Nem véletlenül babonás nap péntek 13: ezek az esetek mind ilyen napon történtek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem tudni pontosan, honnan ered a péntek 13-a körüli babonás gondolkodás, de a történelem során több balszerencsés esemény is történt már ezen a napon. Összeszedtünk belőlük néhányat.

A péntek 13-a évezredek óta összekapcsolódik a szerencsétlenséggel, sokan úgy gondolják, hogy rossz dolgok történnek ilyenkor. Ez nem teljesen alaptalan, ugyanis ehhez a naphoz több baljós esemény kötődik. 

Félelem a péntek 13-ától

Az emberiség már régóta rossz óment lát a 13-as számban. Pontosan nem lehet tudni, hogy a babona mikor kapcsolta össze a balszerencsét a 13-as számmal, de évszázadok óta negatív a megítélése. Érdekesség, hogy a nyugati kultúrák történelmileg egy eggyel előtte lévő számot, a 12-est a teljességgel társították (lásd a 12 hónap, Olimposz 12 istene és Izrael 12 törzse).

A 13-ast viszont már Hammurapi törvényoszlopának írásakor is a balszerencsével társíthatták, mert kihagyták a 13. törvényt a jogi szabályok listájáról.

Bár ez valószínűleg elírás volt, a babonás emberek biztosak benne, hogy okkal maradt le a szám. A félelem még egy pszichológiai kifejezést is inspirált, amely triszkaidekafóbia néven vált ismertté.

Templomos lovagokat tartóztattak le péntek 13-án
Fotó: Florilegius

Emlékezetes, hogy a Biblia szerint 13 vendég vett részt a nagycsütörtökön tartott utolsó vacsorán, köztük Jézus és a 12 apostola. A következő nap nagypéntek volt, amikor keresztre feszítették Jézust. Péntek volt az a nap is, amikor Éva Ádámnak adta az almát a tudás fájáról, valamint az a nap, amikor Káin megölte testvérét, Ábelt.

Templomos lovagokat végzete is lett a péntek 13.

A középkori Franciaországban IV. Fülöp francia király 1307. október 13-án, pénteken rendelte el a templomos lovagok letartóztatását. Akkoriban ez a vallásos katonai rend komoly befolyással bírt, tagjai rendkívül gazdagok is voltak. Szép Fülöp pénzügyi okokból akarta felszámolni a rendet: a francia korona már jó ideje adós volt a templomosoknak, többször is pénzt kértek tőlük a háborúkhoz és más királyi költségek fedezéséhez.

Eretnekség és ördögimádat vádjával tartóztattak le több mint 600 templomost, akiket megkínoztak és kivégeztek.

Egy amerikai kaszkadőr ezen a napon ugrott a halálba

Sam Patch amerikai kaszkadőr egy időben lenyűgözte a közönséget azzal, hogy hajmeresztő magasságokból ugrott le vízeséseknél. Két évig csinálta ezeket a veszélyes mutatványokat, míg végül az egyik tragédiába torkollt. 1829. november 13-án Patch a New York-i Genesee Falls vízesésnél átlépte az emelvényt, és rövid, összefüggéstelen beszédet tartott a nézők ezreinek, majd a mélybe vetette magát.

Szemtanúk szerint valami elromlott az ugrásnál, mivel a teste „oldalra fekve” dőlt meg. Kétségbeesetten csapkodott karjaival és lábaival, hogy javítsa tartását. Ahelyett azonban, hogy késként vágott volna át a vízen, teste hallható csattanással tűnt el a folyóban. Az emberek pedig hiába várták, hogy ismét felbukkanjon. Holttestét néhány hónappal később találták meg.

Lezuhant repülőgép az Andokban

1972 októberében az uruguayi légierő 571-es járata 45 utast szállított, köztük egy rögbicsapat tagjait, amikor egy hegynek ütközött, és lezuhant az Andokban. A túlélők felkutatásáról a zord környezet és a rossz időjárás miatt a mentőszolgálatoknak nyolc nap után le kellett mondania. A kevés élelem és az egyre fogyatkozó lehetőségek miatt a túlélők kénytelenek voltak kannibalizmushoz folyamodni, hogy életben maradjanak. 72 nap után végül 16 túlélőt találtak meg.

A Costa Concordia balesete is péntek 13-án történt
Fotó: Laura Lezza / Getty Images Hungary

A Costa Concordia katasztrófája

A tengerjáró 2012. januárjában szintén péntek 13-án szenvedett balesetet: a hajósziklának ütközött, és felborult a Toszkánához közeli Giglio-sziget partjainak közelében. Utasai közül több mint 4200 embert sikerült megmenteni, de 32-en életüket vesztették. A katasztrófa valószínűleg megelőzhető lett volna: Francesco Schettino kapitány és legénysége az éjszakai út során nagy sebességgel haladva túl közel hajózott a parthoz.

Ebben a cikkünkben 5 nőről olvashatsz, akiknek a nevéhez szörnyű kegyetlenségek fűződnek a történelemben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.