Most elmondjuk, amit eddig nem tudtál a virtuális valóságról

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiterjesztett, virtuális és kevert: mind valóság, de vajon tudod-e, mi a különbség közöttük? Szemle.

Közel egy hónapja dobta piacra az Apple legújabb készülékét, az Apple Vision Prót, amelynek köszönhetően a virtualitás újabb oldalát ismerhetik meg a felhasználók. A fogalmakat tekintve azonban továbbra is nagy a kavarodás, összefoglaló cikkében a MediaFuture ezért is öntött tiszta vizet a pohárba. 

A kevert, a kiterjesztett és a virtuális valóságot egyfajta szinonimaként használják a közbeszédben az emberek, miközben a felsorolt kifejezések egészen más jelentéssel bírnak. 

A te mobilodban is ott van a virtuális valóság
Fotó: Viaframe / Getty Images Hungary

A kiterjesztett valóság három, virtuális árnyalata

Az extended realityként ismert kibővített valóság a számítógépes technológia által létrehozott összes valós és virtuális környezet, illetve az ember-gép interakció gyűjtőfogalma. Az elmúlt húsz évben ennek három formáját ismerhettük meg. A kiterjesztett (augmented reality), a virtuális (virtual reality) és a kevert (mixed reality) valóságalapú technológiák a folyamatos innovációknak köszönhetően már az átlagember számára is hozzáférhetővé váltak. Most lássuk, hogy mi a különbség közöttük. 

Kiterjesztett valóság 

Az AR-ként is nevezett kiterjesztett valóság interaktív digitális elemeket, például vizuális átfedéseket és haptikus visszajelzéseket kever a valós környezetbe. Amióta az okostelefonok elterjedtek, szinte mindenki számára hozzáférhetővé vált a használata.  Az AR-alkalmazások már bármely okostelefonra letölthetők, és ha a készülék kamerájával rögzíti a felhasználó a valós világot, képes rá virtuális tárgyakat helyezni, ami lehetővé teszi akár mások számára is, hogy azokat a képernyőn láthassa. Szemüvegek és headsetek segítségével plusz élményekhez juthatunk, így például akár séta közben is felderíthetjük környezetünk átalakított és kibővített látnivalóit. Az AR-élményre városi séták tucatjai épülnek világszerte, de a Google Maps is alkalmazza. 

Egyre több ember használja a VR különféle fajtáit, de a különbségekkel sokan nincsenek tisztában
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Virtuális valóság

Röviden VR-ként is emlegetik a virtuális valóságot, amely m agával ragadó virtuális valóságélményt nyújt például számítógépes játékok, háromdimenziós szimulációk során. A virtuális valóság az AR-rel szemben teljesen mesterségesen létrehozott környezetet jelent –ezt jelenleg leginkább a média, a szórakoztatás, a játék, illetve az egészségügy területén alkalmazzák. A VR-headsetek teljesen kizárják a viselőt a valóságból, megváltoztatják azt, hogy mit hall és lát

Kevert valóság

Angol nevéből rövidítve MR-ként is találkozhatunk a kevert valósággal, amely a kiterjesztett és a virtuális valóság egyfajta ötvözete, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy teljesen virtuális környezetet lássanak, de mégis interakcióba lépjenek az őket körülvevő valós világgal. Az előzőekhez hasonlóan az MR használata során is szükség van specifikus eszközre. Ilyen például a már említett Apple Vision Pro is. A MediaFuture prognózisa szerint ez az a készülék, amely előtt a legígéretesebb jövő áll. Valószínűnek tűnik, hogy hamarosan hasonló eszközök fognak megjelenni a legtöbb cég kínálatában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.