Ez az, amit a szülők tanulhatnak a gyereküktől

Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor a gyereknevelésről beszélünk, általában azt vitatjuk meg, mi mit taníthatunk meg, adhatunk át gyermekünknek – pedig fordítva is érdemes szemlélni a helyzetet, hiszen előítélet-mentesség terén nekünk van tanulnivalónk gyermekeinktől.

Bőrszín, vallási hovatartozás, esetleges fogyatékosság és még számos más állapot mentén, kisebb-nagyobb mértékben mindannyian hajlamosak vagyunk általánosítani, sztereotipikusan gondolkozni, előítéletek mentén skatulyázni. Lehet, hogy a bennünk feltoluló gondolatokat tudatosan helyre tesszük, de fehér hollóhoz hasonlatosan ritka az az ember, aki még sosem fogalmazott meg magában ilyen állítást. Gyerekek esetében azonban ez még ritkaságszámba megy – kivéve, ha már átadtuk nekik saját előítéleteinket…

Másképp gondolkodik egy gyerek

Máshogyan öltözik. Más színű a bőre. Más nyelvet beszél. Az ilyen jellemzők alapján tömegek alakítják ki magukban az „ők” és a „mi” képzetét, de vajon honnan indul mindez? Az biztos, hogy genetikusan nincs belénk kódolva az, hogy megkülönböztessünk egy Down-szindrómást egy neurotipikus embertől, vagy egy sötétebb bőrűt a kaukázusi rasszba tartozótól.

Nincs erre jobb bizonyíték annál, mint ahogyan a kisgyermekek reagálnak arra, hogy egy tőlünk bármilyen módon különböző, másik gyermeket vagy felnőttet látnak. Hogy hogyan is? Leginkább semmilyen módon.

Ők ugyanis még egészen másként értékelik ezeket a különbségeket, mint mi.

A gyerekek még előítéletektől mentesen figyelik a különbségeket
Fotó: Ariel Skelley / Getty Images Hungary

Miben is más a bőrszín eltérése, mint az, hogy anya haja vörös, az övé szőke, apa pedig kopaszra borotválja a fejét? Neki kék a szeme, apáé zöld, anyjáé és öcsséé pedig barna. Tulajdonságok ezek, nem különbségek, nem határok, nem tilalomtáblák. Hiszen anya bőre pirosra ég a napon, ő lebarnul, van, aki pedig folyton sápadt. Neki a focis pólók a kedvencei, anya szeret szoknyát hordani, miért lenne olyan kirívó az, ha valaki a lehető legkevesebb testfelületet mutató ruhában jár-kel az utcán? Egy kisgyerek egészen mást figyel, mint egy felnőtt. Nem azokat a külső jeleket látja meghatározónak, hanem hogy játszótársa kicsavarja-e a kezéből a lapátot, vagy nem, hajlandó-e meglökni őt a hintában, vagy inkább kitúrja onnan.

Élet előítéletek nélkül

Vagyis mindenkit aszerint ítél meg, ahogyan viselkedik, nem származása, vallása vagy anyagi helyzete alapján. A lukas térdű nadrág nem a szegénység szégyenfoltja, hanem egy állapot, amit jól ismer ő is mindennapjaiból – hiszen melyik gyerek ne csúszna-mászna folyton játék közben? Ha valakit idegen nyelven hall megszólalni, az neki attól érdekes, hogy kíváncsi lesz arra, milyen nyelven beszél.

Idézőjel ikon

Ha pedig egy lábprotézissel közlekedő embert lát, őszintén érdekli, mi az, amit ő visel, miért van szüksége rá, és hogy működik – a lányom legalábbis ezeket a kérdéseket tette fel, amikor nyáron a számára újszerű látvánnyal szembesült.

De ugyanígy, amikor Down-szindrómás kisgyermeket látott édesanyja hátán hordozóban, nem arcvonásainak másságára hívta fel a figyelmem, hanem arra, hogy milyen aranyosan alszik. Emlékszem, szinte a könnyekig meghatott ez a gyermeki ártatlanság és ítélkezésmentesség. Azt juttatta eszembe: nem az lenne a cél, hogy mi is ilyenek legyünk a mindennapokban? Persze az előítéletek, az általánosítás segítenek az embereket skatulyákba rakni, az életet megkönnyíteni. Azonnali döntéseket eredményeznek, kérlelhetetlen hátraarcokat és kegyetlenül elvágott utakat. Pedig a gyerekek azt mutatják meg, hogy enélkül is lehet élni, és érdemes is, a másikra nyitottan, kíváncsian. A gyerekek még elfogadják azt, hogyan gazdagíthatjuk egymás életét, nem annak ellenére, hanem éppen azáltal, hogy mind mások vagyunk. 

Rengeteg örömöt élnek meg így, bezárkózás nélkül – és persze, kockáztatnak is, mert időnként lehet, hogy megbántják őket, de nem azért, mert az a másik barnább bőrű, vagy más a vallása, hanem azért, mert emberként esetleg nem jól dönt.

Ebben az esetben a gyerek taníthatja a felnőttet
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

Vegyük észre, mit tanulhatunk tőlük!

Érdemes egy kicsit megfeledkeznünk időnként arról, hogy nekünk papíron a nevelés, nem a tanulás lenne a feladatunk – vagy legalább jól agyunkba vésni azt, hogy az előítéleteinket nem vagyunk kötelesek továbbadni, sőt! Jobb, ha igyekszünk őket leküzdeni akkor is, amikor a másként öltöző vagy más arcvonásokkal rendelkező emberekről kérdeznek minket a gyerekek, az előzetes elképzelések helyett valós válaszokat adva valós kérdésekre. Ne pisszegjük le őket, ha a lábprotézisről kérdeznek, vagy arról, miért hord valaki kendőt, esetleg miért más színű a bőre. Az őszinteségből ugyanis még soha nem lett baj – a sztereotípiákból igen. Nem könnyű persze megtanítani, hogyan maradjon valaki nyitott, de nem túl naiv, hogy ne sérüljön majd felnőttként, ezt nem állítom. De ha valamit érdemes megőrizni gyermekeinkben, az a gondolkodás tisztasága, amellyel mind rendelkeznek. Rajtunk múlik, kiöljük-e ezt belőlük.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.