Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az egyedülálló emberek furák, irigyek, elégedetlenek, önzők, magányosak – legalábbis a sztereotípiák táplálta közhiedelem szerint. De mi a valóság?
Évtizedekkel ezelőtt új tendenciának számított a nyugati országokban, hogy egyre nagyobb iramban nő az egyedülálló emberek száma, ami pedig a jelent illeti: egyre többen döntenek úgy, hogy egyedül maradnak, legalábbis a 40-es éveik végéig, de akár egész életükben.
„Mindennek ellenére az egyedülállókat továbbra is megbélyegzik, marginalizálják és diszkriminálják, és azok a sztereotípiák sem tűntek el, melyek szerint a szinglik magányosak, borúlátók és üres az életük” – írja Bella DePaulo szociálpszichológus a Psychology Today hasábjain. A szingliség elhivatott kutatójaként DePaulo pontokba szedte, hogy a közhiedelemmel ellentétben miért is olyan jó az önkéntes egyedüllállólét.
Személyes növekedés
Az amerikai Családok és Háztartások Országos Felmérés adatainak elemzése során több mint ezer egyedülálló ember személyes fejlődéshez való hozzáállását mérték össze 3000, hasonló életkorú házas emberével. A válaszokból kiderül, hogy az egyedül élők a házasokhoz képest nagyobb személyes növekedést tapasztalnak, illetve nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a személyes fejlődésnek. A megkérdezettek közül az egyedülállók ugyanis nagyobb valószínűséggel értettek egyet az olyan állításokkal, mint hogy Számomra az élet lehetőség a tanulásra, a folyamatos fejlődésre, vagy Fontosnak tartom új tapasztalatok szerzését, amelyek próbára tesznek, és megváltoztatják a világról vagy a magamról alkotott képet, míg az olyan kijelentésekre, mint hogy Már régen felhagytam azzal, hogy nagy dolgokat vigyek véghez az életben, a házas emberekkel szemben az egyedülállók rendre alacsony pontszámot adtak.
Önállóság
A fenti tanulmány arra is rávilágít, hogy a házas emberekhez képest a szinglik nagyobb személyes autonómiával rendelkeznek. Míg a válaszadók közül az egyedülállók az olyan állításokkal értettek egyet, mint hogy Bízom a saját véleményemben, akkor is, ha az eltér a legtöbb ember gondolkodásmódjától vagy Az alapján ítélem meg magam, hogy számomra mi a fontos, nem pedig olyan értékek alapján, amik mások számára fontosak, a házasok az olyan állításokkal értettek inkább egyet, mint Könnyen befolyásolható vagyok, jelentősen hat rám az emberek markáns véleménye.
Önbecsülés
A párkapcsolatok és az önbecsülés kapcsolatát feltérképező kutatás szerint csak abban az esetben érzik magukat jobban a kapcsolatban lévő emberek, ha valóban stabil lábakon áll, jól működik és legalább egy éve tart a kapcsolatuk. Ellenkező esetben rosszabbul járnak, mint azok, akik egyáltalán nem erőltetik a társkeresést, és meg sem próbálkoznak a dologgal. Emellett a házasok sem járnak jobban önbecsülés terén, mint a kapcsolatban lévő, de a házasságra nemet mondó párok – állítja a 9000 résztvevővel készült német kutatás.
A 70-es éveikben járó gyermektelen nők köszönik szépen, jól vannak
Erre a következtetésre jutott az az ausztrál kutatás, amely több mint 10 ezer, egész életében egyedül élt nő egészségi állapotát és élethelyzetét vizsgálta és vetette össze házas és gyermekes, házas és gyermektelen, elvált és gyermekes, valamint elvált és gyermektelen nők élethelyzetével és jóllétével.
Az eredmények alapján az egyedülálló nők:
- sokkal optimistábbak,
- kevésbé stresszesek,
- magasabban iskolázottak,
- nagyobb valószínűséggel állítják, hogy jól tudnak gazdálkodni a jövedelmükből,
- aktív tagjai különböző közösségeknek, kluboknak,
- nagyobb valószínűséggel önkénteskednek.
