8 dolog, amiről nem gondolod, hogy rasszista, pedig de

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerencsére ma már pár kattintással elég sok olvasnivaló elérhető az antirasszizmusról. Ez azt is jelenti, hogy biztos internetkapcsolattal rendelkező, kaukázusi (fehér) emberként egyre cikibb tudatlanságra hivatkozni, amikor egy-egy gesztusod, megjegyzésed, viselkedésed problémás voltával szembesítenek. Az előítéletességet amúgy sem a szándék, hanem a hatás felől szoktuk értékelni. Ha az adott kisebbségi csoport tagjai úgy érzik, a cselekedeted megfélemlítő, káros vagy bántó rájuk nézve, akkor ideje felhagynod vele. Huhogni egy focistadionban, miközben a fekete játékosnál van a labda, eszméletlenül gáz (még akkor is, ha az ország vezetői közül többen szégyenletes módon nem tartják ezt szankcionálandónak). De azért vannak ennél jóval burkoltabb formái is az előítéletességnek.

Ezeket gyűjtötte össze Mediumon megjelent cikkében az Illumination-Curated szerzője, Rebecca Stevens. Írására rengeteg reakció érkezett, talán azért is, mert az egyik erőssége, hogy teljesen hétköznapi helyzeteket mutat be. Jó, jó, de mi közünk nekünk ehhez itt, Magyarországon? Ez amerikai ügy, nem

Önmagában az, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, nálunk nem élnek fekete és más színes bőrű emberek, meglehetősen aggályos. A téma relevanciáját az is adja, hogy az alábbi észrevételek közül több a roma emberekkel szembeni sztereotípiák részét is képezi. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, amikor faji kisebbségekhez tartozó emberrel kommunikálsz.

#1 A hajára teszel megjegyzéseket

Stevens lépten-nyomon olyan fehér emberekbe botlik, akik a hajával vannak elfoglalva. Meg akarják érinteni, mint egy furcsa látványosságot, vagy egy állat szőrét. Megkérdezik, visel-e hajhosszabbítást, tiszta-e a rasztája, hogy tudja megmosni, amikor be van fonva. Sokszor kapott olyan figyelmeztetést is, hogy a munkahelyén nem kéne fonott hajjal megjelennie, mert az nem professzionális. 

Elsőre talán azt gondolod, ez egy ártatlan közeledés valami kiugró sajátosság apropóján. De ha te vagy csak aznap a harmadik ember az életében, aki ezen rugózik, az elég fárasztó tud lenni. Stevens úgy érzi, ez a viselkedés valahol a fekete testek kontrollálásáról szól. A külseje alapján ítélik meg, és a referenciapont még mindig a fehérek hajviselete. Ő sem megy oda másokhoz, hogy hasonló kérdéseket tegyen fel. Egyszerűen csak el kéne fogadni, hogy így szereti hordani a haját, nem pedig csodásítani. 

A szakmai kompetenciája nem a hajviseletén múlik
Fotó: The Good Brigade / Getty Images Hungary

#2 Az arcába tolod a mikrofont karaokénál

Nem minden fekete nő Beyoncé. Nem tud mindegyikük énekelni, ahogy a cigányok sem mind muzsikusok – tehetnénk hozzá. Ha azt feltételezed, hogy egy kisebbségi csoport tagjai egytől egyig kiváló zenészek, akkor mi a garancia arra, hogy a sztereotípia más – szintén nyilvánvalóan téves – elemeivel kapcsolatban tudatosabb vagy? Hogy nem hiszed el, hogy a feketék vagy a romák mind lusták, ingyenélők vagy gengszterek? Te hogy éreznéd magad, ha az emberek csak bizonyos foglalkozásokat társítanának hozzád, amikor meglátnak? Mivel nem vagy fehér, biztos énekes vagy vagy táncos, ha fekete, akkor sprinter vagy kosárlabdázó, ha cigány, akkor bokszoló. Miért ne lehetnél ügyvéd, vezérigazgató vagy kardiológus? 

Rasszista dolog azt feltételezni, hogy a fekete és a roma embereket csak azért pottyantották a földre, hogy a fehér embereket szórakoztassák.

#3 Azt hiszed, erős, és bármit el tud viselni

A pozitív sztereotípiák is sztereotípiák. Ugyanúgy, ahogy nem minden meleg férfi művész vagy divattervező, az afroamerikai nők is sokfélék. Néha szívósak és kitartóak, de ugyanúgy megvannak a gyenge pillanataik, mint bárki másnak. Ha valakiről a bőrszíne alapján azt gondolod, biztos minden helyzetben erős, akkor valahol emberteleníted – a dehumanizáció viszont akkor is veszélyes, ha az ember feletti, nem az ember alatti szintről van szó. Ezzel szemben azt érdemes látni, hogy a fekete, roma, latino embereknek is megvannak a maguk gyarlóságai, hibái –  mint bárkinek ezen a bolygón. Az elfogadás következő szintje, amikor belátod, hogy a kisebbségi ember is lehet seggfej, és nem azért seggfej, mert más a bőrszíne. 

