Vadiúj tehetségek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Odett és a Go Girlz

Az Odett és a Go Girlz nevű formáció első albuma 2008-ban jelent meg Pontos címmel. Az énekesnő Polgár Odett, aki 2005-ben, 17 évesen a Megasztár harmadik szériájában bukkant fel. A szövegeket Karáth Anita, zalaegerszegi költőnő, és Müller Péter Sziámi írta, a zenét pedig Polgár Péter, Odett épesapja szerzte, aki gitározik is a bandában. Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is közreműködnek a korongon.

A zenekar tagjai korábban az Anima Sound Systemben, a Sziámiban és a Megasztárban is megfordultak. A nagyközönségnek a két évvel ezelőtti Sziget Fesztiválon mutatkoztak be. Első lemezük jelölést kapott a 2010-es Fonogram díjra Az év hazai felfedezettje kategóriában, áprilisban pedig megelenik második albumuk Pötty a kockán címmel. A zenekar számos koncerten bizonyított az elmúlt hónapokban: Volt, Efott, MTV, ICON, MR2-Akusztik, valamint megnyerte a Red Bull-MTV-R.Café-Wan2 által kiírt pályázatot, ahol egy videóklip elkészítése volt a nyeremény. Így született meg a Móló című dal klipje.

Zenéjüket nem könnyű definiálni, szerencsére egyik trendi műfajba sem passzol pontosan. Egyedi, gitáralapú popzene, Sziámis, No Doubt-os beütéssel. Érdekes helyzet, hogy a kísérőzenészek mind férfiak, több generációval Odett előtt járnak, és édesapja is köztük van. Odett belevaló, kortalan, és frontembernek megfelelően karizmatikus jelenség. Nem mellékesen pedig mindig nagyon divatos, hiszen divattervezést tanul. Az első album a kliséket és az unalomig ismételt pop dallamokat kikerülve eredeti hangzásvilágú, a régi Sziámis, Kontroll csoportos hangulatokat öltözteti modern ruhába. Az akusztikus alapú, helyenként vónos négyest is magába olvasztó zene sejtelmes, szerelmes, melankólikus történetekről mesél.

<object data="http://www.youtube.com/v/4gymF4YcoBM&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="385" type="application/x-shockwave-flash" width="480"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/4gymF4YcoBM&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

The [Hated] Tomorrow

The [Hated] Tomorrow egy 2005-ben alakult budapesti punk-rock zenekar. Zenéjüket olyan kaliforniai (pop) punk zenekarok inspirálták, mint a Blink 182, a Green Day vagy a NOFX, de hatással volt rájuk a ska, a hardcore és néhány régi punk zenekar is. A Made in Garage-sorozat második nyerteseként ők is elkészíthették vieóklipjüket, ami nagyot lendített a banda népszerűségén. A 15-21 éves barátokból és egy testvérpárból álló csapat életében fontos momentum volt, hogy tavaly Debrecenben a Status Quo előzenekaraként játszhattak. Idén felléphetnek a Volt, EFOTT, és a Sziget Fesztiválon, szeptemberben pedig Bukarestbe is ellátogatnak.

Egy régebbi felállásban két EP-t készítettek: A Morse Poetry-t, 2005-ben, majd a Morse Poetry II.-t 2007-ban. Közben a tagok cserélődtek, és a mostani, végleges formáció a Klausztrofóbia című albummal debütált 2008-ban. A nevükben lévő zárójelről ezt nyilatkozták:
„Amikor a zenekart alapítottuk, akkor amolyan ironikus reakcióként az akkor mindent fellepő emo-lázra válaszként biggyesztettük oda a Hated (Gyűlölt) előtagot, azonban ennek az lett az eredménye, hogy pont az emósok kezdtek jönni a koncertjeinkre, úgyhogy jött a kapcsos zárójel, amivel érzékeltetjük, hogy ezt a részét a nevünknek azért nem gondoljuk ám komolyan."

