Egy jövőkutató művész egy számítógépes genetikussal közösen megrajzolta, hogyan fog kinézni a jövő embere. Több ezer éves fosszíliák, majd újkori leletek után az irány egyértelmű: egyre inkább babaarcúak leszünk.
Biztos láttad már, milyen boszorkányos ügyességgel készülnek el azok a fantomképek, amelyeket bűncselekmények sértettjeinek vagy szemtanúinak a beszámolói alapján alkotnak meg az elkövetőkről. Ez eddig úgy zajlott, hogy a rajzoló a kapott személyleírás alapján skiccelte fel az arcot. Szerkezetében, formaiságában ugyanis minden orrnak, szemnek, szájnak, fülnek van egy sémája, amelyet önmagához és a környezetéhez való arányaiban lehet csiszolgatni, helyezgetni, növelni vagy kisebbíteni. A számítástechnika elterjedésével később a bűnügyi technikus lett az, aki a komputerről kiválogatta a keresett személyre leginkább hasonlító arcrészeket, majd egy speciális program segítségével cserélgethette az egyes elemeket, szakállt, bajuszt pingálhatott oda vagy épp radírozhatott le egészen addig, amíg a kép tökéletesen nem hasonlított. Az utóbbi év pedig a mesterséges intelligencia csodáival volt tele,
a megjelenése óta már a gép generálja a fotót a nemről, a bőrszínről, az életkorról és a részletekről megadott információk alapján olyan valósághű ábrázolást adva, mintha csak modellt ült volna neki az eredeti ember.
Évezredekkel ezelőtt élt emberek kelnek életre
Többször számoltak be az utóbbi években olyan lenyűgöző teljesítményekről, hogy egy-egy megtalált koponyacsontból egész arcokat rekonstruáltak. 2021-ben viszont a floridai Orlandóban tartott Nemzetközi Emberazonosítási Szimpóziumon a Parabon NanoLabs kutatói azzal robbantottak nagyot, hogy ókori egyiptomi múmiák DNS-ei alapján életre keltették több mint 2000 évvel ezelőtt élt férfiak arcát. Egy törvényszéki rajzoló (aki a zárt bírósági tárgyalásokon a vádlottakról szokott rajzokat készíteni) 3D-s modelleket alkotott róluk olyan számítógépes fenotipizálási eljárással, amely genetikai elemzést használ az arcvonások reprodukálására.
A Homo sapiens azonban nem kétezer, hanem több mint kétszázezer évvel ezelőtt alakult ki valahol Afrikában, és még messze nem így nézett ki: az akkori ember fizimiskája sokkal inkább hasonlított az őseinknek tartott főemlősökére: a gorilláéra, a csimpánzéra vagy épp az orangutánéra.
Beugrik, ugye, az a képregényszerű ábrázolás, amely a törzsfejlődést jeleníti meg az ősmajomtól a modern emberig? Alighanem minden idők legismertebb tudományos illusztrációját Rudolph Zallinger készítette el March of Progress, azaz a Fejlődés menete címmel Darwin evolúciós elméletéhez. Az ábrán egymást követve, balról jobbra masíroznak az emberelődök előbb négykézláb, majd egyre jobban felegyenesedve:
minden egymást követő alak egy kicsit kevésbé görnyedt és kicsit kevésbé szőrös, mire a sor elején el nem éri a ma ismert formáját.
Milyen jövő felé menetel az ember?
Azóta ennek az ikonikus ábrázolásnak seregnyi továbbfejlesztett változata látott napvilágot a bunkósbotot és a lándzsát géppisztolyra váltó háborúellenes graffititől a gyorséttermek elhízott vendégeinek elrettentő végállomásáig; a legújabb mém pedig úgy mutatja be a mai kort, ahol emberünk ismét összegörnyed, hogy a számítógép monitorja előtt ülve fordítsa visszájára az eddigi diadalmas progressziót. Ennyire persze nem rossz a helyzet, a technika sok mindenben segítségünkre van:
a leletekből kiolvasható az utóbbi évezred fejlődési iránya, és a genetika segítségével azt is össze lehet ebből legózni, hogyan fogunk kinézni 20 ezer év múlva.
Egyes kutatások szerint még az elmúlt néhány száz év alatt is jelentősen változott az arcberendezésünk. Az európai lakosság több mint felével végző 1348-49-es nagy pestisjárványban meghalt áldozatok és az 1545-ben Anglia déli partjainál elsüllyedt Mary Rose roncsából előkerült hajósok maradványait hasonlították össze a Birminghami Egyetemen, és azt tapasztalták, hogy néhány emberöltő alatt mérhetően átalakult a koponyánk: átlagosan egy centiméterrel magasabb lett a koponyaboltozat (a szemtől a koponya tetejéig mért távolság), ami az agytérfogat növekedésével magyarázható.