Mindemellett a házas nőkhöz képest a szingli nők nagyobb szociális hálóval rendelkeznek, ami pedig a fizikai egészségüket illeti: kevesebb dohányos van közöttük, ahogy az alkoholfogyasztók aránya is alacsonyabb a körükben, emellett sokkal jobb az átlagos BMI-értékük, és általában véve kevesebb betegség sújtja őket. A 2006-ban, a Social Science&Medicine című szaklapban közölt tanulmány szerzői egyébként arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora terhet jelentenek az egyedülálló, gyermektelen idős nők az egészségügyi ellátórendszer számára. Az adatok alapján ezek az emberek nagyobb valószínűséggel rendelkeztek magán-egészségbiztosítással, és kisebb valószínűséggel gondozták őket családtagok, ugyanakkor nagyobb arányban vettek igénybe olyan hivatalos szolgáltatásokat, mint az étkeztetés vagy az otthoni ápolás. A kutatók konklúziója szerint nincs bizonyíték arra, hogy ezek a polgárok terhet jelentenének a társadalom számára.
Mennyire magányosak?
Fontos tisztázni, hogy az egyedüllét és a magány nem ugyanaz: egy hosszú távú párkapcsolatban is érezheti magát elhagyatottnak az ember, azok pedig, akik önként választják az egyedüllétet, általában elégedettek az életükkel.
Egy 65 év feletti, elvált, megözvegyült és mindig egyedül élt emberek bevonásával készült kutatásban az egyedüllét lehetséges nehézségeiről (például a társas élettel való elégedetlenség, intimitás hiánya, segítő kezek hiánya) kérdezték az alanyokat. Mint kiderült, az egyedülállók számára sokkal kisebb kihívást jelentettek ezek a tényezők – ahogy azoknak a mindennapos teendőknek az elvégzése is, amiket a házas emberek általában felosztottak maguk között.
A Happy Singlehood szerzője, Elyakim Kislev pedig azt találta kutatásai során, hogy azok az emberek, akik mindig egyedül éltek, 65 évesen valamivel magányosabbnak érzik magukat, mint az ugyanilyen korú házas emberek (a különbség 0,25 pont egy 11 pontos skálán). Ugyanakkor az adatok arra is rámutatnak, hogy az idő előrehaladtával egyre több házas ember érzi magát magányosnak. Kislev adatai szerint a magukat magányosnak érző házas emberek száma 60 éves korra megduplázódik, miközben az egyedülállók körében a magány érzése ennél jóval kisebb mértékben erősödik. Hetvenéves korra ezért a házas emberek körében nagyobb a magány érzésének aránya, míg az egyedülállók kevésbé érzik magukat magányosnak.
Mind a házasságnak, mind az egyedülállólétnek vannak előnyei és hátrányai
Az olyan tanulmányokból, amelyek egy adott időben különböző családi állapotú emberek jóllétét vizsgálják, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A fenti adatok sem ok-okozati összefüggések, éppen ezért azt sem tudni, hogy a 70-es éveikben járó egyedülálló nők azért elégedettebbek-e az életükkel a hasonló korú házas nőkkel szemben, mert egyedülállók – főleg, hogy egy rakás, a boldogságszintet és az egészségi állapotot meghatározó tényezőt figyelmen kívül hagy az említett kutatás (mivel nem az oksági összefüggések felderítése volt a célja).
Mindenesetre örvendetes, hogy léteznek kézzelfogható bizonyítékok, amelyek megcáfolják az olyan sztereotípiákat és tévhiteket, mint az, hogy az egyedül élők furák, zsémbesek, irigyek, humortalanok, emberkerülők vagy hogy biztosan van valamilyen mentális problémájuk.
Mind a házasságnak, mind az egyedülállólétnek vannak előnyei és hátrányai. Egyesek képtelenek társ nélkül élni, míg mások számára párkapcsolat nélkül is teljesen kerek a világ. Nagy haladás lenne, ha nem bélyegeznének meg senkit a személyes döntései miatt, vagy nem diszkriminálnák azért, mert a családi állapotuk eltér a „normálistól”.
