Itt a vége, elválunk! – Válóperek egy ügyvéd szemével

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A válási statisztikák alapján egyre több házaspár dönt úgy, hogy örökre elbúcsúzik egymástól. Ez a folyamat sajnos nem mindig zajlik békésen, hiszen a válás során sokszor nagyobb erővel harcolnak egymás ellen a felek, mint amekkorát valaha is mozgósítottak házasságuk megmentése érdekében. Egy válóperes ügyvéddel beszélgettünk.

Előző, Veszélyben a házasságom: krízisek és megoldások című cikkünkben pszichológusunk arra kereste a választ, hogy mikor jut egy házasság krízisbe, ezúttal pedig egy ügyvéd segítségével tekinthetjük át a válás folyamatát.

Dr. Tausz Judit elsősorban családjogi és kártérítési ügyekkel foglalkozik. Munkája során számos válást kísért már figyelemmel, így arról kérdeztük, hogy miként zajlik egy ilyen procedúra a gyakorlatban, milyen alternatív megoldások léteznek, és milyen is egy válóper a szakértő szemével.

Milyen családjogi esetekkel találkozik munkája során?

A családjogi ügyek minden típusval foglalkozom, vagyis ugyanúgy fordulnak hozzám házassági bontóperes ügyekkel, mint gyermekelhelyezéssel, gyermektartással kapcsolatos kérdésekkel, élettársi és házastársi vagyonmegosztással, valamint egyéb személyi állapottal kapcsolatos perekkel. Ezek a jogviták természetesen elhúzódó peres eljárásokba is torkolhatnak, de lezárulhatnak rövid idő alatt, egy peren kívül, vagy perben kötött egyezséggel is. Számos esetben fordul elő az is, hogy az ügyfelekben még nem fogalmazódott meg a végleges válási szándék, hanem csupán szeretnék felmérni a jogszabály biztosította lehetőségeiket.

Egy házasság felbontásának több lehetséges alternatívája van. Melyek ezek?

A házassági bontópernek két változata van, a tényállásos, valamint az egyezséggel történő bontás. Értelemszerűen a tényállásos az, amely a feleket sokkal jobban megviseli, hiszen itt hosszas bizonyítási eljárásra kerül sor. Az egyezséggel történő bontás a válás rövidebb, humánusabb változata. Ilyenkor az ügyvédek elkészítik az egyezségi okiratot, a házas felek aláírják, a dokumentum ügyvéd általi ellenjegyzésre, majd a bíróságra kerül. Ha a bíróság elfogadja, akkor a végzéssel jóváhagyott jogerős egyezség ugyanolyan hatállyal bír, mintha bírósági ítélet született volna az ügyben. Az egyezséggel történő bontás során a felek egyezséggel rendezhetik a házasság felbontását és annak járulékos kérdéseit – mint a gyermekelhelyezés, gyermektartás, gyermekkel történő kapcsolattartás, házastársi tartás, lakáshasználat kérdése, ingók megosztása – valamint a házastársi vagyonközösségük megszüntetése. Természetesen a fenti megoldási lehetőségek vonatkozhatnak az élettársi kapcsolatban élőkre is, azzal az eltéréssel, hogy az ő esetükben a házassági kötelék felbontására magától értetődően nem kerül sor.

Tapasztalatai szerint milyen okok miatt ér véget egy házasság?

Sajnos azt kell mondanom, hogy a házasságokban egyre hamarabb merül fel a válás gondolata. A mai világban a házastársak sokkal hamarabb feladják a kapcsolatukért való küzdelmet, mint ahogy az régebben megszokott volt. Ügyfeleim elmondásaiból azt szűrtem le, hogy elsősorban a kommunikáció, vagyis inkább a megfelelő kommunikáció hiánya áll a háttérben. Sokan nem osztják meg egymással a már meglévő problémáikat, hanem inkább magukba fojtják azokat, és a sérelmek halmozódnak az évek során. Emellett egyre gyakrabban megjelenik a szerepek felcserélődése, vagyis a klasszikus férfi-nő szerepeket kezdik elfelejteni a házas felek. Sajnos sokszor az is konfliktusokhoz vezethet, hogy a házastársak a mindennapok legapróbb problémáit is képesek rettenetesen felnagyítani ahelyett, hogy elgondolkodnának azon, hogy az adott problémának mekkora súlya van egy boldog, harmonikus élethez viszonyítva, azaz esetleg megérné-e a problémakeresés helyett egy szép estét együtt tölteni. Mindezeken túl azonban sokszor a párválasztással kezdődik a probléma, hiszen gyakran az sem megfelelően átgondoltan történik.

Fotó: Elena Cavinato

Mit gondol, hogyan lehet egy házasságot megmenteni?

Hozzám az esetek többségében akkor kerülnek a házastársak, amikor már nem kívánnak semmit tenni a közös jövő érdekében. Az viszont tény, hogy egy ügyvéd segíthet a feleknek abban, hogy a házasság felbontása ne egy hosszas veszekedéssel tarkított és a gyerekek lelkét megviselő procedúra legyen. Cél lehet ilyenkor egy egyezség elérése, amely a már említett egyeztető tárgyalás keretein belül, vagy mediációs eljárás során kerül megfogalmazásra. Az egyeztető tárgyalások alkalmával legtöbbször mindkét fél és azok jogi képviselője is jelen van, így közösen keresnek valamilyen megoldást jogvitájukra.

Hogyan segíthet a mediáció?

