Mérgező összetevők a natúr- és bio izzadásgátlókban

Olvasási idő kb. 10 perc

Azt már rég tudjuk, hogy az alumíniumsók az ördögtől valók, ezért a hagyományos izzadásgátlókat natúr- és biodezodorokkal versenyeztettük összetétel, hatékonyság és ár szempontjából. Az eredmény lesújtó lett: kenhetünk magunkra egészségesnek hirdetett cuccokat, amik többé-kevésbé még fedik is az izzadságot, de összetétel szempontjából leszerepeltek.

Az egyik barátnőm vett egy golyós dezodort, és pár használat után két borsónyi ciszta nőtt a hónaljában. Az orvos közölte vele, hogy a dezodor miatt keletkeztek, mert az elzárta a pórusokat, ezáltal nem hagyta lélegezni a bőrét: így reagált a szervezete az ártalmas anyagokra.

Galéria ikon

5

Galéria: Mit keresnek mérgező összetevők a natúr- és bio izzadásgátlókban?

Ezen felbuzdulva végeztem egy kis kutatómunkát, és barátnőim segítségével leteszteltem pár izzadásgátlót. Hagyományos, natúr- és biodezodorokat teszteltünk összetétel, hatékonyság és ár szempontjából. Amikor a deók összetevőit próbáltam lefordítani úgy, hogy mi halandók is megértsük, megdöbbenve tapasztaltam, hogy miket kenegetünk magunkra. Természetesen a dezodorok nem túl sűrű használata esetén az alábbiakban felsorolt mérgező hatás mértéke nem jelent közvetlen veszélyt a szervezetre.

Így kerültek képbe az alábbi termékek (átlagáruk szerint csökkenő sorrendben):

  • Vichy Izzadságszabályozó krémdeo – 2700 forint
  • La Roche Posay 24 órás izzadásgátló dezodor stift – 2500 forint
  • BIOLA Bio Orvosi zsályás dezodor – 2200 forint
  • Dove deo stift Invisible Dry – 740 forint
  • Nivea Dry Comfort golyós dezodor – 650 forint
  • Rexona Crystal golyós dezodor – 610 forint
  • Baba dezodor, golyós, érzékeny bőrre – 480 forint

Az eredmény egészen rémisztő volt:

Az első helyen a kecskeméti Biola Natúrkozmetikai Kft. terméke, a Bio Orvosi zsályás pumpás dezodor végzett. Drágább kategóriás termék, úgyhogy nem kíméltük, ennyiért bizonyítson. A legizzadósabb barátnőm próbálta ki (aki szegény, még allergiás is), és teljes mértékben meg volt elégedve vele: nem viszketett tőle a bőre, és nem volt allergiás az illatára sem. Rendkívül jól hidratál, jelentősen csökkenti a hónaljszagot, illata pedig az eukaliptusz-, teafa-, zsálya- és citromolajtól igen frissítő. Nem tartalmaz alkoholt és alumíniumsót, ellenben sok benne a valóban természetes összetevő. Viszont meglepetésemre az egyik alkotóeleme a Coco Betaine (más néven Cocamidopropyl Betaine: a Cocamide és glycine betaine keveréke). Ez az anyag a kozmetikumok egyik legmérgezőbb adalékanyaga: irritálhatja a bőrt, a szemet és a tüdőt, és rákot okozó összetevőket tartalmazhat, melyek komolyan veszélyeztetik az egészséget.

A többi összetevő: víz (Aqua), orvosi zsálya (Salvia officinalis), nagylevelű csodamogyoró (Hamamelis virginiana), citromsav-észter (Triethyl citrate), teafa (Melaleuca alternifolia), vízi menta- vagy balzsamfű (Mentha aquatica), eukaliptuszolaj (Eucaliptus globulus),  citrombalzsam (Melissa officanalis oil).

Ezt követően bajba jutottam, mert bár illat és hatékonyság szempontjából a legtöbb izzadásgátló jól bizonyított, de az összetevők terén siralmas a helyzet. Olyan lehangoló adatok kerültek napvilágra, amikkel nem sikerült sorrendet felállítanom a maradék izzadsággátlók között, igaz, az utolsó helyért keményen küzd a Forever Living, a Rexona és a Dove terméke). Mivel az első helyezett után megszégyenülve kullogott az összes többi dezodor, úgy döntöttem, hogy a fenti, ár szerinti felsorolásban mutatom be őket.

