Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nincs szükséged önsegítő könyvek tucatjaira ahhoz, hogy könnyíts az életeden – és a bolygónkat sújtó terheken.
Egyszerű, kényelmes és a pillanatnyi jóllétünket szolgálja – miért is ne vásárolgatnánk online, amikor éppen kijárási tilalom van? Miért ne lepnénk meg magunkat valami klassz dologgal, amire már régóta vágyunk? Ebben a kilátástalan helyzetben hadd legyen már meg ez a kis örömünk! – alkudoztunk a járvány első hullámán sodródva saját lelkiismeretünkkel, miközben továbbra is annak a téves hiedelemnek a fogságában éltük és éljük a mindennapjainkat, hogy a materiális értékek felhalmozása növeli a boldogságszintünket, vagy legalább hatástalanítja a kétségbeesésünket.
Mindeközben az utódaink, a bolygó és az emberiség jövőjének lesújtó képét mintha teljesen kizárnánk a tudatunkból. Nem akarunk a globális problémákkal foglalkozni, bőven elég bajunk van így is azzal, hogy görcsösen hajszoljuk az átmeneti örömérzeteket. A többit majd megoldják a nagyok, a hatalommal bírók! Mintha teljesen immunissá váltunk volna a vészharangokra – amiket pedig nem unalmukban kongatnak azok, akik igyekeznek felelősséget vállalni a felelőtlen társaik helyett is. Mintha a klímakatasztrófa valami rejtélyes bűntény volna, holott mi pusztítjuk a bolygónkat, minden egyes nap, gyakran úgy is, hogy közben a megmentésére szövetkezünk. Ami azt jelenti, amit talán Paul Hawken környezetvédő illusztrált a leghiggadtabban: hogy be is fejezhetjük a pusztítását ugyanígy – kollektíven, kapkodva, és a zseniálisak mellett a legbanálisabb módszerekkel.
Azt a korábbi elhatározásomat, hogy én bizony a hatósági karanténom alatt sem fogok rászokni a virtuális vásárlásra, csak még jobban megerősítette, amikor a tavaszi kijárási tilalom alatt néhány ismerősöm a lehető legnagyobb természetességgel számolt be arról, hogy milyen új tárgyakra – ki ruhára, ki bútordarabra – tett szert, miután már kínjában vagy unalmában egyre sűrűbben vette igénybe különböző webáruházak szolgáltatásait.
„Ennyi jár! Most amúgy sem használom az autót, nem utazom sehova, nem szennyezem annyira a környezetet, mint általában.” Dehogynem, csak más csatornákon, más módszerekkel.
Oké, volt, aki éppen a legújabb hobbijához rendelt kellékeket, ám nem sokkal később kiderült, fellángolás volt az egész, azóta a felszerelés az illető fiókjában porosodik („Majd valamikor/valamire/valakinek jó lesz ez még!”), hacsak nem egy online piactéren várakozik új gazdájára. A nagyrészt indokolatlan shoppingolással nem kevés hulladékot is felhalmozunk – és ez csak egy súlyos következménye az emberi mohóságnak –, ez azonban általában kevésbé aggasztja az elkövetőket, mint a meggondolatlan költekezés okozta anyagi nehézségek. Pedig mindkét problémán könnyedén lehetne segíteni.
Az ész nélküli fogyasztás gyökerét egyrészt abban a tengernyi ingerben kell keresni, ami nap mint nap ér minket: a digitalizációnak köszönhetően annyi információ zúdul ránk egyetlen nap alatt, mint egy 15. századi emberre egész élete során. Ezek között vannak az erőszakosabbnál erőszakosabb reklámok is, amik elhitetik velünk, hogy óriási szükségünk van bizonyos dolgokra, hogy az egy sapka nem elég, hogy csak akkor teljes az életünk, ha a tavaly vásárolt tabletet lecseréljük egy újabb, menőbb készülékre. És ezen az elkényelmesedett életmódunk sem segít: az, hogy néhány gombnyomással szinte bármihez hozzájuthatunk. Akkor is, ha valójában nem engedhetjük meg magunknak. Mert hitelre is lehet. Elvégre szorongani ér: amiatt is, hogy soha nem lesz saját otthonunk, meg amiatt is, hogy fedezet van a házunkon.
