Életben maradnék kenyéren és vízen élve?

Olvasási idő kb. 3 perc

A tudomány ismét egy fontos kérdésre adott választ. A krumpli után most a vízről és kenyérről derült ki, hogy elegendő-e a békés öregkor eléréséhez.

A kenyér az emberi táplálkozás egyik nehezen megkerülhető eleme. Fogyasztjuk szendvicshez, főételek mellé, sőt, ha kellően friss és ropogós, csak úgy simán, magában is. De vajon mi történne, ha egy éles váltással búcsút intenénk minden más gasztronómiai örömnek, és példás önuralmat mutatva kizárólag kenyérre és vízre szorítkoznánk? A Popular Science ennek járt utána.

Élet, de milyen?

A címben feszegetett kérdés röviden úgy válaszolható meg, hogy

Idézőjel ikon

igen, huzamosabb ideig életben maradnál.

Legalábbis akkor, ha nem a fillérekért kapható, felfújt szemetet ennéd, hanem jó minőségű, teljes kiőrlésű kenyeret. Az már más kérdés, hogy nem az egyhangúság lenne a legnagyobb problémád. Idővel ugyanis táplálkozási hiányállapot állna be, és minden esélyed meglenne rá, hogy belebetegedj az egysíkú étkezésbe.

Szembemennél az evolúcióval

Az emberiség nem véletlenül kapott rá a változatos étrendre. A már említett krumpli például hiába tartalmazza az összes esszenciális aminosavat, közülük több is olyan elenyésző mennyiségben van jelen benne, hogy nincs az a zabagép, aki ezt ellensúlyozni tudná (a sikerhez napi 34 darab édesburgonya vagy 84 darab fehér burgonya elfogyasztására lenne szükség). Ugyanez vonatkozik a kenyérre is, azzal a különbséggel, hogy a krumplival és a rizzsel szemben a malomipari terméket nyilván nem termesztik, hanem gabonafélék, víz és különféle mikrobák felhasználásával állítják elő. Ezek a mikrobák – az élesztő és más baktériumok – szabadítják fel azokat az értékes tápanyagokat, melyekhez a szervezetünk alapvetően nem férne hozzá. Tehát a végtermék nagyságrendekkel táplálóbb, mint a gabonaféle, amiből készül.

A fehér kenyérrel megszívnád

Ha a kása és a hagyományos módon sütött kenyér táplálkozási előnyeit vetjük össze, akkor az utóbbi jön ki győztesként, mivel az előbbi nem esik át azon a fermentációs folyamaton, ami felszabadítja a kulcsfontosságú tápanyagokat. A hangsúly itt a hagyományosan van, hiszen egy csomói mai kenyér fehér lisztből és kereskedelmi élesztőből születik – az értékes vitaminok, rostok és ásványi anyagok nélkül. Szóval, ha valaha is beléd hasítana a felismerés, hogy hátralévő életben már csak kenyeret akarsz majszolni, tegyél magadnak egy szívességet, és maradj a teljes kiőrlésűnél. Lehetőleg abból is a kovászolt fajtánál, ami vadélesztővel készül.

Ágynak dönthetne a vitaminhiány

Hosszú távon azonban így sem úsznád meg viszontagságok nélkül, mert nem jutnál elegendő C-, B12-  és D-vitaminhoz, valamint kalciumhoz. Ezek hiányában pedig nem lennének túl rózsásak a kilátásaid. Megfelelő C-vitamin-forrás hiányában skorbut alakulhat ki, ami kimerültséggel, izomgyengeséggel, sőt akár ínysorvadással és vérszegénységgel járhat, míg kalcium nélkül a csontritkulás veszélyével kell számolnod. Az embernek ráadásul zsírokra – melyeknek a kovászolt kenyérben bottal ütheted a nyomát – is szüksége van ahhoz, hogy életben maradjon.

Jóból is megárt a sok

A Popular Science szerint általánosságban elmondható, hogy bármilyen kajáról is legyen szó, ha nem ennél semmi mást, előbb jutnál odáig, hogy végtelenül megunod azt, minthogy lebetegszel. A jelenséget érzékelés-specifikus telítődés (sensory specific satiety) néven ismeri a tudomány. A lényeg nagyjából annyi, hogy minél többet falatozol egy ételből, amiért odavagy, annál kevésbé fogod élvezni, mert egyszerűen telítődsz vele. Egyes kutatók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a kenyér az üdítő kivételek közé tartozik, tehát nem is olyan könnyű ráunni.

Inkább két ételt kombinálj

A fentiek fényében kijelenthető, hogy túlélésedhez nem a kenyérdiéta (a víz nem igazán befolyásolja a végeredményt) a legtutibb választás. Ha egyszerű étrendre vágysz, inkább párosíts össze kétféle élelmiszert, például a rizst és a babot, a joghurtot és a dióféléket vagy a tésztát és a zöldségeket – így sokkal kiegyensúlyozottabb lehet a táplálkozásod. De időnként még ezeket is érdemes variálnod.

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.