  • Vichy Izzadságszabályozó dezodor

Nekem nem vált be. Kis választékban kapható, nagyon drága, és nem fedi az izzadtságszagot. Nem mellékesen pedig – a többi L'Oréal-termékhez hasonlóan – állatokon tesztelik, ami ma már nagyon ciki.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: Aluminum Chlorohydrate – alumíniumsó; Aluminum Sesquichlorohydrate – komplex összetevő, veseelégtelenséget okozhat.

A többi összetevő: víz (Aqua), szintetikus vegyület (PPG15 Stearyl Ethereol), zsíralkohol (Cetearyl Alcohol),  polietilén-glikol-éter (ceteareth-33),  parfüm,  szilikon (Dimethicone),  poliéter-vegyület (peg-4 dilaurate),  polietilén-glikol észtere (peg-4 laurate), laurinsav.

  • La Roche Posay 24 órás izzadásgátló dezodor stift

Galéria ikon

5

Galéria: Mit keresnek mérgező összetevők a natúr- és bio izzadásgátlókban?
Fotó: Divany

Hasonló, mint a Vichy, talán azért, mert ez is L'Oréal-termék, viszont nincsen benne alumíniumsó. Kicsivel nagyobb választékban kapható, mint előző versenytársa, de hatékonyságban és árban egyformák.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai:Butylene Glycol, más néven Propylene Glycol – petróleumszármazék. Áthatol a bőrön, és gyengítheti a protein- és sejtszerkezetet. Hozzájárulhat ahhoz, hogy más kemikáliák a bőr mélyebb rétegeibe bejuthassanak, és ezzel könnyebben a vérbe juthatnak. Az iparban fagyállószerként alkalmazzák. Az EPA (U.S. Enviromental Protection Agency) olyan mérgezőnek tartja a PG-t, hogy a dolgozókat védőkesztyű, védőruha és szemüveg hordására kötelezi, valamint, hogy minden PG-oldattól rövid idő alatt szabaduljanak meg, mivel a PG gyorsan áthatol a bőrön. Az EPA óvva int a bőrkontaktustól az agy-, máj- és veserendellenességek megelőzése céljából. Azon dezodorokon sajnos nincs figyelmeztető címke, amelyekben a koncentráció nagyobb, mint a legtöbb ipari alkalmazásban. Tünetei lehetnek: hányás, álmosság, kóma és légzési elégtelenség.

A többi összetevő: víz (Aqua), zsíralkohol (Cetearyl Alcohol), szintetikus vegyület (PPG15 Stearyl Ether),  polietilén-glikol-éter  (Ceteareth-33),  cink és cukor keveréke (Zinc Gluconate),   ásványi anyag (Perlite),  fekete nadálytő-kivonat (Allantoin), anisic sav (P-anisic Acid),  emollient és hidratálószer (Capryl Glycol), citromsav (Citric Acid), szilikon (Dimethicon),  parfüm (Fragrance).

  • ForeverLiving Aloe Ever-Shield dezodor

Barátnőm rendszeres használója. Azt mondja, azért szereti, mert nincsen benne semmilyen káros anyag, és napi egyszeri használattal teljesen kiiktatható a kellemetlen testszag. Nem mellékesen kismama, és nagyon fontos számára, hogy a szoptatás alatt natúr terméket használjon. Az eredményt még nem tudja, de nem fog örülni neki.

Közismert, hogy a ForeverLiving natúr kozmetikumokat hirdet. Én eddig sem hittem a multi level marketinges hálózatok ígéreteiben, és a kételyeim most igazolódni látszanak. Az hagyján, hogy az ára elég borsos, de összetevőkben is elég messze áll a natúrtól.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: Propylene Glycol – petróleumszármazék, melyet az előbb, a La Roche kapcsán már részletesen ismertettünk.  A Sodium Stearate – nátrium-sztearát, a stiftes ragasztók egyik elsődleges összetevője, valamint felfedezhető még festékben, tintában és műanyagban egyaránt. Jelentősen káros a szemre, a gyomorra és a tüdőre. Bőrre kerülve allergiás panaszokat okozhat. A Triclosan allergiás reakciókat válthat ki a bőrön, károsíthatja a májat, valamint az emésztéshez fontos bélbaktériumokat, továbbá rákot is okozhat.

A többi összetevő: desztillált víz (purified water),  aloe vera (stabilised Aloe Vera gel),  illatanyag.

