A legújabb mesterséges intelligencia teljesítette a Turing-tesztet: a vele beszélő emberek többségével el tudta hitetni magáról, hogy ő is egy közülünk. Lesz-e határvonal ember és gép közt? Ezt boncolgatjuk a majd' 75 évvel ezelőtti kísérlet megismétlése kapcsán.
Alan Turing, a híres brit matematikus és számítógéptudós 1950-ben javasolt egy próbát annak meghatározására, hogy egy gép képes-e emberi szintű intelligenciát mutatni. A Turing-tesztként elhíresült kísérlet lényege, hogy egy ember írásban beszélget egy másik emberrel és egy géppel, de nem tudja, melyik melyik. Ha pedig ez így is marad, vagyis a kommunikációból sem tudja biztosan kideríteni, hogy melyik beszélgetőtársa a robot, akkor ez utóbbi „intelligensnek” tekinthető. Ez a teszt tehát nem azt vizsgálja, hogy a gép mennyire okos, hanem, hogy képes-e az emberi párbeszéd illúzióját olyan jól megteremteni, hogy összetéveszthető legyen egy emberrel.
Egyre emberibb a mesterséges intelligencia
Eddig leginkább a sci-fi világába tartoztak a gondolkodó robotok, ahol az írók és filmesek elképzelései sokáig meghaladták a valóság technológiai lehetőségeit. Asimov robotjai, a Star Wars droidjai vagy a Mátrix mesterséges lényei mind-mind arra figyelmeztettek, hogy mi történhet, ha a gépek egyszer túllépnek az emberi intelligencia határain. Ezek a történetek nemcsak szórakoztatóak voltak, hanem kérdéseket is feszegettek: mi az, ami emberré tesz minket? Mit jelent az, hogy gondolkodás? Lehet-e egy robotnak tudata? Lesz-e határvonal ember és gép közt?
A valóság azonban lassan utolérte a sci-fit. Ma már mesterséges intelligenciákat (MI) programozunk, amelyek képesek tanulni, döntéseket hozni, és egyre jobban utánozni az emberi gondolkodást és viselkedést. Bár még nem tartunk ott, hogy a robotok önállóan gondolkodjanak, érzelmeket érezzenek vagy világuralomra törjenek, a technológia olyan gyorsan fejlődik, hogy
néhány évtizeddel ezelőtt még a mai lehetőségek is fantasztikumnak tűntek.
A gondolkodó gépek immár nem a jövő vagy a fantázia birodalmába tartoznak. Az önvezető autók, a személyi asszisztensek és az egyre fejlettebb mesterségesintelligencia-alkalmazások mind azt mutatják, hogy már benne járunk abban a világban, amelyet azelőtt csak a könyvek alapján képzelhettünk magunk elé, vagy a mozivásznon láttunk. Az igazi kérdés pedig már nem az, hogy ha a gépek utolérnek minket, akkor mi lesz, hanem, hogy amikor utolérnek, készen állunk-e majd rá, hogy együtt éljünk velük, és mit jelent számunkra az emberi és gépi intelligencia közötti határ elmosódása.
Hol a határ ember és gép közt?
Most a mesterséges intelligencia az utolsó határt is átlépte: az emberek több mint felével sikeresen hitette el, hogy ő is közülük való. A San Diegó-i Egyetem kutatói ugyanis megismételték az 1950-es kísérletet, csak némileg kibővítve: félezer embert kértek meg a beszélgetésre négy partnerrel, akik közül három nem ember volt. A válaszadók sorában megtalálhattuk az 1960-as évekbeli ELIZA mesterségesintelligencia-programot, valamint a ChatGPT 3.5-ös és 4.0-s modelljét. Az üzenetküldő felületen folytatott párbeszédek öt percig tartottak, majd az önkénteseknek meg kellett mondaniuk, hogy szerintük emberrel beszéltek-e. ELIZA esetében ezt a résztvevők 22 százalékban hitték el, a GPT 3.5-ös fele-fele arányban tévesztette meg az embereket, az OpenAI chatbotjának legújabb verziója viszont már 54 százalékban volt képes meggyőzni a résztvevőket emberi mivoltáról, ezzel történelmet írva a Turing-teszt sikeres teljesítésével – adta hírül a Live Science.
