Villámrandi László Zsolt díványán

Kulisszajárás a színház folyosóin, jelmezpróba, és társasjáték a művészekkel. Mindez a Nemzeti Színház idei nyílt napján, több mint háromezer ember társaságában. Találkoztunk a legifjabb tehetségekkel, és egy színházrajongó hajléktalannal is.

Básti Juli haja és Udvaros Dorottya útvesztője

Vasárnap délután két órára hirdette meg a Nemzeti Színház idei nyílt napját. Öt perccel korábban érkeztem, de már tömeg állt a bejárat előtt. Meglepődtem rajta, hogy a hűvös, őszi időjárás ellenére mennyien eljöttek, ahelyett, hogy otthon kuckóznának a takaró melege alatt. Pontosan nyílt a kapu, és azonnal befúrtam magam a kíváncsi emberrengetegbe. Feliratkoztam a színház kulisszajáró körútjára, és tíz perc múlva azon kaptam magam, hogy már azt a levegőt szívom, amit nap mint nap Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula. Alkalmi csoportommal bekukkantottam minden rejtett zugba, felfedeztem, hol készül Básti Juli frizurája, és azt is, melyik díványon pihen meg két felvonás között László Zsolt. Elcsodálkoztam, hogy tud ebben a monstrumban tájékozódni egy színészember. Elgondolkodtam, vajon hány évre volt szüksége Udvaros Dorottyának, hogy biztosan odataláljon az aktuális játszóhelyéhez? Vajon sosem keveredett el ebben az útvesztőben? Alkalmi túravezetőm zökkentett vissza merengésemből. Cirka húsz perc múlva már kint is voltam a többemeletes épületből. Kicsit irigykedtem, hisz a következő szerencsés csoportot a színház művésze, Makranczi Zalán kalauzolta körbe.

Gyerekek és nénik rohangáltak jelmezekben

Kulisszás felfedezőkörutam után a Gobbi Hilda színpadot választottam úti célul, ahol Valló Péter rendező tartott bemutatót készülő darabjából, majd egy tenyérnyi helyen meghúztam magam a nagyszínpad bal oldalán. Csehov: Három nővérének egyik jelentét próbálta épp Andrei Serban rendező, aki tolmács segítségével kommunikált színészeivel. Az utolsó képben Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Hollósi Frigyes, Kulka János és Znamenák István ültek egy asztalnál – a közönség ütemes tapsban tört ki, én is pirosra vertem a tenyerem, és megfogadtam, ezt a darabot biztosan megnézem. Kiosontam, majd a folyosón felfedeztem, hogy a harmadik szinten jelmezeket próbálhatok. Kézről – kézre jártak a tollas kalapok és a köpönyegek, nénik és gyerekek szaladgáltak boldogan a kölcsönruhákban. Felkaptam egy jelmezt, magamra húztam, és úgy éreztem, simán modellt állhatnék Szinyei Merse Pál Majálisán. Közben kiözönlött a nép is a nagyszínpadról, és elnyelte őket a többemeletes épület.

A marokkó jól megy a színészeknek

Lerogytam a második emeleten egy bársonyszékre, és csak néztem a tömeget. Egyszer csak észrevettem, hogy a játék művészei, azaz a színészek társasjátékoznak épp velem szemben. Lehuppantam hát Bánfalvi Eszter és Radnay Csilla mellé, akik épp marokkóban próbálták elverni ellenfelüket. A kulcs a koncentráció volt, épp mint a hivatásukban. Úgy tűnt, jól megy nekik, én általában a harmadik pálcánál elrontom a játékot. A szomszéd asztalnál ülőktől megtudtam, hogy a hideg miatt a tollaslabda elmarad, így kénytelen vagyok beérni a villámrandival.

Hétre vártak randira

Este hétkor a színházi ügyelő jelezte a villámrandi kezdetét. Nyolc asztalnál foglaltak helyet a művészek, és a nézők három- három percet tölthettek el kedvencük társaságában. A beszélgetés végét a gong jelezte. Bevállalós voltam, kiszúrtam magamnak a színház egyik legfiatalabb színészét, Fehér Tibort. Az ifjú Bánk bán-ról kiderült, idén a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című darab főszerepét is megkapta. Nagy lehetőség ez egy nagyecsedi fiúnak, gondoltam magamban. Lejárt a három percem, de tovább figyeltem az eseményeket. Úgy tűnt, Básti Juli és Hollósi Frigyes a legkelendőbbek, a tömeg nem tágított a művészektől. Közben szóba elegyedtem Nagy Marival, aki alkalmi vendége távozása után elmesélte, hogy régi ismerőssel beszélgetett, a hajléktalan néző ugyanis évek óta figyelemmel kíséri pályáját. A férfi rengeteg darabot megnéz, igaz kultúr fanatikus. Ledöbbentem, és elszégyelltem magam az évi öt-hat előadással, amit megnézek.

Péterfy Bori hajába hajoltam

Kezdtem fáradt lenni, az egész napos lépcsőzés és kultúrálódás kiszívta az erőmet. Nem vágytam másra, csak egy kis könnyű muzsikára és egy ágyra. Kulka János koncertje azonban ismét figyelmet követelt. Az este végén belehajoltam Péterfy Bori hajába, de közben éreztem, túl késő van már. Visszatérek majd, ígértem magamnak. Felültem a villamosra a Nemzetinél, ott ahol a kettes megáll, és elsuhantam a belváros felé…..

www.nemzetiszinhaz.hu

Blogmustra