  • Következik a marketingjéről híres Dove

Illata és állaga kellemes, nem drága dezodor, és az izzadást is ki lehet kerülni vele, bár van, akinek napi több használat szükséges ehhez – ennyi az összes pozitívum, amit mondani lehet róla. A negatívum viszont, hogy a tesztelt dezodoraink között ebben van a legtöbb káros anyag, szinte a káros vegyület benne, mint semleges. Megbukott a vizsgán.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: AluminumZirconium Tetrachlorohydrex GLY– monomer- és polimerkeverék. Ezt az összetevőt az USA-ban és az EU-ban még légfrissítőben is tilos használni. A legújabb kutatások szerint felelős lehet a mellrák kialakulásáért. Dimethicone – szilikon. Filmrétegként fedi be a bőr pórusait, az egyenetlenségeket elzárja, és nem hagyja lélegezni a bőrt. Az USA kozmetikai iparában ennek az anyagnak a használatát nem tanácsolják, mivel a patkányokon és az egereken végzett kísérletek során tumort okozott. Steareth-100etilén-oxid (etoxilált), ismert emberi rákkeltő. BHT – Lipofil szerves vegyület, bőrgyulladásos allergiát okoz. Toluene-t tartalmaz. Rákkeltő lehet. Benzyl Alcohol – alkoholféle, oldószer és tartósítószer, túl magas koncentráció esetén mérgező lehet. Benzyl Salicylate – szalicilsav-benzil-észter, bőrkiütéseket okozhat, ha napfénynek kitett felületen használják.

A többi összetevő:szilikon (Cyclopentasiloxane), zsíralkohol (Stearyl Alcohol), szagtalan, színtelen olaj (C12-C15 Alkyl Benzonate), szintetikus vegyület (PPG-14 Butyl Ether), ricinusolajból előállított felületaktív anyag és emulgeálószer (Hydrogenated Castor Oil), parfüm, műanyag (Polyethylene), napraforgóolaj (Helianthus Annuus Seed Oil), Citromsav (Citrid Acid); fahéjalkohol  (Cinnamyl Alcohol); Carboxaldehyde; Butylphenyl Methylpropional; Hydroxyisohexyl 3-Cyclohexene; illatanyagok: Citronell, Coumain, Hexyl Cinnamal, Lomonene, AlphaIsomethyl Ionone

  • Nivea golyós dezodor

Ez sem hagy nyomot a ruhán, hosszan tartó izzadsággátlás és jó árfekvés jellemzi. Összetétel szempontjából valamivel jobb, mint az előző két versenyző.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: Aluminum Chlorohydrate – alumíniumsó.

A többi összetevő: víz (water), trisó (Trisodium EDTA), olajos folyadék (PPG-15 Stearyl Ether), viasszerű felületaktív anyag és emulgeálószer (Steareth-2), nem ionos tenzid (Steareth-21), mono-észter, glicerinből és laurinsavból képződik (Glyceryl Laurate), avokádó (Persea gratissima), avokádóolaj (Avocado Oil), zsíralkohol (Octyldodecanol), kamilla (Bisabolol).

  • Rexona Golyós Dezodor

Ketten próbáltuk ki, és egyáltalán nem tetszett: túl erős az illata, illetve nem is használt semmit, ugyanúgy izzadtam tőle. De legalább az ára jó.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: Aluminum Chlorohydrate – alumíniumsó, Benzyl Alcohol – alkoholféle, oldószer és tartósítószer, túl magas koncentráció esetén mérgező. Benzyl Salicylate – fixáló, bőrkiütést okozhat. Butylphenyl Methylpropional – mesterséges illatanyag, bőrirritációt okozhat.

A többi összetevő: víz (Aqua), glicerin (Glycerin), napraforgóolaj (Helianthus annuus Seed Oil), viasszerű, felületaktív anyag és emulgeálószer (Steareth-2), parfüm, zsíralkohol (Steareth-20), citromsav  (Citric Acid), káliumlaktát  (Potassium Lactate Tocopherol), E-vitamin, omega-6 zsírsav (Linoleic Acid Coumarin), illatanyagok (Geraniol, Limonene).

  • Baba Dezodor Érzékeny Bőrre

Pár hónappal ezelőtt nem lehetett kapni a kedvenc dezodoromat, és nehezen, de úgy döntöttem, kipróbálom a Babát. A második napon dobtam a kukába: ragadós volt, és büdös lettem tőle. Az illata sem olyan volt a bőrre kenve, mint amikor a dezodort megszagoltam. Az pedig külön fura, hogy érzékeny bőrre hirdetik, mikor tele van bőrirritációt elősegítő anyaggal.