Az egyszerűségre törekvés nem azt jelenti, hogy rögvest le kellene mondanunk minden számunkra fontos vagy élvezetes dologról, és nincs is egy kijelölt út arra vonatkozóan, hogy pontosan mit és hogyan is kellene csinálni – már csak azért sem, mert eltérőek az életkörülményeink, ahogy a céljaink és ebből kifolyólag az igényeink is. Éppen ezért mindenki úgy definiálja és annyira ülteti a gyakorlatba az önkéntes egyszerűséget, amennyire azonosulni tud az elveivel. Értelme ugyanis csak akkor van az egésznek, ha nem kényszerként éljük meg, hanem – ahogy az elnevezés is utal rá – önszántunkból egyszerűsítünk életünk különböző területein, ehhez pedig az első lépés, hogy átértékeljük, mi az, ami valóban hozzáad az életminőségünkhöz, és mi az, ami teljesen felesleges, netán hátráltat minket céljaink elérésében.
Én sem lettem megszállott minimalista, sőt bőven van még min változtatnom, de az biztos, hogy mióta elkezdtem kizárni az életemből bizonyos zavaró tényezőket és megválni a teljesen haszontalan dolgoktól, sokkal több időt és energiát tudok fordítani a környezetemre, a társas kapcsolataim ápolására és persze a saját fejlődésemre – azaz az igazán fontos, értelmes és értékes dolgokra. De hogy mégis hogyan érdemes belefogni az egyszerűsítésbe? A Psychology Today cikke nyomán íme, egy csináld! és egy ne csináld! alapelv, amelyek alkalmazásával te is elindulhatsz ezen az úton.
#Szabadulj meg a felesleges holmiktól!
Sokféle stratégia létezik arra, hogy túladjunk a számunkra értéktelenné, feleslegessé vált dolgokon, amik ráadásul másoknak nagyon is jól jöhetnek. Számomra a legszimpatikusabb módja ennek a jótékony célból szervezett piacon vagy árverésen való részvétel, legyen az virtuális vagy valóságos vásár.
Persze az otthoni selejtezést sem kell egyetlen lendülettel letudni: rászánhatsz egy hétvégét, de több részletben is csinálhatod, ha éppen úgy a kényelmesebb, vagy akár a napi rutinod részévé is teheted a szelektálást. Ahhoz azonban, hogy minél gördülékenyebben menjen a folyamat, először is ki kell dolgoznod egy szempontrendszert, ami alapján igent vagy nemet mondasz egy-egy dolog megtartására/elajándékozására/eladására/újrahasznosítására.
Szükségem van rá? Milyen gyakran használom? Mennyire tetszik? Jobbá teszi az életemet? Többek között ezeket a kérdéseket is bevetheted a válogatásnál, ami pedig az érzelmi kötődést illeti, bevetheted Marie Kondónak, a rendteremtés művésznőjének frázisát: Mekkora örömforrás/milyen eszmei értéke van ennek a tárgynak? Kondo azt tanácsolja, hogy azoknak a tárgyaknak a szelektálását, amelyekhez érzelmileg kötődünk, hagyjuk a végére. Ekkorra már profin el tudjuk dönteni, hogy mik azok a dolgok, amikre tényleg szükségünk van, illetve amelyek valóban örömet szereznek számunkra.
Természetesen nemcsak tárgyaktól való megválással, hanem szokásaink, társas kapcsolataink és rutintevékenységeink szelektálásával is nagyban leegyszerűsíthetjük az életünket – ehhez alaposan át kell gondolnunk, mi az, ami valóban örömteli és/vagy hasznos időtöltés, és mi az, amire csak az energiánkat vesztegetjük.
#Ne halmozz fel!
Azaz ne azért válj meg a felesleges dolgoktól, hogy helyet adj újaknak, jobbaknak, trendibbeknek, azzal ugyanis nem oldod meg a túlfogyasztás problémáját, sőt csak növeled a dinamikáját. Az igazán célravezető és segítő hozzáállás az lenne, ha a régi holmik újrahasznosít(tat)ása mellett a szükségletek és vágyak tudatosításával cselekednénk vagy hoznánk meg ezentúl valamennyi döntésünket. Íme, néhány egyszerű tipp a szemléletmód gyakorlatba ültetésének elkezdéséhez:
Kerüld a hirdetéseknek való kitettséget. Persze könnyebb ezt mondani, amikor az online és az offline térben is lépten-nyomon reklámok hadába ütközünk. Mindenki el akar adni nekünk valamit, egy új közösségi oldalt, a tökéletes családi autót, képernyőn keresztüli energiagyógyítást – bármit, amit csak el lehet. Ha van rá kereslet, ha nincs. Ha mások viselkedését nem is mindig tudjuk kontrollálni, megelőzhetjük a környezet által generált kísértéseket azzal, hogy lehetőségeink szerint csökkentjük ezeknek az ingereknek a számát – például digitális detoxszal és minél több természetjárással.