Nem több erőt kellene elvárni, hanem a társadalmi igazságtalanságokon változtatni
Fotó: Achisatha Khamsuwan / Getty Images Hungary

#4 Azt várod tőle, hogy jó táncos lesz

Egy kis ismétlés a 2. ponthoz. Ahhoz hasonlóan, hogy sokan úgy vélik, minden fekete (és roma) ember tud énekelni, zenélni, azt is gondolják, hogy mindegyikük tud vagy szeret táncolni. Ha beleteszel valakit egy kategóriába, és aztán ez alapján automatikus feltételezéseid lesznek róla, az kártékony. 

Igyekezz az egyediségében megismerni őt, úgy, ahogy a saját csoportodhoz tartozó társaiddal tennéd.  

#5 Megbámulod 

Előfordulhat, hogy a 21. században, megannyi film és sorozat megtekintését követően, még mindig furcsa számodra, ha élőben látsz egy fekete embert. Azzal viszont, hogy mereszted rá a szemedet, hosszan végigméred, megcsodálod a bőrét, eléggé kellemetlen helyzetbe hozod. Stevens szerint az utóbbi ráadásul még elég hátborzongató is, főleg, ha nem ismeritek egymást. Valljuk be, azért bámulod, mert más. Tanulmányozod, mint egy állatkerti állatot, látványosságként kezeled, mintha cirkuszban mutogatnák. Sajnos ezek a jelenségek nem előzmény nélküliek a történelemben, fontos lenne meghaladni őket. 

Mit látnak szemeim?
Fotó: izusek / Getty Images Hungary

#6 Meglepődsz, hogy tud úszni

Miért rasszista ez a reakció? Azért, mert hallottad azt a hülyeséget, hogy a fekete emberek nem tudnak úszni, és elhitted. Milyen más dolgokat hallottál még? Hogy nem síelnek? Hogy nem szeretnek utazni? Hogy állandóan csirkét esznek? Hogy mindegyikük drogos?

Mi fog megakadályozni abban, hogy ha a sztereotípia egyik elemét a magadévá tetted, akkor egy másik, még kedvezőtlenebb elemét nem fogod?

#7 Megkérdezni, honnan származik valójában 

Automatikusan azt feltételezed, hogy fekete emberek nem jöhetnek olyan országból, mint Svájc, Norvégia vagy Magyarország. Hiszen ott csak fehér emberek laknak! Na persze. Ha valaki egy adott országhoz tartozóként azonosítja magát, semmi okod ezt kétségbe vonni. Fehér emberektől sem várjuk el, hogy olyan mélyre ássanak, amíg kiderül, honnan érkeztek a felmenőik, akiket talán nem is ismertek személyesen. Fekete embereket sem kéne addig faggatni, míg ki nem mondják egy afrikai ország nevét. A fehérekhez hasonlóan ők is bárhonnan származhatnak, a világ bármely pontján élhetnek. 

Mindenféle bőrszínű ember él a világ minden pontján
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images Hungary

#8 Feltételezni, hogy szegény vagy lopni fog

Elhíresült eset, hogy amikor Oprah Winfrey televíziós műsorvezető Zürichben járt, és egy méregdrága holmikat árusító luxusmárka üzletében az eladó nem volt hajlandó megmutatni neki a táskákat, hogy megnézhesse őket, mert azt gondolta, egy fekete nőnek úgysincs hozzá elég pénze. Bár a szegénység felszámolása fontos és haladéktalan lépéseket igénylő probléma, azt feltételezni, hogy minden faji kisebbséghez tartozó ember gettóban vagy putriban lakik, eléggé megalázó. Ehhez hasonlóan, gyanús viselkedés hiányában, 

pusztán a bőrszíne miatt szemmel tartani, követni valakit biztonsági őrként, vagy igazoltatni rendőrként, hihetetlenül megalázó és káros gyakorlat.

Nem a fehérséget, hanem a sokszínűséget kéne ünnepelni

A fenti listát persze még hosszan lehetne folytatni. Sok problémás viselkedés, gesztus van, ami még csak fel sem tűnik a többlethatalommal rendelkező csoport tagjainak, hiszen az ő nézőpontjuk, tapasztalataik vannak normalizálva: a világ még mindig a fehér látásmód köré épül. A kisebbségi csoportok számára komoly kihívás, hogy ezeket az előfeltevéseket és a kívülről kijelölt társadalmi helyüket, alacsonyabb státuszukat ne tegyék belsővé, és ne úgy akarják növelni az önbecsülésüket, hogy mindenben a fehérekhez próbálnak hasonlítani: frizurában, szépségideálban, divatban, vagy abban, ahogy a közösségeiket szervezik. 

Ahelyett, hogy továbbra is azt gondoljuk, alapból mindenki fehér (középosztálybeli, ciszheteró, nincs fogyatékossága, stb.), akiről nem derül ki ennek az ellenkezője, fontos lenne kalkulálni azzal, hogy az emberek sokfélék. A különbözőségeinket pedig konstruktívan is ki lehetne aknázni, nem csak eszközként használni a gyűlöletkeltéshez és a politikai haszonszerzéshez. 

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.