Esetlegesen allergiás tüneteket okozó, vagy mellrák kialakulását elősegítő anyagai: Aluminum Chlorohydrate – alumíniumsó, Silica – szilícium-dioxid, belégzés esetén káros lehet,  Benzyl Alcohol – alkoholféle, oldószer és tartósítószer (túl magas koncentráció esetén mérgező lehet), Benzyl Salicylate – szalicilsav-benzil-észter (bőrkiütéseket okozhat, ha napfénynek kitett felületen használják), Linalool – illatanyag (bőrirritációt idézhet elő),  Alpha-Isomethyl Ionone – illatanyag, növeli a bőr érzékenységét, központi idegrendszeri zavarokat okozhat.

A többi összetevő: víz (aqua),  napraforgóolaj (Helianthus annuus Seed Oil),  viasszerű, felületaktív anyag és emulgeálószer (Steareth-2), parfüm (Fragrance), zsíralkohol (Steareth-20), viaszos szteroid zsír (Cholesterol, Lecithin), citromsav (Citric Acid), E-vitamin (Tocopherol),  káliumlaktát (Potassium Lactate),  illatanyagok: Citronellol, Geraniol, Limonene.

Csináld magad izzadásgátló: tényleg natúr, bio, és még hatásos is

Mivel nagyon lesújtott, hogy ilyen gyér a felhozatal a magyar piacon, és még abban sem lehet bízni, ami bio- vagy natúr kozmetikumnak hirdeti magát, keresgélni kezdtem a neten, hátha van valami tuti ötlet házi izzadásgátló-illatosítószer készítésére. Órákig böngésztem, mire a sok recept közül összeraktam a sajátomat, az eredmény viszont zseniális lett! Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, kellemesen krémes az állaga, minden alapanyaga természetes és olcsón beszerezhető, ráadásul olyan illatban készítjük el, amilyenben csak szeretnénk. Valóban gátolja az izzadságszagot is, igaz, a biztonság kedvéért egymás után többször húztam végig a hónaljamon. Végig megmaradt az illata is, úgyhogy egyszerűen imádom!

Íme  tehát a csodarecept körülbelül két adag dezodor elkészítéséhez (persze ez attól is függ, hogy mekkora dobozban akarod tárolni):

Hozzávalók:

  • 5-6 púpozott evőkanál 100%-os kókuszvaj (bioboltban tudod megvenni, 250 gramm 600-2500 forint)
  • 30 gramm szódabikarbóna (ha nincs a konyhaszekrényedben, bármelyik élelmiszerboltban megveheted, 50 gramm 60 forint), izzadásgátló hatása van
  • 30 gramm rizsliszt (500 gramm 300-390 forint) vagy kukoricaliszt (500 gramm 300-600 forint; a bio drágább) vagy a kettő keveréke fele-fele arányban elosztva, jól szívják az izzadságot
  • opcionális: az illatosításához bármilyen 100%-os illóolaj felhasználható (én 100%-os teafaolaj-koncentrátumból használtam nyolc-tíz cseppet; 5 ml 500 forint)
  • üres deóstiftes tok

Elkészítése:

Egy nagyobb tálban összekeverem a szódabikarbónát és a rizslisztet (aki izzadós típus, rakhat több szódabikarbónát a keverékhez, mert nedvszívó és szagtalanító hatása van, illetve a liszt mennyisége is növelhető). Öt púpozott evőkanál kókuszvajat vízgőzön megolvasztok, és a rizses keverékhez öntöm. Az evőkanállal simára keverem, és közben hozzáadok pár csepp illóolajat (valóban pár csepp legyen, mert ha túl sok, bőrirritációt okozhat). Az üres stiftes doboz alját teljesen visszatekerem, és az evőkanállal beletöltöm a masszát, majd szépen eligazítom a tetejét. A lezárt dobozt használat előtt egy napra a hűtőbe teszem (vagy pár órára a mélyhűtőbe), később is célszerű frizsiderben tárolni. Tökéletes izzadásgátló, nincsen benne a szervezetre káros anyag, nem hagy foltot a ruhán, edzés vagy egy rohangálós nap után is csak egészen enyhén érezhető egy pici szag (igaz, ha izzadós vagy, akkor tartsd magadnál), 100%-ban bio és körülbelül 500 forintból kihozható egy adag.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.