Kamaszként sokan írtunk naplót, anélkül, hogy tudatában lettünk volna az írás terápiás hatásának. Ha nehezen birkózunk meg a szorongásainkkal, érdemes ezt a szokást feleleveníteni!
A naplóírás hallatán sokan 19. századi kisasszonyokra asszociálnak, vagy a kamaszkori titkokat rejtő füzetecskékre. Pedig napjainkban is hasznos, ha írott formába öntjük gondolatainkat, érzéseinket: sok pszichológus ajánlja a klienseinek, hogy írják le, mi foglalkoztatja őket. Ez segíthet megbirkózni a problémáinkkal, tisztába jönni önmagunkkal, és némi énidő is jól jöhet a mindennapok hajszájában.
Mit írjunk naplónkba?
Nem mindegy persze, hogy miről írunk, hiszen kevés önismereti haszna lenne, ha aznapi teendőinket vetnénk papírra.
Ha leírjuk, hogy mi történt velünk, a naplónk kisegítheti a memóriánkat, de azonkívül, hogy egyszer majd vissza tudjuk olvasni, nem jutunk sokkal előbbre.
Ha nemcsak az emlékek megőrzése a célunk, hanem fejlődni szeretnénk, megbirkózni a kihívásokkal vagy megoldani a minket nyomasztó problémákat, érdemesebb egy kicsit mélyebbre ásni.
Sokan félnek attól, hogy gondolataikat, érzéseiket papírra vessék, talán a rossz emlékű iskolai fogalmazások miatt, esetleg ügyetlennek, esetlennek érzik a mondataikat. Segíthet ezen, ha tudatosítjuk, hogy nem másoknak írunk, hanem magunknak; illetve ha mindennap lehetőleg ugyanabban az időben írunk, egyfajta rutinná téve az írást. Ha szeretnénk, akár apró szertartásokkal is kiegészíthetjük ezt a tevékenységünket.
Kézzel vagy géppel?
Fontos leszögezni, hogy a naplóírás nem ugyanazt az élményt adja, mint a blogolás. A blogok nyilvánosak, nemcsak saját magunknak szólnak, hanem ismeretlen olvasóknak is. Megoszlanak a vélemények, hogy nagy különbség van-e aközött, hogy kézzel vagy géppel írunk. A kézírás általában lassúbb, több időt hagy arra, hogy gondolatainkat, érzéseinket megformáljuk; arról nem beszélve, hogy egy szép füzetbe egy szép tollal írni (vagy éppen összefirkálni, áthúzni, bekarikázni bizonyos szavakat) teljesen más élményt ad, mint a billentyűzetet püfölni. De ha nehezen vesszük rá magunkat, hogy tollat ragadjunk, a géphez viszont szívesen leülnénk, ez ne tartson vissza.
Jó, jó, de miről írjunk?
Ha úgy érezzük, hogy a szándék már megvan, de nem tudjuk megfogalmazni, mi nyomaszt, érdemes elgondolkodni a következő kérdéseken:
Van valami, ami miatt éjszakánként nem tudok aludni? Milyen témával foglalkozom sokat? Milyen témákat igyekszem elkerülni? Milyen dolgok aktuálisak számomra? Mi a fő stresszforrás az életemben?
Fontos, hogy megengedjük magunknak, hogy elkanyarodjunk az eredeti témától, ha éppen az esik jól. Ha pedig úgy érezzük, hogy nagyon felkavarna, ha valamiről (például egy múltbeli traumatikus eseményről) írunk, ne ragaszkodjunk hozzá, koncentráljunk azokra a kérdésekre, amelyeket „itt és most” kézben tudunk tartani.
Oldja a szorongást, pszichológiai haszna is van
Ha leírunk valamit, ami belőlünk kikívánkozik, máris nagy lépést tettünk afelé, hogy megkönnyebüljünk. Sok esetben a probléma felismerése, kimondása – azaz leírása – az első lépés afelé, hogy tudatosítsuk magunkban: dolgunk van ezzel a kérdéssel. Amíg kimondatlanok a bennünk dúló érzések, úgy érezhetjük, nincs hatalmunk fölöttük, az írás viszont képes arra, hogy visszaadja a kontroll érzését. Hiszen ha tudatában vagyunk, mi zavar minket, már egy lépést tettünk afelé, hogy ezt megváltoztassuk, tehát tehetünk valamit ellene. Rendszerezhetővé válnak az addig kaotikus események és érzések, talán még az őket összekötő minták és kapcsolatok is kirajzolódnak. Érzelmeink kifejezése egyben csillapítja is belső feszültségünket, hasonlóan hat ránk, mint egy mély beszélgetés. Nem kell azonban attól aggódnunk, hogy megterheljük vele a beszélgetőpartnert, hiszen amit leírtunk, csak ránk tartozik.
A naplóírás segít érzelmeink szabályozásában is: amikor leírjuk tapasztalatainkat vagy érzéseinket, könnyebben megértjük ezeket. Ezáltal mentális kapacitás szabadul fel, amely segít csökkenteni a szorongást. Emellett, ha szembesülünk korábban leírt gondolatainkkal, egyfajta párbeszédet is folytatunk korábbi önmagunkkal, aminek nem kevés önismereti hozadéka is van. Az már csak ráadás, hogy kommunikációs készségeink is javulni fognak.
