Egy pillantás, egy félmosoly, egy rossz mozdulat – és már el is döntöttük, ki milyen ember. Vajon ilyenkor mennyire tudjuk jól megítélni a másikat?
Az online randizás világában rengeteg előítélet dolgozik bennünk, az egyik leggyakoribb az életkorral kapcsolatos. Szakértők szerint egy bizonyos kor eleve kizáró ok — pedig az nem mindig tükrözi az igazán fontos jellemzőket egy párkapcsolatban.
Bethlen Margitra ma már nem sokan emlékeznek. Az utókor szinte teljesen elfeledkezett az egykori miniszterelnök feleségének példás irodalmi hagyatékáról, amit a 20. század elején adott az országnak. A Gyulai Pál által is megfogalmazott előítélettel szemben, miszerint aki jó írónő, az nem lehet jó anya és feleség is, Bethlen Margit minden feladatának eleget tudott tenni, ráadásul nem is akárhogyan.
Régi előítélet, hogy a szép nők attraktív megjelenésüknek köszönhetik, ha egyre feljebb jutnak a ranglétrán. De biztos, hogy a hölgyek profitálnak abból, ha mutatósnak látják őket?
Amikor a gyereknevelésről beszélünk, általában azt vitatjuk meg, mi mit taníthatunk meg, adhatunk át gyermekünknek – pedig fordítva is érdemes szemlélni a helyzetet, hiszen előítélet-mentesség terén nekünk van tanulnivalónk gyermekeinktől.
„A nők fizikailag nem képesek rá, hogy maratont fussanak.” Ez angolul így hangzik: „Women are not physiologically capable of running a marathon.” Kilenc szó. Kilenc szó, ami jól jellemzi, mit gondoltak 1966-ban a nők helyzetéről, képességeiről, helyéről. Ezt unta meg végleg Roberta „Bobbi” Gibb.
Falun töltöttem a kisgyerekkoromat, kisvárosban a kamaszéveimet, fiatal felnőttként jött a főváros, aztán pedig az agglomeráció. És milyen jó, hogy így alakult!
Így vasárnap délelőtt 600 hozzászólásnál jár az a videó, amin egy 36 hetes kismama megmutatta, milyen ügyesen zumbázik. A Táncolni Nagyon Jó csoport közönsége azonban egészen másképp reagált, ami nagyon fontos üzenetet hordoz a társadalom szempontjából.
A nagy korkülönbség még ma is nagy visszhangot kelt, ám ha a nő az idősebb fél, akkor még nagyobb vihart ver a dolog. De miért van ez így? Miért szól bele külső fél abba, hogy kik szeretik egymást? Te azok pártján állsz, akik szerint a kor csak egy szám, vagy nagyon is számít, ki mennyi idős?
Az egyes nemzetekre vonatkozó sztereotípiákkal mindannyian találkoztunk már, és tapasztalhatjuk is a bőrünkön, hogy mit gondolnak rólunk más népek, csupán a hovatartozásunk alapján. De vajon mennyi igazság van ezekben az előítéletekben? Ezt a témát jártuk körbe.
Az előző évszázadban még egyáltalán nem vonatkoztak olyan szigorú szabályok a pszichológiai kísérletek elvégzésére, mint manapság. Éppen ezért számos olyan vizsgálat zajlott le, amelyek napjainkban etikailag már jócskán megkérdőjelezhetőek lennének. Ezek közül mutatunk be most hármat.
Jócskán elmúltam 20 éves, amikorra tagadhatatlanná vált előttem, hogy leszbikus vagyok. Pedig addigra túl voltam én már sok mindenen: kiskoromtól fogva rajongva szerettem a tanárnőimet, bizseregve néztem a tévében a Xénát, szuperközeli barátságaim voltak lányokkal, és ha két kiscsaj csókolózni kezdett a diszkóban, az egyikük tuti én voltam. A fiúkkal való, egyébként nem is kevés randizási kísérleteim viszont rendre érdektelenségbe torkolltak. Mégis miért esett le ilyen sokára az, ami ennyire nyilvánvaló? És miért nem vagyok ezzel egyedül, különösen a nők között?
