Villantottunk és tükröt fejeltünk a próbafülkékben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem túl vidám a helyzet a hazai próbafülkék terén. Közepes tisztaság, sötétség, szűk helyek. 7 üzletben jártunk.

Sokak számára kész kínszenvedés a vásárlás, órák mennek el vele teljesen fölöslegesen, ráadásul legalább egy tucatszor át kell öltözni, mire megtaláljuk a megfelelő darabot. Ha megtaláljuk. A helyzeten valamelyest javíthatna a környezet, de a boltok csak ritkán figyelnek kiemelten a próbafülkékre. Ezért aztán azok javarészt sötétek, mértékkel tiszták és kicsik is, sok helyen pedig be lehet látni a függöny mellett. Ezúttal a WestEndben néztünk próbafülkéket, akadt néhány pozitív élményünk is. 

1. H&M

A budapesti WestEnd méretesebb H&M üzletében öt normál és egy nagyobb, mozgássérültek számára kialakított próbafülkét találtunk a női osztályon. A helyiségben mind a tükörnél, mind a mennyezeten van lámpa, mi mégis nagyon sötétnek éreztük, viszont legalább kényelmesen elfértünk benne. Az különösebben senkit nem érdekelt hétköznap dél körül, hogy pontosan hány ruhadarabot viszünk be próbálni, számot senkitől sem kaptunk, így aztán már annak is örültünk, hogy nem nekünk kellett visszavinni a helyére a felpróbált ruhákat. 

Pontszám: 5/3
Függöny sípcsontig érő, rendesen behúzható
Méret normál
Szék van
Tisztaság közepes

2. Springfield

Bár azt hittük, a H&M fülkéinél már biztosan nem lesz sötétebb, rögtön a soron következő üzletben belefutottunk egy még rosszabba, ahol a fehér helyett a mustársárga dominált, a fényt pedig csak a tükörvilágítás adta. A Springfield próbafülkéjébe lépve azonnal mély depresszióba zuhantunk, az egész barátságtalannak és szűknek tűnt, pedig nem volt kisebb a H&M-esnél. Azon már nem lepődtünk meg, hogy a ruhákhoz nem kaptuk számot (de jólnevelt módon vettünk magunknak), olyan biztonsági intézkedést viszont még nem tapasztaltunk sehol, mint a Springfieldben, ahol még a próbafülke függönyére is szereltek mágneses lopásgátlót. A mozgássérült vásárlókra nem gondoltak külön, ők az öt normál fülke egyikébe mehetnek öltözni, ahol 8 db akasztóra tehetik fel a választott ruhadarabokat. Ha végeztünk, itt sem kell visszavinnünk a ruhákat, kifelé menet felakaszthatjuk ott, ahol a számokat kellene kapnunk.

Galéria ikon

40

Galéria: Próbafülkék a WestEnd üzleteiben
Fotó: Dívány
Pontszám: 5/2
Függöny földig érő, kicsit be lehet látni, lopásgátlós
Méret normál, de szűknek hat
Szék van
Tisztaság közepes

3. Stradivarius

Itt már szerencsére több volt a fény, de igen, jól gondolja, számot itt sem kaptunk, pedig itt még bóklászott is egy alkalmazott a próbafülkék körül, a ruhákat pakolgatva. A fülke kifejezetten kicsi, a mozgássérültekre ők sem készültek fel, viszont itt akkor sincs gond, ha hirtelen elárasztják őket a vásárlók, összesen ugyanis 12 fülkét számoltunk. A világítást egyetlen szpotlámpa biztosította a mennyezetről, ami nem túl előnyös, viszont legalább nem sötét. A tükör egészen a földig ér. Az itteni függöny volt az első, amit megkedveltünk, a bal szélébe ugyanis merevítőt varrtak, aminek köszönhetően úgy húzhatja be, mint még semmit, soha.

