Ingyen jár minden magyar nyugdíjasnak ez a szolgáltatás: százezreket érint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Átlagosan napi 3000 jelzés érkezik a nyugdíjasok számára ingyenes Gondosóra jelzőkészüléken keresztül a hét minden napján éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálatra, amelyeknek segítségével eddig több mint 16 ezer életet mentettek meg.

A Gondosóra elsődleges célja a 65 éven felüliek, vagyis a nyugdíjas korosztály otthoni önálló életvitelének meghosszabbítása. Az ingyenes program segít abban, hogy az idős emberek szükség esetén egyszerűen elérjék azt a személyt, aki gyorsan, valódi segítséget tud nyújtani nekik. Az első számú kontaktszemélyek – a segítő családtagok, rokonok, ismerősök, szomszédok – mellett pedig éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálat nyújt számukra biztonságot. A Hello Vidék utánajárt, hogyan működik ez a rendszer.

Nyugdíjasoknak teljesen ingyenes

A Gondosóra felhasználói egyetlen gombnyomással kapcsolatba léphetnek a diszpécserközponttal, ahol szakképzett munkatársak segítenek a felmerülő problémákban. A jelzés leadását követő 20 másodpercen belül a diszpécser bejelentkezik a készüléken, ami beépített mikrofonnal és hangszóróval ellátva egy kihangosított telefon mintájára működik. Ha a diszpécserek úgy ítélik meg, hogy a helyzet megoldása a megadott kontaktszemély beavatkozását igényli, akkor felveszik vele a kapcsolatot.

A nyugdíjasok számára elérhető ingyenes Gondosóra életet menthet
Fotó: gondosora.hu

A jelzőeszköz csuklón, övön hordva vagy nyakba akasztva mindig elérhető, így a felhasználója minden körülmény között képes segítséget kérni. Zuhanyzás közben is hordható, mivel cseppálló. Emellett GPS-helymeghatározóval és elesésérzékelővel is rendelkezik, utóbbi funkciója lehetővé teszi az automatikus jelzésleadást, ha bizonyos mértékű ütést érzékel. Így kapott azonnali segítséget az a vezető is, aki autójával felborult, és már pörgés közben leadta a jelzést a készülék, aminek köszönhetően mire megállt a jármű, a diszpécser már hívta is a felhasználót.

Balesettől a hétköznapi problémákig

Persze nem feltétlenül kell balesetet szenvedni. Olyan eset is volt, hogy a felhasználó kocsija lerobbant, és a diszpécser értesítette az autómentőt, akinek a GPS-nek köszönhetően pontosan meg tudta adni, hova menjen a bajba jutott sofőrhöz. Akkor is az eszköz által küldött koordináták voltak segítségül, amikor egy Tolna vármegyében eltévedt az erdőben, és a riasztás után fél órán belül a dombóvári hivatásos tűzoltók rátaláltak a rémült túrázóra.

Ezek az esetek nem egyediek, hiszen már több mint 600 ezer Gondosóra-felhasználó van szerte az országban. Átlagosan napi 3000 jelzés érkezik az éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálatra, ahol a súlyos esetektől (eszméletvesztés, baleset, rosszullét) kezdve a hétköznapi problémákig (ügyintézés, higiéniás szükséglet) mindenben segítséget lehet kérni. Az eszköz révén eddig több mint 16 ezer életet mentettek meg, és mintegy 280 ezer hétköznapi ügyben nyújtottak segítséget.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.