„Alig kaptam levegőt, és még inkább átértékeltem az életem”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor kiderült a betegsége, az orvosok azt mondták, csoda, ha a 18. születésnapját megéli. Ma 35 éves, és sorra születnek az új álmai, amiket rendre megvalósít.

Tóth-Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka csak látszólag egy törékeny fiatal nő. Óriási a tettvágya, nagy tervei vannak, és még nagyobb az élni akarása. Másfél éves volt, amikor szülei megkapták a diagnózist: csoda, ha az érettségit megéli. Ötévesen kerekesszékbe került, de a szalagavatóján a többiekkel táncolt, és mióta betöltötte a tizennyolcat, nagyjából minden napot ajándéknak tekint, amelyet a legnagyobb teljességben akar megélni. Mosolykaként indított blogján évek óta avatja be a követőket cseppet sem szokványos élete fordulataiba.

A kórházból Tel-Avivba

Most éppen a napfényes Teneriféről jelentkezik be. Egy hónapja költöztek ki a spanyol szigetre férjével, Sándorral, vagy ahogyan mindig hivatkozik rá, Sankóval. Pedig korábban a Balaton partján akartak együtt megöregedni.

„Nagy álmunk volt a balatoni lakás, és amikor sikerült elérnünk, biztos voltam benne, hogy onnan hagyjuk el a földi létet időskorunkban" – avat be Fanny. "Aztán történt valami, ami alapjaiban változtatta meg az életem, azt, ahogyan a dolgokat látom. Tavaly augusztus végén elkaptam a Covid-fertőzést. Kórházba kerültem, és három hétig annyira súlyos állapotban voltam, hogy benne volt a pakliban: nem élem túl. Feküdtem az ágyon, alig kaptam már levegőt, és akkor még inkább mindent átértékeltem. A lakás, ami annyira fontos volt számomra, már nem is tűnt olyan lényegesnek. Csak az, hogy ezt túléljem. Arra gondoltam, hogy eddig is imádtam minden percet a maga teljességében megélni, de ha innen kikerülök, ideje még inkább ÉLNI.”

Hozleiter Fanny egyetlen napot sem akar napfény nélkül tölteni Fotó: Vékony Zoli

Ráadásul a férje az egyik éjjel – merthogy minden éjszakát mellette töltött a kórházban –, rátalált arra az orvosra, akinél Fanny járt gyermekkorában San Franciscóban, hogy gyógyuljon. Kiderült, hogy Meir Schneider még két napot Tel-Avivban tölt, így, ha odarepülnek, tudnak vele találkozni. Amikor Fanny reggel felébredt, Sándor azzal fogadta, mi lenne, ha a délután 3 órás géppel Tel-Avivba utaznának. Az az utazás pedig sorsfordító volt.

Másképp gondolkodik a gyerekvállalásról

Tel-Avivban ugyanis végig sütött a nap, Fanny pedig imádja a napfényt. Arra gondolt, hogy mostantól nem akar télikabátot hordani, és a hátralévő napjaiból egyetlenegyet sem akar napsütés nélkül tölteni.

„Akkor már jó ideje mondogatta egy barátunk, hogy látogassuk meg őt Tenerifén, így egy hétre kiutaztunk hozzá" – folytatja a történetet Mosolyka. "Sankó már akkor mondta, hogy éljünk itt, de nálam kicsit visszatért a ragaszkodás a balatoni lakáshoz. Még terápiáztam is rá, hogy jó döntést hozhassak. És végül arra jutottam, hogy ha egy nap időskoromban visszanézek, biztosan bánnám, ha nem vágtam volna bele ebbe a kalandba. Így eladtuk álmaink otthonát, visszafizettük a hitel jelentős részét, és Tenerifére költöztünk. Az itteni lakás még nem akadálymentes, ezért még a szabadban zuhanyozom, de ezek az apró kihívások egy percre sem veszik el a jókedvem.”

Férjével, Sankóval mély szeretet köti össze Fotó: Vékony Zoli

Azt mondja, átélt már egy-két cudar helyzetet, de a Covid tényleg pokoli volt. Többek között a gyermekvállalással kapcsolatos terveiket is átírta.

„Korábban azt gondoltuk, lehet közös gyermekünk, aztán az örökbefogadáson gondolkodtunk. Ám ebben a helyzetben annyira szükségem volt Sankóra, és annyira csak az életben maradással tudtam törődni, hogy rá kellett jönnünk, ebben az életben valószínűleg mi ketten maradunk.”

Hozleiter Fanny: Én döntök! 

Fanny és Sándor egymásra találása is tündérmesébe illő történet, és humoros is, bár tőlük nem is várhatunk mást. Kilenc évvel ezelőtt egy előadáson vettek részt mindketten nézőként. 

„A lépcsőn viszont nem jutottam volna fel, így a konduktorom javasolta, hogy kérjem meg azt a helyes apukát, hogy segítsen. Merthogy Sankó a karjában egy babát tartott, aki – mint utólag kiderült – nem az övé volt. Szóval cipelt fel a kerekesszékkel, ám a fejem úgy a hatodik lépcsőfoknál megbillent, egyenesen a lábai közé. Persze zavarban is lehettünk volna, de ő teljes lazasággal megkérdezte, hogy »tetszik-e a kilátás?«. Még aznap randira hívott, két hét múlva összeköltöztünk, és másfél hónap múlva elvett feleségül.

Az életüket bemutató mozi, a Majd helyett MOST! – a főbb szerepekben Udvaros Dorottyával, Csuja Imrével és Mácsai Pállal – már közös alkotásuk, amit éppen most fordítanak spanyolra. Az első pillanattól óriási köztük a bizalom, Fanny nem félt megmutatni, milyen, amikor rosszkedvű vagy kiszolgáltatott, mert Sankó ezekben a helyzetekben is mellette áll. 

Csuja Imre játszotta Fanny édesapját a filmben Fotó: Studio Z

„Hiszem, hogy már az előző életünkben is együtt voltunk, és nagyon bízunk benne, hogy a következőben is találkozunk. Ma már nem gondolom, hogy feltétlenül itt fogunk megöregedni, már nem ragaszkodom sehol a négy falhoz, ami röghöz köt, szabadon akarok élni, és nyitottan kezelem, mi jót hoz a jövő. Tele vagyok tervekkel; 10 éve jelent meg a Te döntesz című könyvem, most érkezik a folytatás Én döntök címmel. Közben a lakásunkban egy apartmant alakítunk ki, és várjuk szeretettel, akinek a bakancslistáján ott van Tenerife.”

Azzal pedig nem szeretne törődni, hogy hány évet jósolnak neki az orvosok.

„Ha egy doktor belemenne a jóslatokba, az elején megkérem, hogy erről ne beszélgessünk, ugyanis hiszek abban, hogy a szavaknak óriási ereje van, és nem akarok semmilyen negatív gondolatot beengedni a fejembe. Szóval a tervem az, hogy szép idős nő leszek Sankó kezét fogva és egymás mellett sétálva. Hogy hol, az pedig a jövő zenéje.” (Címlapfotó: Facebook.hu/Mosolyka)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.