Vashiány vagy csak kimerültség? Ezeket a tüneteket gyakran félreértjük

Nő a kanapán félig ül, félig fekszik, betakarózva, nagyon fáradt
Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hazánkban népbetegségnek számító vashiány a fáradtság mellett több olyan szokatlan tünettel is jelentkezhet, mint az úgynevezett pica vagy a nyelv duzzanata.

A vashiány hazánkban – ahogyan a legtöbb fejlett országban – népbetegségnek számít. Ráadásul nemcsak azzal lehet baj, hogy nem viszünk be elég vasat a szervezetünkbe, hanem azzal is, hogy az egyszerűen nem képes kellő mennyiségben hasznosulni.

A vashiány kifejezetten gyakori

A vashiány a hazai lakosság jelentős részét érinti, a hiányállapot pedig akár odáig is elfajulhat, hogy úgynevezett anémia, azaz vashiányos vérszegénység alakulhat ki.

Nő az asztalra dőlve alszik a laptop előtt, mellett több pohárnyi kávé
Ha a vashiány tünete a fáradtság, akkor a kávéval csak rontunk a helyzeten
Fotó: Poike / Getty Images Hungary

Ennek oka, hogy a vér színét adó hemoglobin egyik alkotóeleme a vas, ami többek közt az oxigén megkötéséért is felel. Ennek megfelelően, ha ebből az alapvető anyagból túlságosan kevés van a szervezetben, akkor a vérképzés is lassabban zajlik, vagyis jelentkezik az egyik jól ismert tünet, a fáradtság. De itt jön a képbe a nagy kérdés:

Idézőjel ikon

honnan lehet tudni, hogy nem csak egyszerű fáradtságról van szó?

A kávé csak ront a helyzeten

Noha sokan használják a kávét a fáradtság ellenszereként, hasznos tudni, hogy ha állapotuk mögött vashiány áll, akkor az ital csak rontani fog a helyzeten, az ugyanis gátolja a vas felszívódását.

Furcsa tünetek is jelezhetik az állapotot

A fáradtság tehát már önmagában is gyanús, minden kísérő jelenségével, a koncentrációs zavarral vagy az enyhe levertséggel. De ezen felül is több olyan tünettel találkozhatunk, melyek esetében érdemes a vashiányra gyanakodni.

Talán a legfurcsább tünet az úgynevezett pica, az a jelenség, amely során az érintett nem élelmiszert, hanem például jeget, de akár földet vagy éppen krétát fogyasztana. A jelenség gyakran viselkedési zavarral is társul, hátterében gyakran szorongásos epizódok is állhatnak, illetve a gyereke és a várandósok esetében gyakrabban figyelhető meg – kezeléséhez mindenképpen érdemes szakembert is bevonni.

Ugyancsak furcsa tünet lehet a nyelv duzzanata és fájdalmassá válása, vagy a kanál alakú körmök megjelenése.

A hideg végtagok a nők számára nem ismeretlenek, ez is a vashiány egyik jellegzetes tünete lehet, ahogyan a hajhullás vagy a fertőzésekkel szembeni csökkent védelem.

Kiket érint és miért?

A vashiány nemek szerint is eltérést mutat, a nők esetében gyakoribb, világszerte mintegy 30 százalékukat érinti. A helyzet tovább romlik, ha kismamáról van szó, itt az arány már 40 százalék is lehet, hiszen ilyenkor a nőnek egyrészt megnő a vérmennyisége, másrészt egy másik szervezet fejlődéséről és annak fokozott vasszükségletéről is gondoskodnia kell.

A vashiány kialakulásában szerepet játszhat betegség, felszívódási zavar, de a vasvesztés is. Ez a hölgyek esetében a menzesz következtében is jelentkezhet, többek között ezért gyakoribb náluk a jelenség. A leggyakrabban mégis a táplálkozás okozza a gondot.

A vas és az étkezés

A vas élelmiszerből két formában juthat a szervezetbe. Az úgynevezett állati eredetű hem vas a vörös húsokban található igen nagy mennyiségben, hasznosulási aránya pedig 15–35 százalék.

Emellett az úgynevezett nem-hem vas a másik lehetőség, mely növényi eredetű, hasznosulási aránya pedig 2–20 százalék. Ebből pedig igen jól érthető, miért lehet az, hogy ha valaki hatalmas mennyiségben fogyaszt spenótot – ami kiemelten magas vastartalommal rendelkezik –, az sem feltétlenül enyhíti a vashiányát, hiszen a bevitt mennyiségnek csak egy igen kis szelete hasznosul.

