9.298.800 férfival szexeltem

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szex pillanataiban baromi nehezen működik a felelősségteljes gondolkodás. Ilyenkor millió más dolga van az embernek. Csüngni a másikon, szorítani, tapogatni, vetkőztetni, szimatolni, becézgetni, nézni, sóvárogni, levegőt venni, tépni, karmolni, harapdálni, csókolni, szívni, masszírozni; isten tudja, csak mennyi mindent kell ilyenkor tenni. És ha mindez nem vágná haza így is eléggé a figyelmet, nem árt, ha az a gondolat is felkúszik az agyba, hogy gumit is kellene húzni.

Mi ez az egész?

A Lloydspharmacy megbízásában a YouGov közvélemény kutató cég hatezer szexuálisan aktív – tizenhat év fölötti – embert kérdezett ki szexuális szokásairól, többek között pedig a szexuális partnerek számáról. A szakértők tizenhét korosztályt különítettek el egymástól, majd kiszámolták, az egyes korosztályokhoz átlagosan hány szexpartner köthető.

Eztán ha valaki betáplálja az üres mezőkbe a partnerek életkorát, a program működésbe lép, és az adatbázisból kiszűri, adott szexpartnernek átlagosan hány szexpartnere volt, ezeknek a szexpartnereknek további hány, és így tovább. Az eredmény pedig egy csillagászat összegi lesz, amitől az ember előbb egy finom lefolyású sokkot kap, és vagy elgondolkodik vagy nem.

Az évről-évre kiadott statisztika adatok azonban bizonyítják, a nemi úton terjedő betegségek száma egyre nő, vagyis az emberek durván nagy százaléka nem foglalkozik a második kérdéssel. Elhagyja a gumit és a védekezés további alternatívái mellett dönt/nem dönt, és bízik saját szerencséjében, a másikban vagy a jóistenben. (Itt és most ne is beszéljünk arról, hogy a gumi se véd meg mindentől).

De mit lehet tenni, amikor ott vannak azok a pillanatok, amikor fel se ocsúdsz rendesen, és egy szempillantás alatt testedbe hatol az idegen – a gumi meg a védekezés gondolata pedig annyira távoli és valószerűtlen, amennyire valószerű a másnapi viszketés, égés vagy a fájdalom. A rossz élmény emléke azonban viszonylag gyorsan feledésbe merül, elég gyorsan ahhoz, hogy az ember újra meg újra elkövesse ugyanazt a hibát. Mert nem tanulunk.

A szexuális felvilágosító kampányok azonban a sarkunkban vannak. Haszontalan, kedves vagy sokkoló hirdetésekkel, felvilágosító programjaikkal rémisztgetnek, megelőzésre, tudatosságra buzdítanak – aztán vagy célba érnek vagy nem. Egy ilyen kijózanításra szánt programot kínál most a világháló. A Lloydspharmacy által kifejlesztett program segítségével fél perc alatt bárki kiszámolhatja, közvetetten hány emberrel létesített szexuális kapcsolatot. Ehhez nem kell egyebet tenni, csak számba venni az eddigi partnereket, belőni, az illető mennyi idős volt akkor, majd leokézni, és várni az eredményt.

Kipróbáltam: huszonhét éves vagyok, első szexuális élményem tíz évvel ezelőtt volt, azóta tizenegy férfi volt az életemben. A program tekintetében teljesen mindegy, hogy egyéjszakás kaland vagy hosszú kapcsolat, volt-e gumi vagy sem – csak a számok érdeklik. Ki is hozott egy jó kis összeget. Összesen 9.298.800 közvetett szexuális kapcsolatom volt. Ezzel a giga számmal nem nagyon tudtam mit kezdeni, az agyamba azonban befészkelte magát a gondolat, hány – számomra ismeretlen – ember nyálflórájával, intim nedvével keveredtem.

Képzelőerőmnek se kellett kétszer mondani, lelki szemeim előtt megjelent a tízenegy ex hím, velük szemben pedig kígyózó sorok, nők ezrei vártak a sorukra. De hagyjuk is, vissza a programhoz! Jelezném, a kalkulátor kapacitása véges, akinél a szexpartnerek száma meghaladja az ötvenet, az meg se próbálja, a rendszer jelzi: a számítást nem tudja végrehajtani.

A szexpartner-kalkulátor

Díványakrobata - önkielégítés a kedvessel
Felpróbáltuk a G-pont vibrátort

harvey
harvey
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.