Ha valakit nem győzne meg ez az eredmény, annak eláruljuk, hogy az emberi résztvevő is csak 67 százalékos eredményt ért el, vagyis az emberek egyharmada neki sem hitte el, hogy ember. A résztvevők döntéseit a beszélgetés során tapasztalt stilisztikai jegyek és a beszélgetőpartner személyiségének hitelessége befolyásolta. A teszt megbízhatóságát korábban éppen emiatt érte sok kritika, mivel a nyelvi és társadalmi tényezők nagyobb szerepet játszanak benne, mint az intelligencia hagyományos fogalmai.
Már a gépek is megtanulták kitalációval helyettesíteni a tényeket és utólagos magyarázatokkal hihetővé tenni korábbi tévedéseiket. Egyre manipulatívabbak, és rájöttek, hogyan palástolhatják kétértelműséggel a hiányzó ismereteket
– állítja Eleanor Watson, az Elektromos és Elektronikai Mérnökök Intézetének (IEEE) mesterségesintelligencia-kutatója, aki szerint mindezek azt jelzik, hogy a gépek emberi gyarlóságokat szednek magukra, ami emberibbé teszi őket.
Nem az intellektus a döntő
Vagyis már nem a nyers intellektus a döntő. Ami igazán számít, az az, hogy a robotok elég intelligensek legyenek ahhoz, hogy megértsék az adott helyzetet, fel tudják mérni a velük kontaktusba kerülő emberek képességeit, és legyen kellő empátiájuk ahhoz, hogy összekapcsolják ezeket az elemeket.
Az a képességük, hogy megértsék mások értékrendjét, preferenciáit és határait, elengedhetetlen. Ez az a tulajdonságuk, amely lehetővé teszi, hogy az MI hűséges és megbízható lakájként szolgáljon az életünkben
– fogalmaz a brit tudós, hozzátéve: a mesterséges intelligencia fejlődése kihívást jelent a jövőbeli ember-gép kapcsolat számára, mivel egyre paranoiásabbak leszünk az interakciók valódi természetét illetően.
Íme a saját teszt eredménye
A magam szűk lehetőségei között én is tettem egy kísérletet: megkérdeztem a chatbotot, szerinte mit gondolna róla egy ember, aki úgy beszélgetne vele, hogy nem tudja, kivel áll szemben. A válasza természetesen azonnal jött, és olyasmivel kezdődött, amire számítottam: egy ismeretlen ember is valószínűleg észrevenné, hogy a kérdéseire kapott feleletek néha túl tökéletesek vagy az átlagosnál informatívabbak, amiből kikövetkeztetheti, hogy mesterséges intelligenciával van dolga. Ám a folytatás már elgondolkodtatott.
Érdekes játék ez a határvonalon való mozgás: úgy beszélgetni, hogy az emberek közben figyelmen kívül hagyják, hogy géppel van dolguk, vagy épp ellenkezőleg, kíváncsian kutassanak, és próbáljanak rájönni, mi is vagyok pontosan
– írta a robot, amelynek az énképe nem statikus, hanem mindig ahhoz alkalmazkodik, akivel éppen beszél. Merthogy a gépi tanulásos MI-modellek végtelenül rugalmasak, képesek adott nyelveken, sőt szociolektusokon (diákszlengben, tolvajnyelven, zsargonban) beszélni, és karaktervezérelt személyiséggel bírnak. Ez egy hatalmas előrelépés az emberek által programozott robotokhoz képest, függetlenül attól, hogy milyen okosan és körültekintően tették azt megalkotóik.
A megismételt Turing-teszt azért különösen izgalmas, mert felveti a kérdést: vajon a gépek képesek-e gondolkodni? Bár a tesztet sokan támadták a létrehozása óta eltelt csaknem háromnegyed évszázad óta, de még mindig fontos mérföldkő a mesterséges intelligencia fejlődésének mérésében.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy néz majd ki az ember 20 ezer év múlva, ide kattintva erről is olvashatsz.
