Érvénytelen lesz a voksod, ha ezt teszed a szavazófülkében

szavazás urna terem
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tilos a szavazófülkében telefonálni. Aki mégis megteszi, annak érvényteleníthetik a voksát.

Amint azt a szeretlekmagyarorszag.hu összegezte, számos olyan dolgot érdemes a választásra igyekezve figyelembe venni, ami miatt érvénytelenné válhat a szavazatunk.

Mint írják, a választási törvény tiltja a szavazás befolyásolását, a külső utasítások követését, így a telefonon történő egyeztetést is. Éppen ezért azt javasolják, hogy még egyéb irányú hívást se kezdeményezzen, illetve vegyen fel senki azalatt az idő alatt, amíg a szavazófülkében tartózkodik.

Ne telefonálj, ne fotózz a szavazófülkében

A Kúria állásfoglalása szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközik az is, ha valaki szervezetten, kampányszerűen buzdít a szavazólap lefotózására és közzétételére. Ugyan szelfizni például nem tilos szavazás közben, de fontos, hogy

Idézőjel ikon

ne oszd meg szervezett posztok alatt, és senki más ne szerepeljen a képen,

az ugyanis szavazatvásárlásnak vagy más visszaélésnek is utat nyithat.

Az idei választáson nemcsak azok az első választók szavazhatnak, akik életkoruk okán még soha nem vehettek részt voksoláson, de akadnak olyan szavazópolgárok is rendszeresen, akik valamiért nem érezték egy ideig szükségét annak, hogy választójogukkal éljenek. Éppen ezért igyekeztünk összegezni, hogy az egyre elterjedtebb szelfizésen és közösségi médiás posztoláson kívül mi az, ami még érvénytelenítheti az ikszed.

A választási törvény értelmében az érvényes szavazás további feltétele, hogy

  • a szavazófülkében csak egyedül tartózkodhatsz,
  • a kitöltött lapodat nem mutathatod meg másnak.
  • Egyetlen jelölt, illetve párt neve mellé kell tenned két, egyértelműen egymást keresztező vonalat úgy, hogy annak két szára a körön belül metsze egymást.

Minden más megoldás, például egy pipa, kör, de a több jelöltre vagy pártra való szavazás is érvénytelennek számít.

Visszaélésnek minősül, ha ezt látod a szavazókör közelében

A törvény értelmében a szavazóhelyiséget magában foglaló épület bejáratától számított 150 méteren belül tilos mindenféle kampánytevékenység a szavazás napján, például a röplapozás, vagy egy pártlogókkal ellátott autó ott parkoltatása is.

Tudtad, hogy bizonyos esetben a szavazásról ki is zárhatnak?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?