Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Először ugrom az ismeretlenbe, és csak aztán rántom meg az ejtőernyőt kioldó zsinórt: ez minden pillanatban megdöbbent – mondta Palya Bea. Az énekesnőt elsősorban a kapolcsi Palya-udvarról kérdeztem, de szóba került az is, miért szeretne kevesebb munkát vállalni, miért írja bele még a kávézásait és a szeretkezéseit is a naptárába, és hogy vágyik-e már családra.
A Művészetek Völgyében idén is lesz Palya-udvar. Az elképzeléseid alapján ott közös táncok és önismereti programok is lesznek, mint például álomfejtés. Hogyan kell elképzelni a közös álomfejtést?
Az udvar annak mentén épül, amiket én a hétköznapjaimban szeretek csinálni. 12 éve minden reggel írom az álmaimat a zöld füzetembe. A reggeli programon ébredés után összegyűlünk az udvarban, babzsákokra ülünk, függőágyakba fekszünk és mesélünk egymásnak. A közös beszélgetésekben megszületik egy melegség, egy nyitottság, ahol lehet belső kérdésekről beszélni. Ez hihetetlen biztonság nekem. A tavalyihoz hasonlóan Tar Ildikó idén is bekapcsolódik egy alkalommal a fejtésbe, mint a téma szakértője és mint személyes jó barátunk.
Számomra az álomfejtésben is nagyon fontos a sok irányú inspiráció, hogy nem határolom be magam. Kapolcs és vidéke hasonlít a gyermekkorom színteréhez – ismerem a színeit, a hangjait, ritmusát ezeknek a vidékeknek, ez az a fesztivál, amibe ezek miatt igazán bele is tudom engedni magam. Azt élem meg az udvarban, hogy átenged saját magamnak.
Ezeknek az élményeknek mi a célja?
A tánc, a beszélgetések, az olyan önismereti programok, mint az álomfejtés egy irányba mutatnak: önmagunk felszabadítása a céljuk. Én legalábbis erre invitálok mindenkit, aki betér hozzánk, teljes szabadságot adva abban, hogy egyrészt ez mit jelent, másrészt hogy hogyan tudnak ehhez kapcsolódni.
Számomra ajándék ez a pár nap, mert lehetőséget ad arra, hogy belülre helyezzem a fókuszpontot. Itt úgy tudunk kapcsolódni egymáshoz, hogy hiányzik a távolító színpad-közönség-sztár felállás, ami a koncerteket jellemzi. Végre palyabeaság-mentesen létezhetem és érintkezhetem az egyébként, az egyszerű hétköznapokban közönséggel. Átengedem magam a közös táncnak, beszélgetésnek, ugyanúgy pörgök és fáradok el, mint ők maguk.
Tavaly a közös tevékenységek a rögtönzés körül forogtak az udvarban, idén pedig a zenei műfajok közül a jazz lesz a domináns. Volt olyan eset a rögtönzések során, ami megdöbbentett?
Először ugrom az ismeretlenbe, és csak aztán rántom meg az ejtőernyőt kioldó zsinórt. Ez minden pillanatban megdöbbent, akár a Momentánnal vagy a Play-Grunddal játszom színházi improvizációs játékokat, akár zenélek épp Dongóval vagy Dés Andrissal, akár kontakt tánc közben találkozom épp egy másik testtel.
Rájöttem, hogy hajlamos voltam másképp, előre eltervezősen működni. Mintha néha már a repülőgépben huzigálnám azt a zsinórt. Pedig milyen adrenalinfröccs, mekkora öröm, a felfedezés milyen izgató, agyat-szívet gyönyörködtető élménye az, amikor csak hagyom magam repülni egy darabig olyan területen, ahol még nem jártam. Az életemet átszövő tudatos tervezés mellé az ismeretlen keresése, a játékosság megélése is fontos szempont lett nekem.
2010 őszén a Müpa-beli koncerted előtt egy interjúban azt mondtad, hogy minden évedet azzal a gondolattal zárod, hogy jövőre majd kevesebbet dolgozol, aztán általában mégis sokat dolgozol. Miért fontos neked, hogy kevesebbet dolgozz?
Őrült tempót diktáltam magamnak havi 15, évi 150-200 koncerttel – most örömirányba lépkedek, mert akkor érzem igazán, hogy élek, amikor örülök, élményeket élek át. És ennek ellenére amikor összeállítom a heti naptáramat, a kötelességeket írom be előbb, kivel mikor hol találkozom, zenélek, próbálok, stúdiózom, mit mikorra kell megcsinálnom.
A munka is sok örömmel járhat, nagyon önazonos az, amit csinálok, ez valóban töltekezés is, a koncertezés, a próbálás, a zenélés maga felemelő élmény, de ennek a szakmának vannak olyan részei, amelyek sokszor feladattá válnak.
Ezért elkezdtem most olyan naptárat csinálni, ahol előbb az élmények szerepelnek, csak úgy találomra beírogatom, időpont nélkül, hogy séta, kávézás, úszás, beszélgetés a barátnőmmel, szeretkezés a szerelmemmel, és akkor minden más ezután jön.
Ettől érdekes módon több kedvem lesz a kevésbé-szeretem dolgokhoz, például megírok egy régóta rám váró emailt, elmegyek a bankba... Alapvetően tehát nem változik semmi, "csak" az alaprezgés lesz még vibrálóbb és elevenebb, és valahogy tudatosul bennem, hogy jé, hát milyen jó az életem, hiszen ezek az örömöt, biztonságot adó dolgok, élmények szinte nap mint nap jelen vannak az életemben.
