Így készíts otthon magadnak fagylaltot

Elmondunk mindent az otthoni fagyikészítésről. Ha már megvan a gép, csak azt kell eldönteni, hogy főzött krémből, tejföllel keverve, joghurttal, vagy simán csak gyümölccsel készítsük a jeges desszerteket.

fagyigépbe kerülő masszát - a fagylaltalapot - kétféleképpen készíthetjük el: főzzük vagy csak simán összekeverjük. A főzött fagyi krémesebb és gazdagabb lesz, ha elég idősek vagyunk hozzá, gyermekkorunk ízeit idézi majd. Több munkával, odafigyeléssel jár, de egy kis rutin megszerzése után igazán nem bonyolult ez a művelet sem. Kevert alapot érdemes a gyümölcsfagyikhoz készíteni, mert így gyümölcs íze nagyobb hangsúlyt kap, kevésbé nyomja el a nehézkesebb krém. A tejtermékeket is nyugodtan elhagyhatjuk, ha élénk színű gyümölcsös szorbetre vágyunk.

Az alapanyagokkal nem érdemes spórolni, a fagyi akkor lesz jó, ha igyekszünk mindenből a legjavát beletenni: a szezonális gyümölcsből kapjuk a legteljesebb ízű gyümölcsfagyit, a magas zsírtartalmú, nem agyonpasztörizált (UHT) tejtermékek pedig a megfelelően krémes, jóízű alapot adják. A zsírt úgy tudjuk egy kicsit csökkenteni, hogy a krémet tejszín és tej keverékével készítjük el, de ebben az esetben sem jó, ha alacsony zsírtartalmú tejet választunk, mert a fagyi jeges és darabos lesz lágy és krémes helyett.

A krém főzése

  1. Jégfürdőt készítünk: egy nagy keverőtálba (ami nagyobb annál a lábosnál, amit a krém főzéséhez használni fogunk) jeget és 1-2 pohár vizet teszünk. Ezt a jégfürdőt használjuk majd arra, hogy a krémet minél gyorsabban lehűtsük, és megállítsuk a főzési folyamatot azon a ponton, ahol szeretnénk.
  2. A tejszínt (és a tejet) közepes lángon felforraljuk.
  3. A tojássárgáját kikeverjük a cukorral.
  4. Hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk a forró folyadékot a tojássárgájához. Ez az egyik trükkös pillanat: vigyázni kell, nehogy a tojást összekapja a forró tejszín, semmiképpen sem szabad a kettőt hirtelen összeönteni. Merőkanállal, kis adagokban merjük a tejszínt a tojáshoz, miközben habverővel folyamatosan keverjük azt.
  5. Visszaöntjük a tojássárgájás masszát a lábosba. Közepes, de inkább alacsony lángon főzzük, folyamatosan kevergetve. Fontos, hogy a keverést ne hagyjuk abba és a krém ne forrjon fel.  Amikor sűrűsödni kezd nagyon kell figyelni, mert gyorsan eljön a pillanat, amikor elkészül a krém - az a következő trükkös momentum: ha túlfőzzük a krémet megint csak rántottát kapunk. Amikor érezzük, hogy a lábos alján már gyorsan sűrűsödik érdemes lehúzni a tűzről és ellenőrizni, hogy jó-e: ha a fakanalat szépen bevonja és ha ujjunkkal egy csíkot húzunk a fakanálra tapadt krémbe, a csík nem folyik össze, hanem határozottan ottmarad, készen vagyunk.
  6. Azonnal vegyül le a tűzről a krémet és a lábost helyezzük az előkészített jégfürdőbe. Keverjük folyamatosan tovább, amíg langyosra hűl. Ha nagyon biztosra akarunk menni (eleinte ez ajánlott mozzanat), először szűrjük le a krémet, így biztosan nem marad benne egy picike darab megfőtt sárgája sem. A jégfürdőbe helyezzünk egy keverőtálat, fölé pedig egy szűrőt, öntsük bele a krémet és passzírozzuk át. A keverőtálban hagyjuk langyosra hűlni, gyakran kevergessük meg.
  7. Mielőtt a fagyigépbe tennénk, a kész krémet alaposan hűtsük le. Az a legjobb, ha egy egész éjszakát tud a hűtőben pihenni mielőtt lefagyasztjuk a géppel.

Innentől fogva nincs dolgunk a fagyival, a többit a gépek végzik helyettünk: miután a krém hidegre hűlt, a fagyigéppel krémesre fagyasztjuk és azonnal elfogyasztjuk. Az otthoni gépben készült fagylalt lazább, gyorsabban adja meg magát mint a cukrászdákban kapható, talán akkor a legjobb, ha egyenesen a fagyigép fagyasztótáljából kanalazzuk ki. Jót tesz neki 1-2 óra a mélyhűtőben, de ha ennél több időt tölt a hidegben fogyasztás előtt 10 perccel vegyük ki, hogy egy kicsit felengedjen, ugyanis kőkeményre fagy.

