált hússal rakott karfiol, a rakott kel, a csülkös bab, a csilis bab, a húsgombócos spagetti, a bolognai spagetti, a marhapörkölt, a pirított zöldséges kuszkusz, a húsleves, a fasírt, a hússal rakott tészta, a rántott hús, a töltött káposzta, a pogácsa és a muffin mind olyan étel, amelyet érdemes lehet pihentetni egy kicsit, hogy fogyasztásukkor még finomabbak legyenek.

Másnapra amúgy is jobban kívánod

A végeredmény szempontjából nem elhanyagolhatók az egyéni tényezők, így az ízérzékelés szerepe sem. Ha te készíted el az ételt, akkor számolnod kell azzal, hogy a főzés során az érzékszerveid hozzászokhatnak illatához, ízéhez.

„Ez az oka annak, hogy amikor a szakács végre leül enni, már nem is feltétlenül annyira éhes. De másnap ugyanez az étel hihetetlenül csábító lehetkülönösen, ha azt látod, hogy mások is jóízűen fogyasztják.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.