Ha azzal szembesülsz, hogy a munkád bizonyos részeit rutinból csinálod, akkor fontos, hogy tegyél ellene?
A szenvedély, a lélekkel átitatott hangok és szavak az alapja mindennek, ha rutinzenélés lenne bennem, már abbahagytam volna az egészet, és mást kezdtem volna csinálni. De a zenélés játékosságát sosem fogom megunni, főleg most, hogy az írás után fejest ugrok újra a koncertezésbe. Nagyon várom, imádom.
Én ebben a műfajban valójában önmagam rakom ki. Minden itt-és-most elhangzó dal megismételhetetlen és újszerű, hiszen az aktuális magamat a pillanat szüli. Én folyton változom, így a zene is örök változásban, meg-megújulásban van, amit játszom. Azt tudom hitelesen és teljes szívvel képviselni, amiben hiszek, ami én vagyok.
Az alkotásban pedig a zenésztársaimmal, Dés Andrással, Szokolay Dongó Balázzsal, Bolya Mátyással, Lamm Dáviddal, Barcza Horváth Józseffel folytatott interakció ezt a változást egy többdimenziós térbe emeli: amik mi tudunk lenni éppen, az formálja a zenénket. A zenével, a közönséggel kapcsolatba kerülni az önmagammal való kapcsolódáson keresztül, én így játszom, így élek.
Egy interjúdban elmondtad, hogy a csúcsélményeid nem annyira a színpadhoz köthetők, inkább az a jellemző, hogy a tengerparton éled át azokat. Ennek mi az oka?
Palya Bea könyvet ír
Idén ősszel, október elején megjelenik Palya Bea összegyűjtött esszéiből egy válogatáskötet a Nyitott Könyvműhely kiadónál. Az énekesnő évek óta rendszeresen ír, blogot is vezetett. A készülő könyvről korábban elmondta, az év elején, a mexikói nyaralása idején kezdte el újragondolni az elmúlt évek során átélt élményeit, és újraírni a régi szövegeket.
Pár napja Hvar szigetén egy hegyen álltam, a szigetnek majdnem a legmagasabb csúcsára másztunk fel, bátran, jókedvűen és egy kicsit merészen. Körbenéztünk, mindenhol tenger, megy le a nap, fúj a szél, a vízben a szigetek rétegesen kékek, világosodnak, ahogyan nő a távolság. Állnak azok a sziklák, mégis olyan dinamikája volt az egész látványnak, ijesztően erős. Jó volt olyan picinek lenni.
Néha hajlamos vagyok a saját kis kérdéseimben elmerülni, amit persze imádok szintén, például a készülő könyv kapcsán is sok dolgot átrágtam, férfiak, zenekarok témáit. Ott a hegyen eszembe jutott, hogy ők mindig ugyanolyan nyugalommal állnak ott, fújja őket a szél, süti a nap, ők meg csak ott vannak. Esetleg néha legurul róluk egy-egy kavics, amíg én száz kérdést teszek fel magamnak. Jó volt ezzel a két szemponttal találkozni, be is lassultam tőle. Ha elmerülök túlságosan valamiben, akkor megkérdezem, a hegy merre tartana, ha megmozdulna, és mit gondolna a bálna.
Az elmúlt években az a dal, amit a legtöbben említettek a munkáidat érintve a Szülésdal volt. Később egy interjúban elmondtad, hogy az egész magyar szülés-ügy a női és férfi szerepek bizonytalanságáról is szól. Szerinted hogyan lehet a bizonytalanságot megszüntetni?
A szülés élményének témája nagyon itt van körülöttem. Ebben nyilván benne van a gyerek utáni vágy is, ami azért nem sürgető, de egyre erősebb. Nekem sokáig még az is nehézség volt, hogy hosszú ideig benne maradjak egy kapcsolatban, most változásban vagyok ebben is. Az az élet, amit eddig vittem, a pörgés, a koncertezés is kicsit kisebb hangsúlyt kap az elmúlt időkben, átalakulnak a fontossági súlyok, új csatornát nyitok és nyílok és írok.
Sok barátnőm, hozzám közel állók szültek már, sőt, férfi barátaim is sokan számoltak be a szülés körüli élményeikről. A szülés nekem még nem megélt élményem, én egyelőre másképp, mást alkotok, teremtek. Viszont a női barátságok, támogató kapcsolatok nagyon is sajátjaim.
A Szülésdallal éppen arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ebben mennyi erő van. Nagyon fontosnak tartottam humorral közvetíteni erről a fajta szeretetkapcsolatról olyan, számomra fontos dolgokat, amiket eddig talán még nem mondtak, nem fejeztek ki mások. Emellett leginkább a döntés szabadsága mellett van elkötelezettségem. Ezt az életem más területein is fontosnak tartom.
Azt látom magam körül, hogy sok szempontból a nők dolgának tartják a szülést, ebben a nők rengeteget tudnak adni egymásnak. És emellett pedig határozottan megvannak a férfi szerepek is ebben, mindenkinek a sajátja és cseppet sem kevésbé fontosak. Egészen jól megy az együttműködés, ha ezek tisztázottak. Csodálatos példák állnak körülöttem, és a szülés még nem minden – a java azután kezdődik el.
