Középkategóriás telefonként kapott 4 hátsó kamerát az új Samsung A9

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Samsung gondolt egy bátrat, és a csúcskategória helyett egy olcsóbb, de annál izgalmasabb telefonba épített a világon elsőként négy hátlapi kamerát. De tényleg kell ennyi? Itt az új A9!

Valahol kifejezetten szórakoztató ez a nagy ádáz harc a telefongyártók között azért, hogy mindenki valami újjal, innovatívval és olyannal álljon elő, amit eddig nem látott senki. Legutóbb ilyen volt az, amikor a Huawei három kamerát rakott a P20 Pro csúcskészülékének hátába, majd jött az LG, és ők is megcsinálták ezt, aztán most itt a Samsung, és mivel van még hely a telefonok hátoldalán, rárakott egy negyediket is, ráadásul ők nem a csúcstelefonjukba rakták, hanem a felső középkategóriának számító A-szériás készülékek legújabb darabjába.

Eddig nagyjából egyértelmű, néha már unalmas volt a mobilbejelentések világa abból a szempontból, hogy az ember tudta, hogy minden újítást és innovációt belepakolnak a gyártók évente a csúcstelefonba, és ezek vagy butítva vagy idővel, szépen lassan leszivárognak az olcsóbb kategóriákba - amikre emiatt úgy igazán senki sem figyelt. Egyértelmű volt, hogy amennyiben a legújabb fejlesztéseket akarod, akkor irány a legdrágább telefon. Erre most jött a Samsung, aki fogta a középáras készülékét, és ebbe tett elsőként négy kamerát azzal a szlogennel, hogy ez négyszeres élvezet. Persze felmerül a kérdés, hogy ez egyben azt is jelenti-e vajon, hogy innentől ez lesz az új trend, és hamarosan jön majd valamelyik gyártó öt vagy még több kamerával. És bár a pletykák szerint erre is van esély, most inkább foglalkozzunk azzal, mit is tud ez a négy hátlapi és egy előlapi kamera. 

A világ első 4 hátsó kamerás telefonja.
Fotó: Dívány

Hátlapi kamerák

Az LG V40 ThinQ kamerasora úgy néz ki, hogy van egy 12 megapixeles képstabilizátoros, egy 16 megapixeles széles látószögű, és egy 12 megapixeles, ami kétszeres zoomra képes. A Huawei P20 Pro és a Leicával közösen fejlesztett három lencse esetében egy 20 megapixeles monokróm lencséről beszélhetünk, ami a részletgazdagságért felel, emellett egy 40 megapixeles RGB lencséről - a színek és a nagy felbontás miatt -, és egy 8 megapixeles teleobjektívről, ami pedig a zoomolási lehetőséget biztosítja.

A Samsung pedig most megmutatta, hogy milyen négy lencsével az élet: ők egy 8 megapixeles, széles látószögű lencsét tettek a telefonba, ami 120 fokban képes rögzíteni; egy 10 megapixeles, kétszeres zoomra képes kamerát; egy 24 megapixeles fő kamerát, ami sötétben is jól működik; és egy 5 megapixeles mélységszenzoros kamerát, többek között a portrékhoz, aminek segítségével manuálisan is lehet állítani a képek mélységélességét és fókuszát. Az elülső oldalon egy 24 megapixeles kamera várja a szelfizni vágyók óhaját és sóhaját. 

Segít fényképezni

Jelenetoptimalizálás funkció is került bele, ezzel profi fotóshoz méltó képeket lehet készíteni az ígéretek szerint. Az AI, vagyis mesterséges intelligencia témafelismerés megoldás detektálja a kép alanyát, és a lehető legjobb minőség érdekében a beállításokat szükség esetén ennek megfelelően módosítja, vagyis megpróbálja a legjobbat kihozni a képből, ez persze senkit nem ment meg attól, hogy továbbra se találjon izgalmas témákat, de legalább azzal már nem lesz gond, hogy rossz minőségű a kép, kivéve persze, ha belelógatja az illető az ujját.

Szemből így néz ki az A9.
Fotó: Samsung

Befellegzett az "itt repül a kismadárnak"

Az viszont jó hír, hogy többé nem kell idegösszeroppanást kapnod attól, hogy otthon, nagyobb felbontásban veszed észre, hogy minden képen pislogsz, ugyanis a mesterséges intelligencia szól, hogy belepislogtál a képbe, csinálj egy másikat. 

Három színben lesz elérhető
Fotó: Dívány

Nem olcsó, de elmarad a csúcskategóriás ártól

A magyar piacon a Samsung A9 199.990 forint lesz, ami nyilván még mindig nem a klasszikus középkategóriás árú telefon, viszont ez a készülék többet is tud azoknál, tulajdonképpen egy kézenfekvő választás azoknak, akik szeretnének sok-sok extrát a telefonba, de nem hajlandóak ennél legalább százezer forinttal többet fizetni, mert mindent tud ez a készülék is, amire nekik szükségük van. 

Az olcsóbb megoldás mellett se menjünk el szó nélkül

Néhány napja már bemutatták a Galaxy A7 telefont, három kamerával és az oldalán található ujjlenyomatolvasóval, ami az ígéretek szerint természetesebbé teszi a telefon feloldását. 24 megapixeles szelfikamera azoknak, akiknek fontos, hogy az elülső kamera is pontosan olyan jó képeket készítsen, mint a hátulsó, ami szintén egy 24 MP főkamerából, egy mélységszenzoros és ultra-széleslátószögű kamerából áll. Ennek az ára még kedvezőbb lesz, 99.990 forintért már hamarosan beszerezhető, vagyis ez a legolcsóbb három kamerás telefon most a piacon.

Íme, az olcsóbb kistestvér.
Fotó: Dívány

Specifikációk Samsung Galaxy A9

Kijelző mérete: 6,3 hüvelyk, Super AMOLED, Full HD+

Memória: 6 GB RAM +128 GB memória (512 GB-ig bővíthető)

Hátlapi kamerák: 24 MP, f/1,7, 8 MP, f/2,4, 120 fokos széles látószög, 10 MP, f/2,4 , kétszeres zoom, 5MP, f/2.2 mélységszenzor.

Előlapi kamera: 24 MP f/2.0

Akkumulátor: 3800 mAh

Ár: 199.990 kártyafüggetlenül, szolgáltatóknál valószínűleg olcsóbban is beszerezhető lesz különböző csomagokban (november végétől elérhető)

Színek: kaviárfekete, limonádékék, rágógumi-rózsaszín

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.