<object data="http://www.youtube.com/v/R9UK6TztbfU&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="340" type="application/x-shockwave-flash" width="560"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/R9UK6TztbfU&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

We Plants Are Happy

A We Plants Are Happy emócionális elektro zene, a multifunkcionális Bergmann Péter személyében. A 22 éves dalszerző-producer dobol, zongorázik, gitározik, énekel, és keveri is az így kapott egyedi hangzású anyagot. Zenéje „űrszinti-diszkó és az angolszász melanko-poprock" ötvezete, melyet leginkább a Daft Punk, a Radiohead és a Coldplay ihletett.

Több remixet készített az imént említett bandáknak, majd a hazai előadók is felfedezték maguknak: Karányi, Péterfy Bori, Zagar. Az utóbbi formáció vezetője, Zságer Balázs az egyik legígéretesebb magyar elektro projektnek nevezte a WPAHP-t egy interjúban. Bergmann Péter mégsem akar ütős klubzenét csinálni, hanem „olyan dalokat, amiket otthon, a fotelben ülve is meg lehet hallgatni. Valahogy úgy érzem, hogy azok a legmélyebb dolgok, amik nem digitális forrásból fakadnak" - mondta. A Hype Machine népszerű gyűjtőoldal szerint 2009 májusában az ő Apollo című számát jelölték be legtöbben kedvencnek a zenei blogokon, ami komoly siker a szakmában.
Digitális EP-jének kiadása kísérleti dolog, amit a Radiohad csinált először. „Odaadjuk akár ingyen is a lemezt, vagyis fizessenek érte annyit, amennyit gondolnak, amennyit szerintük a zene ér. Azt is megtehetik, hogy letöltik, meghallgatják, aztán feltolnak valamennyi pénzt."

<object data="http://www.youtube.com/v/1tvcMbbtsyw&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="340" type="application/x-shockwave-flash" width="560"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/1tvcMbbtsyw&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

Hősök

A Hősök nevű banda már tíz éve rappel a hazai zenei közegben, és már négy nagylemez áll mögöttük: a Szóhisztéria, a Nyelvtan, a Mindörökké, és a Klasszik. Egy pétfürdői és egy veszprémi duó ötvözeteként alakultak 2001-ben. A csapat tagjai: Brash, Eckü, Joeker, Mentha, Dj Zomblaze. Négy ember, négy különböző, de kiemelkedő stílussal.

Nagyon sokat koncertezteztek országszerte, többek között a PECSÁ-ban is. Élőben Dj Nice, egy kiemelkedő hazai hiphop dj áll a lemezjátszók mögé. 2003-ban megnyerték az Animal Cannibals által rendezett Hiphop Mission nevű versenyt, s ezzel a Warner-Magneoton kiadó lemezszerződését egy teljes albumra. Dinamikus, lendületes alapokra „utcaverselnek", merészen, a mindennapi élet ügyes-bajos dolgairól.


<object data="http://www.youtube.com/v/1UrCbI6WYSc&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="340" type="application/x-shockwave-flash" width="560"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/1UrCbI6WYSc&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

Jacked

A Mando Diao-s és Arctic Monkey-s hangzású fehérvári Jacked az utóbbi évek egyik legígéretesebb indie zenekara. A banda öt 18-20 év közötti srácból áll. 2006-ban alakultak, debütáló albumuk a Stop the Show volt, most pedig második nagylemezükön dolgoznak.

Meglepő gyorsasággal tört be a piacra ez a szemtelenül fiatal tagokból álló garázsrockos indie zenekar. Arra kérdésre, hogy miért Jacked a nevük, viccesen így válaszoltak:
„Ettük a levest, és kipotyogtak a betűtésztából ezek a betűk." A 35 perces Stop the Show slágeres zenéje a külföldi trendet követi, szövegei könnyed, romantikus képzelgések. Az album két kiemelkedő száma az I don't mind és a Gloria, melyek lendületes, szenvedélyes refrénje beleég az ember fülébe, és már videoklip is készült hozzájuk.

<object data="http://www.youtube.com/v/jIVq8mLl48E&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b" height="385" type="application/x-shockwave-flash" width="480"><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/jIVq8mLl48E&hl=en_US&fs=1&rel=0&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b"/></object>

Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.