Pontszám: 5/4
Függöny sípcsontig érő, behúzható
Méret kicsi
Szék van
Tisztaság tiszta

4. C&A

Kétbetűs társához, a H&M-hez hasonlóan a C&A-ban is akad fülke a mozgássérültek számára, és ezen kívül további tizenhét darab normál méretű öltözővel készültek a nagy roham esetére. A ruháinkat 5 db akasztóra lógathatjuk fel, és egy keskeny ülőfelületen kínlódhatunk az öltözéssel. Tükörvilágítás nincs, csak a mennyezeti lámpákban bízhatunk. Van viszont egy brékingünk is innen: kaptunk számot! További pozitívum, hogy a fülkéknél a ránk váró pasink/csajunk leülhet egy kanapéra, és nekünk nagyon tetszett a közös térben található mérettáblázat is. A fülkében ledobált szeméttől viszont nagyon elszomorodtunk.

Pontszám: 5/4
Függöny sípcsontig ér, nem lehet belátni
Méret normál
Szék van
Tisztaság közepes-hanyag

5. Zara

Úgy tűnt, a C&A-val megtört a jég, mert utána már a Zarában is kaptunk számot, ráadásul itt is gondoltak a férfiakra (kanapé) és a mozgássérültekre is (nagyobb tér), amikor kialakították a próbafülkéket. Szóval, amíg be nem értünk, mindent rendben találtunk. Aztán jött a hidegzuhany: szuper, hogy a földig ér a függöny, de ekkora rést még egyetlen egynél sem láttunk, mint ennél. Ha nem akartunk, akkor is beláttunk a fülkékbe, miközben öltöztek bennük. Az is remek, hogy a mozgáskorlátozotton kívül 15 fülke van, de elég lett volna inkább 10 normál méretű is, úgy nem kellene nyomorogni benne. Szék nincs, helyette egy keskeny ülőfelületet találunk, ami alá berakhatjuk a cipőnket, táskánkat is. Tükörvilágítás nincs, mondjuk sötét sem, de ki vetkőzne itt szívesen azok után, hogy ennyire be lehet látni?

Galéria ikon

40

Galéria: Próbafülkék a WestEnd üzleteiben
Fotó: Dívány
Pontszám: 5/2
Függöny földig ér, teljesen belátni
Méret kicsi
Szék keskeny ülőfelület
Tisztaság közepes-tiszta

6. Camaieu

A Zara unalmas színvilágú öltözői után kifejezetten bírtuk a Camaieu harsány pinkjét, ráadásul itt fordult elő először, hogy az eladók segítséget kínáltak, maguktól!! Számot is kaptunk, de a C&A óta ezen már nem lepődünk meg. A fülke viszont nagyon apróra sikerült, és valahogy az akasztó sem volt az igazi, csak küszködve tudtuk rápakolni a kabátunkat. A világítás rendben volt, és a tükörrel sem spóroltak, jutott a fülke bal oldalára is egy kevés. Összesen 12 db fülkét számoltunk, de külön mozgáskorlátozottaknak tervezettet sajnos nem találtunk.

Pontszám: 5/3
Függöny bokáig ér, rendesen be lehet húzni
Méret kicsi
Szék van
Tisztaság közepes-tiszta

7. Mango

A versenyben utolsó helyen végzett a Mango, ahol úgy gondolták, jó ötlet lesz a fülkékbe szőnyeget rakni, csak azt felejtették el, hogy azok könnyen koszolódnak, és meg is kopnak, amitől erősen elhanyagolt képet mutatnak. Mi a fekete műbőr borítást sem szerettük, azt viszont jó ötletnek tartjuk, hogy a fülkék bejáratánál választhatunk öveket a szettünkhöz. Itt véget ért  a sikerszériánk, már nem kaptunk számot, pedig két munkatársba is bebotlottunk a fülkéknél, egyiküknek le is adtuk később a választott ruhákat a tér közepére kihelyezett asztaloknál. A fülkék (12 db, mozgássérülteknek tervezett nincs) nagyon kicsikre sikerültek, mi le is fejeltük a tükröt öltözés közben.

Galéria ikon

40

Galéria: Próbafülkék a WestEnd üzleteiben
Fotó: Dívány
Pontszám: 5/1
Függöny sípcsontig ér, kínlódva, de be lehet húzni
Méret kicsi
Szék van
Tisztaság hanyag
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.