Megnéztük az iPhone-gyilkos telefont

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberek ma már legkevésbé telefonálásra használják a mobiltelefont.

Megérkezett a telefon, ami arra hivatott, hogy legyilkolja az Apple-t, vagy legalábbis hogy alaposan belerúgjon. A Samsung Galaxy S9-et Barcelonában úgy várta a világsajtó, mintha a Megváltó érkezett volna közénk egy látványos show keretében. Nem is csoda, hiszen az újságok azzal vannak tele, hogy az Apple legutóbbi csúcstelefonja, az iPhone X nem hozza az elvárt számokat, és a vásárlók többsége inkább kivár, mintsem új telefont vesz. A nagy kérdés csak az, hogy vajon az S9-re várnak-e.

Már nem telefonálunk a telefonnal

DJ Koh, a Samsung mobilkommunikációs üzletágának a vezetője arról beszélt az eseményen, hogy nem a technológiai cégek változtatják meg a világot, hanem az emberek. A mobil egy olyan egyszerű elképzeléséből jött, hogy legyen egy eszköz, amivel telefonálni tudunk. Persze már az elején felmerült, hogy miért ne hallgathatnának zenét, miért ne írhatnának emailt, miért ne fényképezhetnének is vele. Ezért ezeket mind megcsinálták, és ma már a telefon elsődleges funkciója nem is a hanghívás, helyette inkább vizuálisan kommunikálunk. Ezért kell megreformálni például a kamerát. 

Fotó: Dívány

Kezdjük a kínos részlettel: az ára

A csúcstelefonnak csúcs az árképzése is, vagyis az S9 esetében se számítson arra senki, hogy észrevehetően több pénze marad vásárlás után, ugyanis a készülék kezdő ára az alapmodell esetében 280 ezer forint, az S9 Plus pedig 320 ezer forintnál kezdődik. Igaz, a legegyszerűbb iPhone X-nél még így is jóval olcsóbb. 

Folytassuk inkább a pozitívumokkal

Marad a végtelen kijelző, vagyis nagyjából hasonló lesz a kialakítása, mint az S8-nak, ami egyáltalán nem baj, hiszen az egyik legszebb készülék volt tavaly, szóval érthető, hogy maradnak a jól bevált dizájnnál. Viszont jó hír hogy az ujjlenyomat-olvasó már sokkal jobban kézre áll, hiszen az S8-nál a kamera mellé lett beszorítva, most viszont a kamera alá került, ráadásul olyan távolságra, hogy van esély arra, hogy ne lencsére nyomjunk egy gigantikus ujjlenyomatot. Ezen felül a biztonságról az íriszszkenner és az arcfelismerő gondoskodik, illetve ez is kibírja a vízben és porban is. Mármint maximum fél órát és maximum másfél méter mélyen, persze nem sós vízben. Az S9 5,8 hüvelykes, az S9 plus mérete pedig 6,2 hüvelyk.

Az újragondolt kamera

Az esemény meghívójában az szerepelt, hogy a cég újragondolja mindazt, amit egy kamera nyújtani tud, úgyhogy kíváncsiak voltunk, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban. A legnagyobb problémát még mindig az okozza, hogy sötétedés után a képek értékelhetetlenek lesznek. Erre találták most ki a dual aperture, vagyis kétrekeszes kamerát, ami gyakorlatilag úgy viselkedik, mint a pupillánk, vagyis erős fényben összehúzódik, sötétben pedig kitágul. Na, pont ugyanezt csinálja az S9 kamerája is. A készülék automatikusan változtatja a rekeszértéket, jó fényviszonyok között f/2,4-esre, hogy éles legyen a kép, rosszabb fényviszonyok között pedig f/1,5-ös a rekeszérték, hogy ne egy sötét massza egyen az egész. Ja, az S9 Plus pedig duálkamerát kapott, két 12 megapixeles szenzor készíti a képeket, az egyik széles látószögű, a másikkal pedig közelebb lehet hozni a témákat anélkül, hogy romlana a kép minősége. 