Ezzel a módszerrel mindenféle tejszínes alapú fagylaltot készíthetünk, kezdve a csokoládénál és a vaníliánál egészen a kardamom vagy a feketerizs fagyiig. Ízesíthetjük a tejszínt fűszerekkel, áztathatunk olajos magvakat a tejszínbe, hogy átvegye azok ízét és tehetünk bele gyümölcsöket is. Ha a fagyialaphoz egy kevés alkoholt keverünk a fagyi nem fagy nagyon keményre (mert az alkohol nem fagy meg9, vigyázni kell azonban, hogy 1 l fagyihoz ne adjunk többet 1 ek alkoholnál, mert egyáltalán nem fagy meg a fagylalt.

Recept:

Karamell fagylalt (1,5 l)

1 l zsíros tej
3 dl sűrű tejszín
5 tojássárgája
50 dkg porcukor
7 dkg sózott vaj

Ezt a fagyit fogyasztás előtt több mint 24 órával érdemes elkészíteni és a mélyhűtőben tartani.

A tejet 1 dl tejszínnel forrald fel. A maradék 2 dl tejszínből verj lágy habot. A tojássárgákat 15 dkg cukorral verd fehéredésig kézi habverővel.
Készíts karamellt: alacsony lángon egy közepes lábosban az összes maradék cukrot 2 evőkanalanként olvaszd meg úgy, hogy az olvadt cukorhoz mindig újabb 2 evőkanálnyit adsz, egészen addig, amíg a teljes mennyiség felolvad.


A tűzről lehúzva folyamatos, gyors keverés mellett add hozzá a sós vajat, majd ha a vaj felolvadt, a tejszínhabot is. Keverd tovább, ha van akkor kézi habverővel, majd add hozzá a meleg tejet is. A fent leírt módon kever hozzá a tejes keveréket a tojássárgájához és főzz belőle sűrű krémet. Akkor van kész, ha a kanál hátulját bevonja a krém. A masszát hűtsd le és a fagyigépben fagyaszd le.

Fagyi főzés nélkül

A kevert - amerikai módon készített - fagyialapoknál megússzuk a főzőcskézést, cserébe a fagylalt kevésbé lesz krémes. Gyümölcsafagyiknál nagyon jól érvényesül a gyümölcs íze, ha ezzel a módszerrel dolgozunk.

Recept:

Tejfölös málnafagyi (1 l)

60 dkg málna
15 dkg cukor
1 ek málnapálinka
2,5 dl tejföl
2,5 dl tejszín
1 tk frissen facsart citromlé

A málnát törd át egy finomlyukú szűrőn, a magokat dobd ki. a gyümölcspépet keverd össze cukorral és a pálinkával, és hagyd egy órát állni, hogy a cukor feloldódjon. Néha keverd át.
Turmixgépben keverd össze a gyümölcsöt (levével együtt) a tejföllel és a tejszínnel. A végén add hozzá a citromlevet is és keverd össze. Hűtsd be, majd fagyaszd le a fagyigépben.

Hasonló módon készíthetünk fagyasztott joghurtos édességeket is: csak keverjük össze a joghurtot a cukorral és kiválasztott gyümölccsel. A legegyszerűbb fagyasztott joghurt 7,5 dl joghurt, 20 dkg cukor és 1 tk vaníliakivonat keverékéből készül. Az benne a nagyszerű, hogy hűteni sem kell, ha eleve hideg joghurttal dolgozunk, keverés után egyből mehet a fagyigépbe.

Szorbet

A szorbet annyiban tér el a többi fagylalttól, hogy nem tartalmaz semmilyen tejterméket és így az egyik leghűsítőbb jeges desszert. Gyakran kínálják egy több fogásos menü során nehezebb, fűszeresebb fogások között, hogy felfrissítse az ízlelőbimbókat. Ugyanezért remek befejezése bármilyen étkezésnek - segít az emésztésben, hűsíti és nem terheli tovább a gyomrot. Gyümölcs, citromlé, cukor, esetleg egy kevés alkohol kerül bele.

Feketeribizli szorbet (3/4 l)

1/2 kg feketeribizli
3,5 dl víz
18 dkg cukor
1/2 citrom frissen facsart leve
2 ek feketeribizli likőr

Egy közepes lábosban forrald össze a cukrot, citromlevet és a vizet. Amikor a cukor felolvadt, add hozzá a megmosott gyümölcsöt. Épp csak addig főzd, amíg a szemek egy kicsit összeesnek. Kislyukú szűrőn passzírozd át, a magokat dobd ki.

A gyümölcspéphez keverd hozzá a likőrt, hűtsd le alaposan, majd fagyigépben fagyaszd krémesre. A legjobb azonnal tálalni, de pihenhet egy keveset a mélyhűtőben is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra