D. Tóth Krisztát saját talkshow-ban, Oroszlán Szonját akciósorozatban láthatjuk

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hackelős akciósorozat, meredek műveltségi vetélkedő és Magyarország-centrikus csapatjáték is szerepel az október 1-jétől megújuló közszolgálati csatornák műsorán. Sok, a kertévékből ismert arc igazolt át a közmédiába, köztük a Bagi-Nacsa páros, Jakupcsek Gabriella, Csiszár Jenő és Gundel Takács Gábor, többen pedig új szerepben mutatkoznak meg, a színész Szente Vajk például saját műsort kap és egy új akciósorozatban is felbukkan.

Galéria ikon

7

Galéria: D. Tóth Krisztát saját talkshow-ban, Oroszlán Szonját akciósorozatban láthatjuk
Fotó: Kováts Dániel

Nem csak a kereskedelmi tévék startolnak rá az őszi szezonra, a közszolgálati adók is számítanak a növekvő nézőszámra. Az utóbbi kijelentés persze sokak arcára mosolyt csalhat, a hazai közmédia legnagyobb orgánumainak új műsorait és stratégiáját elnézve viszont esélyes, hogy okozhatnak még meglepetést.

Az m1, mint a legközszolgálatibb kereskedelmi csatorna

Így első blikkre szinte átláthatatlan mennyiségű új műsorral kezdik az őszt a közszolgálati csatornák – az m1 36-tal, a Duna és a Duna 2 pedig 16-tal rukkol elő. A régi-új gárdát elnézve jó pár, korábban inkább a kereskedelmi csatornákon felbukkanó arc gondolja úgy, megér egy próbát a közszolgálati csatornák – már nem első – újraélesztése. Gundel Takács Gábor, az októbertől hétköznap esténként jelentkező Maradj talpon! vetélkedő műsorvezetője is kitért erre a közmédia-csatornák új műsorainak a Szikrában megrendezett prezentációján: szerinte nem véletlen, hogy a kereskedelmi televíziózás szereplői szép számmal vannak jelen az új műsorok készítői között. „Szeretünk televíziózni, nem csak a nézőknek, hanem a látóknak is szeretünk műsorokat csinálni” – tette hozzá.

Rákay Philip, az m1 intendánsa szerint az m1 innentől kezdve akár „a legközszolgálatibb kereskedelmi csatornaként is aposztrofálható”, mivel igyekszenek „vizuális és egyéb értelemben is a mai, XXI. századi televíziózás minden vívmányával fölszerelkezni”. A populárisabb műfajok felé való nyitás viszont nem egyenlő azzal, hogy kereskedelmi tévévé alakítják a csatornát, tartalmilag maradnak a közszolgálatiságnál – mondta.

A föld alatt találhatod magad

A nézőszám növelése érdekében több szórakoztató vetélkedőt is bevetnek: a már említett „Maradj talpon!” a külföldön tavaly télen debütált Still Standing műsorformátum hazai verziója, lényege pedig, hogy a játékosok épp csak gondolkodásnyi időt kapnak arra, hogy 10 kihívóval megküzdve megnyerjék a 25 milliós főnyereményt. Tíz kérdésre kell jól és időben válaszolni, de egyetlen hiba, és megnyílik a föld a játékos lába alatt.

Valószínűleg nincs olyan, aki ne emlékezne a megszületése óta számos formában feldolgozott „Magyarország, én így szeretlek!” szlogenre. Most mintha ez köszönne vissza a  Magyarország, szeretlek! elnevezésű show-műsor címében, amelynek meglepetésünkre a Madách Színház színésze, Szente Vajk lesz a műsorvezetője. Lényege, hogy Jakupcsek Gabriella és a régen látott Csiszár Jenő egy-egy háromfős, hírességekből álló csapat kapitányaiként mérkőznek meg egymással és a műsorvezetővel. A műsor nem foglalkozik politikával, nemzeti tragédiákkal, sokkal inkább a fontos hazai eseményekkel, sportolókkal, összefüggésekkel.

„Szeretnénk végre magunkon nevetni, mindenen, ami magyar, ami mi vagyunk – az összes szimbólumunkkal, tudásunkkal, sutaságunkkal és természetesen a büszkeségeinkkel” – mondta Jakupcsek Gabriella, aki szerint nagyon egyszerű és kézenfekvő dolgokon is el lehet majd csúszni ebben a műsorban. Ugyanis nem csak költőkkel, műfordítókkal és földrajzzal kapcsolatos kérdések lesznek: „akár egy speciális recepten is el lehet bukni, pedig magyar” – árulta el.