Lebilincselő látni, ahogy a fajunk változik. Az egyre nagyobb koponya-űrméret és a magasabbá váló homlok is azt bizonyítja, hogy az agy mérete az évszázadok során nőtt
– mondta Peter Rock, a kutatást vezető orvos.
A férfiember elnőiesedik
De van egy másik feltűnő dolog is a korai és a mai embert összevetve: egyre lágyultak a vonásaink. Míg eleink ábrázatát a kiemelkedő szemöldökbordák, nagy orr és előretolt állkapcsok uralták, a fáról lemászott őseink arca sokkal finomabb lett, ami a közösségi együttélést lehetővé tévő kommunikáció alapfeltétele volt, mutattak rá evolúcióbiológusok.
Az emberi arc úgy fejlődött ki, hogy érzelmek széles skáláját fejezze ki, hogy segítsen bennünket a társadalmi érintkezésben, ami létfontosságú volt fajunk túléléséhez
– fogalmazott a CBC rádióműsorában Paul O'Higgins, aki szerint ezek a változások tették lehetővé az emberek számára, hogy több mint húszféle érzelmet fejezzenek ki, beleértve az olyan finomakat is, mint az elismerés és az együttérzés.
Különösen szembeötlő a változás a férfiak esetében, akiknek az arca határozottan nőiesebb lett. A tudomány még külön szakkifejezést is aggatott a jelenségre: a kraniofaciális feminizáció hátterében a kutatások szerint az áll, hogy életünk modernizálódásával a nők egyre inkább előnyben részesítették a közösségi összetartást erősítő szelídebb férfiakat a marakodó macsókkal szemben. Minden mai felmérés is azt tanúsítja, hogy nagyobb valószínűséggel lépünk kontaktusba empatikusnak tűnő embertársainkkal, mint azokkal, akik agresszív kinézetűek.
Az erőszak visszaszorítása elengedhetetlen előfeltétele volt annak, hogy nagyobb csoportokban élhessünk, és kialakuljon az együttműködési kultúra
– vélekedett a Utahi Egyetem tudóscsoportját vezető Robert Cieri.
Míg a legtöbb főemlősnél a fizikailag legerősebb hímeké a vezérszerep, az embereknél a legokosabb vagy legkreatívabb férfiak kerülhettek előtérbe. A változást nemcsak a nők módosult szemlélete segítette elő, hanem azok a jogi szabályozások is, amelyek törvényen kívül helyezték a közösséget veszélyeztető erőszakos egyedeket.
A társadalom tehát generáción keresztül szorgalmasan kigyomlálta azokat, akik képtelenek voltak határok közé szorítani melldöngető férfiasságukat.
Ez nem olyan távoli dolog, mint amilyennek hangzik: a pápua új-guineai gebusi törzsről Bruce Knauft által végzett múlt századi tanulmányok jelentős mértékű férfihalandóságot mutattak ki. Kiderült, hogy azokat a férfiakat, akiknek a viselkedését elviselhetetlennek találták, a törzs érdekében egyszerűen likvidálták. Az erőszakos karakterek eltűnésével pedig a barátságos jegyeket átörökítő szülők vonásai váltak dominánssá.
Milyen lesz az ember évezredek múlva?
Az elmúlt idők embereinek kinézetéről szóló vizsgálatok megihlettek több jövőkutatót is. Nickolay Lamm művész Alan Kwan számítógépes genetikussal közösen alkotta meg jövőbeli prototípusunkat. Ők úgy látják, hogy a következő 20 ezer évben az egyre intenzívebb agymunka miatt agyunk és vele együtt a koponyánk tovább nő, hajunk sűrűbb lesz, hogy megakadályozza a nagyobb fej hőveszteségét, bőrünk őseink színéhez visszafeketedik, hogy jobban védjen a káros UV-sugárzástól, a szemeink pedig nagyobbak lesznek, arányaiban akkorák, mint a japán animék figuráinak.
Bár lehet, hogy ezt az elképzelést a sci-fikben elterjedt földönkívüli-ábrázolások is befolyásolták, az biztos, hogy a tudósok már most komolyan foglalkoznak azzal a neoténiának nevezett teóriával, miszerint az emberek felnőttkoruk elérésekor megőrizhetik fiatalkori megjelenésüket. Ha pedig olyan ütemben fejlődik az orvostudomány, mint jelenleg, a jövő szülői már nem pusztán azon fognak vitatkozni, hogyan nevezzék el gyermeküket, hanem abban is ölre mehetnek majd, milyen színű szeme, haja és bőre legyen a csemetének. Persze csak módjával, ahogy az a jövő szelíd-szolid emberéhez illik.
Ha olvasnál még az agyról és az orvoslás csodáiról, ide kattintva megteheted.