Figyeld meg, hogy milyen érzéseket vált ki belőled a vásárlás. „Ezekben a bizonytalan időkben” – hogy az idei év népszerű kliséjével éljek – könnyen rabjává válhat az ember a vásárlás élvezetének, akkor is, ha csak mulandó örömről van szó. Figyeld meg, hogy milyen összefüggés van például a negatív hírek befogadása és önjutalmazó szokásaid között. Nem kizárt ugyanis, hogy a szerzés, a vásárlás, a birtoklás egyfajta feszültséglevezető vagy a kontroll érzetét keltő, netán a kilátástalanság okozta őrlődés ellenszereként funkcionáló tevékenységgé vált. Ha tudatosítod magadban a fogyasztási szokásaidat, illetve ha cselekvés előtt vagy közben sikerül rajtakapnod magad és beazonosítanod az indítékaidat (Miért/mire is kell az a valami, amit megvenni készülök? Milyen űrt vagy funkciót tölt be az érzelmi világomban az adott dolog birtoklása?), akkor sokkal könnyebb lesz megszakítani a folyamatot.
Keress új örömöket. Tudományos bizonyítékok is alátámasztják, hogy a káros szokásokkal való szakítás legjobb módja az, ha új szokásokat alakítunk ki, amelyek a régiek helyébe léphetnek. Mit tehetünk ahelyett, hogy újabb és újabb trendi holmikra vadászunk az interneten? Fókuszálhatunk az emberekre, művészetekre, sportolásra, tárgyak helyett klassz élmények gyűjtésére. Ha már úgyis benne vagyok a közhelyek pufogtatásában: a legjobb dolgok az életben nem kerülnek sokba, leginkább csak egy kis szervezésbe.
Vezess be egy vásárlási bojkottot. Ezt is többféleképpen lehet csinálni, de a legegyszerűbb az, ha mondjuk 3, 6 vagy 12 hónapig követjük az alábbi két szabályt:
- Vállalkozz arra, hogy a következő x hónapban nem fogsz több ruhát/könyvet/háztartási eszközt/csecsebecsét vásárolni. Ha pedig valakinek a megajándékozásáról van szó, gondolkodj saját készítésű, egyedi alkotásban vagy valamilyen személyre szóló élmény megszervezésében.
- Tegyél kivételt az elhasználódott vagy elromlott (persze amit csak lehet, javíttass meg), illetve az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges dolgokkal (pl. élelmiszer, vécépapír), és persze felveheted a kivételek listájára a hobbidat is, de ezzel is bánj óvatosan, mert a tapasztalatok szerint itt könnyen félrecsúszik a következetesség.
A rutinos és újrakezdő életmódváltók már jól tudják, hogy az elhatározást a gyakorlatban is elkötelezett hozzáállásnak kell követnie. Ehhez pedig nagy segítség lehet, ha családi vagy baráti összefogással vágunk bele a változtatásba, vagy csatlakozunk egy inspiráló csapathoz, akiknek a társaságában még élvezetesebb lesz ez a szellemi gazdagodással járó folyamat.
Merthogy ez az egész sokkal inkább a mentális rendrakásról szól, mint a fizikai lomtalanításról.
Az egyszerűségre törekvés lényegét annak mellékhatásában kell keresni. Annak a szemléletmódnak a kibontakozásában, ami lehetővé teszi, hogy életünk valamennyi területén a kezünkbe vegyük az irányítást és felelősségteljes döntéseket hozzunk – azaz egy olyan életformát alakítunk ki és tartunk fenn, ami nemcsak saját érdekeinket veszi figyelembe, hanem amivel egyéni fejlődésünk mellett szűkebb és tágabb környezetünk jóllétéhez és a természeti erőforrások megőrzéséhez is hozzájárulunk.