D. Tóth Kriszta és Kapócs Zsóka új szerepben

Show-műsorokban is erősítenek a közszolgálati csatornák: bár nemrég még azt rebesgették, hogy az MTV híradósaként februárban felmondott D. Tóth Kriszta több időt szeretne a családjával tölteni és ezért egy ideig nem látjuk a képernyőn, DTK címmel saját talkshow-t indít. A forgatások miatt már a sajtóbemutatón sem tudott ott lenni, így csak Skype-on keresztül számolt be arról, mennyire élvezi az új feladatot – ami nem is csoda ennyi év híradózás után.

A mesekönyvben is utazó korábbi brüsszeli tudósító műsoráról egyelőre annyit lehet tudni, hogy „olyan lesz, mint Kriszta maga, barátságos, jókedvű, tartalmas és érdekes”, amelyben magyar és külföldi sztárokat és példaként szolgáló civileket szólaltat meg. Meglepve vettük tudomásul, hogy Mága Zoltán is saját műsort kap, amely kéthetente vasárnap jelentkezik a Duna TV-n, méghozzá Kapócs Zsóka vezetésével.

A humor terepének a pénteket szánják (fedőneve: Poén Péntek), amikor is többek közt Bagi Iván és Nacsa Olivér parodizál kifulladásig. Mi viszont sokkal jobban örültünk annak a hírnek, hogy az idén 25 éves L'art pour l'art négyhetente saját műsorral jelentkezik, és nem csak a más csatornákon néha felbukkanó ismétléseikkel lehet számolni.

Oroszlán Szonja amazont játszik

Dicséretes, hogy az m1 saját akciósorozat gyártásába kezdett, az előzetes tükrében pedig mindenképp jobb esélyekkel indul, mint az RTL Klubon 10 éve meglehetősen csúnyát bukott, modoros és kissé fura Első generáció. A Hacktion című sorozat egy informatikai elit csoportról szól, amely egy titkosszolgálati szervezet része. A főbb szerepekben Oroszlán Szonját, Szente Vajkot, Dunai Tamást és Hujber Ferencet láthatjuk.

Oroszlán Szonja lelkesen mesélt a sorozatról: „Itt minden lesz, ami az akcióba belefér. Informatika, kódtörés, infrastruktúra-védelem, lövészet, verekedés. Amit én az elmúlt félévben tanultam, azzal nagyon szépen tudnék haladni az önvédelmi kurzusomon is. Azt hiszem, hogy nagyon sokakat le tudnék itt fegyverezni”.

Kíváncsian várjuk még a Mindenből 1 van című improvizációs komédiát, amelyben Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter egy elvált házaspárt alakít, akik egy helyiségben üzemeltetnek egy cukrászdát és egy konditermet. Bár a sztori adott, a színészeknek a rögtönzőképességeikre is szükségük lesz, mivel sokszor váratlan fordulatokkal hozzák őket helyzetbe.

Borbás Mária gasztronómiában utazik

A Gasztroangyal „kulináris magazinban” a gasztronómián túl az alapanyag és az életérzés a lényeg, ezt szeretnék bemutatni – mesélte a műsorvezető Borbás Mária. „Szerencsére nagyon jól halad a magyar gasztronómia – most, hogy már két Michelin-csillagos éttermünk is van –, de továbbjutni csak akkor fogunk, hogyha minőségi alapanyagaink vannak. Márpedig egy ilyen országban, mint Magyarország, ez alapvetés. Zömében mezőgazdasági ország vagyunk, valaha mi szolgáltattuk fél Európának a legjobb alapanyagokat, jó lenne újból ide jutni. Én azokat a termelőket keresem meg, akik már pozitív példát mutatnak, ezt pedig összekapcsoljuk a csúcsgasztronómiával, egy kis gasztronómiatörténettel, nagyon jó zenével és rengeteg utazással”.

On The Spot az m1-en

Az új közszolgálati kínálat egyik legérdekesebb pontja a Spektrum felfedezettjeinek, Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak az On The Spot című műsora. A világ legrejtettebb és legveszélyesebb zugaiban felbukkanó fiatalok 2010-ben az év médiaszemélyiségei lettek, a BBC és CNN is vásárolt tőlük filmeket. Az m1 szerdánként tűz műsorára 18-at az eddigi epizódok közül, 2012-től pedig újabb sorozattal jelentkeznek, a legérdekesebb törzsekről készítenek filmeket.

A kultúrát a Duna 2-n hétköznap esténként jelentkező Éjjeli őrjárat című műsorfolyam viszi el a hátán, amelyet Veiszer Alinda és Teszári Nóra vezet. Hétfőnként egymásért eddig csak titokban rajongó hírességek találkoznak, csütörtökönként vitás feleket ültetnek egy asztalhoz, de műhelytitkokban és koncertekben sem lesz hiány.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.