Ahogy azt már korábban is említettem, a mediációs eljárás az egyezséggel történő, békés válás egyik optimális eszköze. Ügyvédi irodám azért is működik együtt mediátorokkal, mert tapasztalataink szerint nagyon sokat segíthetnek még akkor is, ha a felek esetleg elképzelhetetlennek tartják az egyezséget. Sokan nem tudják, hogy mi a különbség az ügyvédekkel történő egyeztető tárgyalás - amelyet négyes egyeztetőnek is neveznek - valamint a mediáció között. A négyes egyeztetőn jelen van a két házastárs, valamint az őket képviselő ügyvédek. Ehhez képest a mediáció ügyvédek nélkül zajlik, először külön-külön jelennek meg a házastársak, majd a későbbiekben a felek együtt jelennek meg a mediátor előtt álláspontjaik közelítése és az egyezség megkötése érdekében. A mediációs ülések száma természetesen mindig az adott ügy jellemzőitől és a konfliktus nagyságától függ.

Kikerülhető ilyen módon a bíróság?

A bíróságra még akkor is el kell menni, ha mediátor segít a megállapodásban, hiszen a házasságot, mint köteléket csak a bíróság bonthatja fel. Azonban a felek megtehetik, hogy ügyvéd segítségével elkészítik az egyezségi megállapodást. Így már csak az ellenjegyzett egyezségi okirat kerül az illetékes bíróság elé, amely azt végzéssel jóváhagyja, a házasságot felbontja és a procedúra már le is zárult.

A mediátor szerepe

  1. Segít a feleknek a nehéz vagy kellemetlen helyzetek kezelésében, a felek érdekeinek feltárásában, az elfogadható megoldások megtalálásában és kidolgozásában.
  2. A mediátorok semlegesek, pártatlanok, nem döntenek és nem ítélkeznek, inkább szorgalmaznak, támogatnak, könnyítenek, előrelendítenek, ellensúlyoznak.
  3. Az egyezkedési folyamatot aktívan irányítják, fokozzák a felek kooperációs és empatikus képességét, kommunikációs és problémamegoldó készségeit
  4. Megakadályozzák a beszűkülés, a bizalmatlanság, a merev attitűdök kialakulását,

Forrás: www.mediare.hu

Mit tanácsolna azoknak, akikben felmerül a válás gondolata?

Azt, hogy ne egyből rohanjanak ügyvédhez, bár ügyvédként értelemszerűen számomra ez lenne a legkedvezőbb. Ne akarjanak mindent rögtön megszakítani és szétköltözni, ne hagyjanak ott csapot-papot, hanem próbálják ki előtte például a párterápiát. Ha azonban úgy érzik, hogy semmiképpen nem tudják megoldani a problémáikat, akkor törekedjenek az intelligens megoldásra. Akkor is javasolják a mediátor igénybe vételét, ha esélyét sem látják egy egyezségnek, vagy ha éppen ügyvédjük sem említi meg annak lehetőségét. Próbáljanak egyességre jutni nemcsak saját maguk, hanem a gyermekeik érdekében is. Azt tudnám még tanácsolni a feleknek, hogy lehetőleg a szüleiket mindenképpen hagyják ki az eljárásból, a házastársak szülei pedig próbáljanak meg nem beleavatkozni a gyermekük válásába. Ez azért is fontos, mert sok probléma szokott adódni abból, hogy az anyós, vagy az após bele szeretne szólni - természetesen a gyermekük oldalán - például a vagyonmegosztás, vagy akár a gyermekelhelyezés kérdésébe. Mindez a jó szándék ellenére sem szerencsés, mert a szülők nem egy objektív képpel rendelkeznek a gyermekük és házastársa életéről, hanem az esetek többségében kizárólag a saját gyermekük szemszögéből ismerik a történteket.

Milyen érzelmekkel szokott találkozni egy-egy válás során?

Sokan képesek arra, hogy nyugodtan felálljanak és otthagyjanak mindent, mások pedig hajlamosak a végletekig is elmenni. Mindig újabb és újabb meglepetéseket hoz számomra az élet, és sokszor elcsodálkozom, hogy a felek milyen eszköztárakat képesek felvonultatni a házastársukkal szemben, elfeledve azt, hogy akit most támadnak, az korábban életük szerelme volt. Sajnálatos módon azonban a legtipikusabb és egyben legrosszabb eszköz, ha a házastársak a közös gyermeket vetik be fegyverként a másikkal szemben. Éppen ezek elkerülése és a gyermekek lelkének megóvása érdekében pártolom ügyfeleimnél a békésebb megoldás választását, vagyis a házasság egyezséggel történő felbontását.

A mai világban a házastársak sokkal hamarabb feladják a kapcsolatukért való küzdelmet

Az esetei kapcsán lehet általános érvényű tanulságokat levonni?

Mindenképpen tanulságosak ezek az esetek. Úgy gondolom, hogy a jó házasságnak nincs egy általános receptje, amely mindenki számára használható és jól működik, de tény, hogy tanulva ügyeimből próbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a házasságom örökre ilyen kiegyensúlyozott és boldog maradjon. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy kapcsolatukat „ne temessék” el az első krízishelyzetben, hanem próbáljanak meg küzdeni érte, azonban ha már úgy gondolják, hogy nincs más megoldás, és mindenképpen a válás mellett döntenek, akkor tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a házasságukat egyezséggel bontsák fel. Ez az egész család közös érdeke.

Dr. Tausz Judit ügyvéd elérhetősége: ITT.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.