Yoko Ono tragikus kávéskészletet tervezett a remény jegyében

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az Illynek tervezett kávéscsésze kollekció hat darabja egy-egy tragikus eseménynek állít emléket (igen, Lennon lelövése is köztük van), a hetedik viszont üres. Tudja, miért?

John Lennon özvegye, Yoko Ono amúgy zenész és képzőművész, most viszont éppen kávéscsészék tervezésében fejezi ki önmagát, adta hírül a New York Daily News. A művésznő az Illy kávéscég Illy Art Collection kávéscsésze-sorozatába tervezett egy hét részből álló kollekciót, melyből hat az újkori történelem hat tragikus eseményének állít emléket Ono saját kézírásával, és egy régi japán edényjavítási technika, a kitsugi segítségével. 

Fotó: momastore.org

A kollekció a "Yoko Ono: Mended Cups (foltozott csészék) - Illy Art Collection" fantázianevet kapta és kintsugi technikával készült, ami egy tradicionális japán eljárás a törött porcelánok javítására: az értékes cserepeket folyékony nemesfémmel (többnyire arannyal) "ragasztják" össze. A kollekció hét csészéjéből hat ennek a technikának a nyomait viseli magán, azaz "törött", és olyan tragikus pillanatokat képviselnek az újkori történelemből, mint Hirosima (1940), vagy John Lennon lelövése (1980). Nem biztos, hogy mi szívesen merengenénk ilyesmiken egy szimpla kávézás során, de talán épp az a lényege az egésznek, hogy az utolsó, a hetedik csészét Ono épen és üresen hagyta, pontosabban annyit írt rá: "Ez a csésze soha nem fog eltörni, mivel te vigyázni fogsz rá", és ezzel - saját bevallása szerint - a reményt hivatott reprezentálni. 

Az Ono-féle Illy kollekció a New York-i Modern Művészetek Múzeumának webboltjában már kapható, az egész apropója pedig persze a művésznő közelgő, Yoko Ono - One Woman Show 1960-71 című kiállítása ugyanitt. 

Lennon özvegye amúgy elég jó társaságba került az Illy kollekciójával: rajta kívül Jeff Koons képzőművész, Pedro Almodovar filmrendező, Robert Rauschenberg festő, Julian Schnabel képzőművész és David Byrne zenész is tervezett már saját csészekollekciót a kávéscég számára.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.