A jobb felszívódás érdekében a C-vitamin-ellátottságra érdemes figyelni, illetve sokat segítenek az állati eredetű fehérjék. Ellenben a tanninok, vagyis a csersavak – amelyek a kávéban, a teában, de még a borban is jelen vannak – akár 90 százalékkal is képesek csökkenteni a vas hasznosulását. Ugyancsak hátráltatják a felszívódást a kalcium, illetve a foszfátok, amelyek sok szénsavas üdítőital összetevői közt megtalálhatók.

Egyes étkezési irányzatoknál a vashiány sokkal jellemzőbb, mint másoknál. A vegetáriánusok és a vegánok jobban ki vannak téve ennek a hiányállapotnak, de ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen vissza kell térniük a húsevéshez.

Étrendi úton is tudják fedezni a vasszükségletüket a vegetáriánus és vegán étrendet/életmódot folytatók, viszont érdemes félévente-évente labor kontrollal ellenőrizni ennek a folyamatnak a sikerességét.

A növényi vasforrások kombinálása jó irány lehet a tápanyagbevitel fedezése kapcsán, mert ezek hasznosulása egy kicsit rosszabb, mint az állati eredetűeknek.

A kombinált arra utal leginkább, hogy ne egy darab nyersanyagtól várjuk, hogy fedezi a szükségleteinket, hanem célszerű minél többféle vasban gazdag opciót becsempészni a különböző étkezésekbe. Javasolt rendszeresíteni az étrendben a zöld leveles zöldségeket, gyakrabban fogyasztani hüvelyeseket – lencsét, csicseriborsót –, valamint olajos magokat, szárított gyümölcsöket.

Ezekből a nyersanyagokból úgysem tudunk egyszerre nagy mennyiséget fogyasztani, ezért fontos a rendszeresség és a változatosság ezen a téren is. A felszívódás támogatásában érdemes figyelni a C-vitamin bevitelre is, melyet célszerű első körben természetes forrásokból fedezni – friss idényzöldségekből, narancsléből és akár savanyúságokból.

Javasolt kerülni a túlzott kávé- és teabevitelt, mert nagy mennyiségű fogyasztásuk gátolhatja a vas felszívódását. Napi 2-3 kávé/tea jelenti a napi ajánlott mennyiséget, viszont célszerű azokat nem a „vasban gazdag” étkezésekkel egy időben fogyasztani” – mondja Berecz Réka, a Budai Egészségközpont dietetikus szakembere.

gumikesztyűs kéz vérmintát fog
A vashiány vérvétellel könnyen felderíthető
Fotó: Shutterstock

Jól kezelhető állapot a vashiány

Ha jelentkeznek a tünetek, és gyanítjuk a vashiány jelenlétét, nincs más dolgunk, mint elmenni egy vérvizsgálatra, annak eredményével pedig felkeresni az orvost. A vashiány jellemzően jól kezelhető probléma, a legtöbb esetben életmódváltással és némi odafigyeléssel kiküszöbölhető.

Egyes gyulladásos betegségek, hasnyálmirigy-problémák vagy éppen a gluténérzékenység is okozhatnak vasfelszívódási zavart. Ezekben az esetekben az orvos segítségére is szükségünk lehet, ahogyan azt a Budai Egészségközpont hematológusa, dr. Várkonyi Judit PhD is kifejti:

„Súlyosabb vashiányos vérszegénység esetén orvosi beavatkozásra lehet szükség. Érdemes megfontolni a vasinfúziós terápiát azokban az esetekben, amikor a hagyományos, szájon át szedett vaspótlás nem vezet eredményre, ischaemiás szívbetegség miatt romlik a páciens állapota, vagy olyan fokú a vérszegénység, hogy az nagyfokú szédülésben, fulladásban, szapora szívverésben vagy ájulásérzésben nyilvánul meg. Ez a kezelési forma gyorsan és hatékonyan pótolja a vasat.

Vannak olyan bélbetegségek, mint a vastagbélfekélyeket okozó colitis ulcerosa, amely bélvérzés folytán vezethet vérszegénységhez.

Amennyiben a vashiány kezelésére szedett készítmények nem hozzák meg a várt eredményt, tanácsos megvizsgálni, hogy nem áll-e fenn ilyen jellegű probléma. Gyulladásos bélbetegség vagy gyomor-, illetve bélfekélyes folyamatok esetén nem is tanácsos tablettás vaskészítmény alkalmazása számos bélrendszeri mellékhatása miatt.”

Kapcsolódó: Ez a világ legritkább vércsoportja

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?