A plogginggal több kalóriát égetsz, mint a sima kocogással. És mellékesen még jót is teszel

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bárhol is megyek futni, aszfalton, terepen, városon kívül, városon belül, szinte biztos, hogy egy kisebb szatyor szemetet mindig össze tudnék szedni. Vagy nagyobbat is. Tulajdonképpen lehetne, sőt lehet is, hisz létezik egy mozgalom, a plogging, amelynek éppen ez a lényege: mozogj, és közben gyűjtsd a szemetet!

A hivatalos statisztikák szerint ma átlagosan 300 millió tonna műanyag hulladékot termelünk egy év alatt, amelynek tekintélyes része végzi a természetben. Ha a jelenlegi trend folytatódik, 2050-re azt prognosztizálják, hogy több műanyag szemét lesz az óceánjainkban, mint hal. Bő egy évvel ezelőtt 50 millió felhasználója volt a népszerű Strava edzés- és mozgáskövető alkalmazásnak, mi lenne, ha mindenki csak néhány szemetet kapna fel futás közben?

Plogging: környezetvédelem és sport kéz a kézben

Svédországban öt évvel ezelőtt indult el egy mozgalom, amely plogging néven vált ismertté, és egyre terjed a világban. Maga a plogging kifejezés a svéd „plocka upp” szó, mint felvenni, és a jogging kifejezések összeolvadásával keletkezett. A ploggingban résztvevők szemeteszsákkal a kezükben indulnak sportolni, és módszeresen felszedik az útjukba kerülő hulladékot.

A környezetvédelemmel egybekötött új mozgásforma nem csak futást jelent, séta és túrázás közben is végezhető. Mivel a plogging közben hirtelen tempóváltásokra kényszerülünk, lefékezünk, majd ismét elindulunk, valamint lehajoló és guggoló mozdulatsorra is szükség van a szemét felvételéhez, sokkal jobban megdolgoztatjuk a testünket. Nem is beszélve arról, hogy közben súlyt cipelünk, hiszen visszük magunkkal az egyre nehezebbé váló szemeteszsákot. A mozgalom atyja, a svéd Erik Ahlstrom szerint egy félórás plogging során 288 kalóriát is elégethetünk, míg a szimpla kocogással csak 235-öt!

Erik Ahlstrom, a plogging atyja

Erik Ahlstrom 2016-ban szervezte az első szemétszedő futást Stockholmban. A férfi 20 évig volt távol a fővárostól, és visszatérve megdöbbenve tapasztalta, milyen sok a szemét az utcákon. Fogta magát, és elkezdte összegyűjteni az otthona és a munkahelye közötti útszakaszon, amit talált – futás közben. Aztán egy idő után a helyiek érdeklődése arra sarkallta, hogy nagyobb körben szervezzen futó-szemétszedő akciókat. A tájékoztató oktatással egybekötött mozgalom az ő közreműködésével kezdte országosan kinőni magát, majd átlépve Svédország határait ma egyre több országban alakulnak plogging csoportok, és szerveződnek plogging szemétszedő akciók.

Kesztyű és zsák nélkül ne indulj el
Fotó: doble-d / Getty Images Hungary

A mozgalom alapítója a közösségi média erejében hisz, szerinte a megosztott fényképek motiválnak, és egyébként is ez a legkönnyebb módja a sportos, környezetükért tenni akaró lakosok elérésének. Az eseményeik mindegyike Facebookon keresztül szerveződik, inspirációért érdemes ellátogatni a Plogging World nevű hivatalos oldalukra.

Plogging közösségek Magyarországon

Magyarországra is eljutott már a plogging, a Hulladékvadász.hu égisze alatt működik a Plogging Hungary csoport, tavaly pedig az Ötpróba Tokióba szabadidősport-közösség hirdetett virtuális plogging futást. Az immár Ötpróba Párizsba csoporttá alakult közösség tájékoztatása szerint 80–100 közötti résztvevő csatlakozott a felhíváshoz, akik lelkesen töltötték fel az esemény oldalára a szemétszedés tényét igazoló fényképeket.

Hogyan indulj ploggingozni?

A plogging tevékenységben az a jó, hogy ugyanúgy kevés anyagi ráfordítással gyakorolható, mint a futás, és kis túlzással bárhol űzhető. Kell egy kényelmes futócipő, egy pár erős kesztyű, és érdemes kis vagy közepes méretű zsákkal elindulni, hogy megpakolva ne legyen túl nehéz. Ha két zsákot viszünk magunkkal, rögtön szelektálhatunk is, az egyikbe kerül a kommunális hulladék, míg a másikba az újrahasznosítható műanyag. Svédországban a plogging közösségi esemény, amelyen kisebb-nagyobb baráti körök, csoportok vesznek részt. Tényleg az az igazi, ha többen is vagyunk, és a létszámot a lehetőségekhez igazítjuk.

Miért jó a plogging?

Azon túl, hogy az aktív testmozgás hozzájárul a szervezet egészséges működéséhez, lakóterünk megtisztításával apró lépéseket tehetünk azért, hogy egy élhetőbb környezetet teremtsünk magunk körül. Tanulmányok azt is bebizonyították, hogy a természetben eltöltött idő jótékonyan hat a mentális egészségünkre, ráadásul úgy tűnik, hogy a közösséggel együtt végzett testmozgás sokkal jobban feltölt lelkileg. További plusz, hogy a társaság motivál a testmozgás rendszeres gyakorlására, és nagyobb valószínűséggel épül be a mindennapjainkba.

Hidd el, rá lehet kattanni
Fotó: doble-d / Getty Images Hungary

A plogging szabályai

Szemetet szedni egyáltalán nem veszélytelen, különösen igaz ez napjainkban. Minden akció előtt tájékozódjunk a helyi hatóságok érvényben levő előírásairól, és tartsunk be néhány alapvető szabályt az egészségünk védelme érdekében:

  1. A szemétszedés semmiképpen nem ajánlott kesztyű nélkül: a sérülés és fertőzésveszély elkerülése miatt használjunk vastag anyagból készült kesztyűt.
  2. Legyen nálunk kézfertőtlenítő, és használjuk is, ha levesszük a kesztyűt.
  3. Az éles felületű hulladékot, illetve az injekcióstűket nem szabad felvenni.
  4. A szemétszedés ideje alatt sem kesztyűben, sem anélkül ne nyúljunk az arcunkhoz, a szánkhoz.
  5. Lehetőség szerint gyűjtsük a szemetet többször használatos szatyorba, táskába, és az akció után gondoskodjunk annak megfelelő tisztításáról, fertőtlenítéséről.
  6. Az akció előtt tervezzük meg, hogy hol és mekkora hulladékgyűjtő edényben tudjuk majd elhelyezni az összeszedett hulladékot.
  7. Ha van rá lehetőségünk, próbáljunk szelektálni.
  8. Amennyiben nagy mennyiségű vagy veszélyes hulladékot találunk, értesítsük róla a helyi hatóságot.
  9. Olyan időszakban, napszakban szervezzük a plogging tevékenységet, amikor egyébként kevés ember látogatja az érintett területet.

A ploggingot aktívan űzők azt mondják, hogy könnyű rákattanni: nehéz utána úgy futni, hogy ne kezdje az ember a szemetet is gyűjteni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

K. Dalma Tengeri
K. Dalma Tengeri
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.