Szuperlassított felvétel 

De videóban is tud újdonsággal előrukkolni a koreai gyártó, a 960 fps-es lassított felvétellel tényleg elég menő videókat lehet készíteni. Ez a szám ugye azt jelenti, hogy másodpercenként 960 képet készít. Hogy mire jó ez? A világ legcukibb videóinak elkészítésére, gondoljunk csak egy kölyökkutya lassított felvételes tüsszentésére, ahogyan a macska elvéti a kanapéra ugrást, vagy ahogyan valaki elfúj egy szülinapi gyertyát. A lehetőségek száma végtelen, a siker gyakorlatilag garantált, főleg ilyen lassítás mellett, ahol vízcseppenként látszik ha valaki arcon önt az ember egy pohár vízzel. Sőt, ki is tudsz jelölni egy területet, hogy akkor induljon el a lassítás, ha az adott kis kockában mozgás van. Aztán pedig gifet lehet belőle csinálni, visszafelé lehet játszani, és még kezdőképernyőnek is be lehet állítani, szóval tényleg a közösségi oldlak sztárjává lehet várni néhány perc alatt. 

Csinálj magadból emojit!

Ugye mindenki emlékszik, hogy az iPhone a legnagyobb sikert az Animojival aratta, amire lehetne azt mondani, hogy olcsó játék hülyegyerekeknek, csak az olcsó nem lenne igaz. Ez volt az a funkció, amikor szó szerint szarfej lehetett az ember, és egy szarkupac vette át a mimikáját, a szájmozgást és mindent. Nos, a Samsungról azt pletykálták egy ideje, hogy felvette a kesztyűt, és ha az embereknek ez kell, akkor megkapják, csak kicsit feltuningolják az egészet. Bármily meglepő, de az egész nem az emojikról szól, arról, hogy mi mindenre lehet használni a kiterjesztett valóságot. Az emojikészítés ennek csak egy szórakoztató mellékterméke, de ez a technológia idővel egy csomó izgalmas dolognak teret engedhet, még akkor is ha most egyelőre a legszórakoztatóbb dolog benne az, hogy az arckifejezésünket le tudja utánozni Mickey egér, vagy csinálhatunk olyan emojit, ami pont úgy néz ki, mint mi. Ráadásul meg is lehet osztani másokkal, például a WhatsApp és a Facebook Messenger is támogatja, hogy akár beszélő üzenetet küldjünk. 

Fotó: Dívány

Oké, de akkor a modern telefon egy multifunkciós fényképezőgép?

Ha nem telefonálunk, akkor még mit csinálunk a telefonnal? Erről irányítunk mindent. Vagy legalábbis egyszer majd ez lesz az a modern távirányító, amivel nemcsak a tévét uraljuk, hanem a hűtőt, a termosztátot, és gyakorlatilag mindent. Na meg a kiterjesztett valóság segítségével ezt használjuk gyakorlatilag állandóan. Ezért most továbbfejlesztik a Samsung virtuális asszisztensét, a Bixbyt. Mostantól tudja ugyanazt, mint a Google Translate, vagyis ráirányítom egy szövegre, ami azonnal lefordítja, de azt is meg tudja majd csinálni, hogy megmondja az elé tett ételről, hogy mi is az, mennyi kalóriát tartalmaz, és azonnal be is táplálja a MyHealth alkalmazásba. Akár sminket is felpróbálhatunk és meg is rendelhetjük, mondjuk egyelőre itthon nem. A kiterjesztett valóság lehetősége gyakorlatilag határtalan, és ezt egyre több cég is érzi, gondoljunk csak bele mennyire lehet hasznos, ha még vásárlás előtt belepróbálhatjuk a kanapét a lakásba. 

Ha nem telefonálunk, akkor multimédiás szórakozásra használjuk. A játék, a zenehallgatás, filmnézés egyre inkább terjed a telefonon is, és most nem feltétlenül arra gondolunk, mikor a villamoson közösségi zenehallgatás történik egy lelkes utasnak köszönhetően. De bármi is legyen a cél, a jó hír az, hogy megcsinálták az eddigi leghangosabb telefont az AKG segítségével, ráadásul Dolby Atmos  hatással, mint a menő mozikban. 

Már félig a zsebedben lehet

Akit több is érdekel, az itt talál részletes specifikációt róla. Az előrendelés már elindult a szolgáltatóknál is, illetve a partnereknél is március közepétől, aki pedig addig nem bírja ki, az előrendelheti. Mondjuk hamarabb nem kapja meg, viszont meglesz a tudat, hogy már elvieg van egy ilyenje. Jó hír, hogy ahogyan tavaly idén is beszámítják a régebbi Samsung telefonokat, hogy egyszerűbb legyen a korszerűsítés. Az persze jó kérdés, hogy mondjuk egy S8 esetében érdemes-e a váltani, de régebbi telefonoknál már meggondolandó az ajánlat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.