Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A bizonytalanság nem egy égből a nyakunkba pottyant csomag, amivel vagy megver minket a sors-lottó, vagy nem. Számos apró hétköznapi szokással aktívan teszünk azért, hogy bizonytalanná váljunk. És hogy mi ebben a szuper? Az, hogy a káros szokásainkat felismerve és eldobva akár változtathatunk is helyzeten.
Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, az emberi elme hajlamos rá, hogy bizonytalan helyzetben a legrosszabb lehetséges következményekkel számoljon. Egy 2014-es tanulmány szerint pedig a bizonytalanság heves, negatív érzelmi reakciókkal és intenzív szorongással jár. De vajon miből fakad a bizonytalanságérzésünk? Sokan ezt egy jellemző tulajdonságnak, egy velünk született személyiségvonásnak tartják, ám a Medium cikkében Nick Wignall pszichológus azt írja, valójában nem erről van szó. Gyakran egyszerűen rossz szokásainkkal erősítjük fel magunkban ezt az érzést.
„Pszichológusként végzett munkám során azt tapasztaltam, hogy a bizonytalanság örvényét úgy kerülhetjük el a leghatékonyabban, ha azonosítjuk azokat a szokásokat, amelyekkel egyszerűen magunkhoz láncoljuk a bizonytalanságot”
– állítja a szerző. Hogy melyek ezek a szokások? Ezek a legjellemzőbbek:
1. Mások kritizálása
A kritikai képesség alapvetően jó dolog, hiszen az életben való sikeres eligazodáshoz jó, ha meg tudjuk különböztetni, értékelni, elemezni az embereket, a problémákat és a helyzeteket. Vagyis a kritika sok esetben hasznos, ám az állandó kritizálás már nem. A bizonytalan emberek pedig gyakran mások kritizálását használják arra, hogy jobban érezzék magukat. Hiszen, ha például egy mítingen az egyik kolléga hülyeséget kérdez, az ember rögtön magabiztosabbnak érezheti magát, vagy ha egy csajos estén a barátnője előnytelenül öltözött fel, akkor vele összehasonlítva máris menőbbnek tűnhet. Ám ha valaki túlságosan kritikusan viszonyul más emberekhez, akkor hosszú távon bűnösnek és sokkal rosszabbul érzi magát, ami csak növeli bizonytalanságát.
Na de akkor mikor hasznos, és mikor káros a kritika?
A hasznos kritika a világ jobbá tételéről szól, egyszerűbben fogalmazva, valami pozitív célja van, előrevisz. A haszontalan kritika csak arról szól, hogy jobban érezd magad. Ha tehát szeretnéd magad kevésbé bizonytalannak érezni, engedd el az örökös kritizálást, a mesterséges szakadékok megteremtését magad és mások között. Ez ugyanis idővel visszaüt.
2. Soha nem mondasz nemet
Az egyik legfőbb ok, ami benne tartja az embereket a bizonytalanságban, hogy félnek nemet mondani másoknak. Ha például egy stresszes és túlterhelt időszakban a főnököd újabb és újabb feladatokat akar a nyakadba sózni, és bár már rég túl vagy a terhelhetőséged határán, mégsem mondasz neki nemet, azzal csak egyre nehezebb helyzetbe sodrod magad. A nyomás egyre nő, te pedig egyre jobban szétesel.
Ha nem tanulsz meg nemet mondani, végül oda jutsz, hogy nem a saját életedet éled, inkább a másokét szolgálod. Ha pedig hónapokon, éveken, évtizedeken keresztül élsz így, hogy várhatod magadtól, hogy magabiztos legyél?
Minden alkalommal, amikor saját magad kárára igent mondasz valaki másnak, azt mondod az elmédnek, hogy amit te akarsz, az nem olyan fontos. Ha ez szokássá válik, akkor nem lehet meglepő, hogy az elméd nem értékeli igazán önmagát. Ha magabiztosabbnak akarod érezni magad, meg kell tanulnod kiállni saját igényeid mellett.
3. Megnyugtatás keresése másoknál
Az összes rossz szokás közül a bizonytalanságot az erősíti a leginkább, ha folyton másoktól várjuk, hogy megnyugtassanak. Ez ugyanis azt üzeni az elménknek, hogy képtelenek vagyunk megküzdeni a saját problémáinkkal. Nyilván vannak olyan helyzetek, amelyekben a társaink megerősítése kifejezetten jól jön, például ha szorongunk, döntésképtelennek érezzük magunkat vagy úgy érezzük, mások negatívan ítélnek meg minket.
A baj azzal van, ha hosszú távon, rendszeresen másokat használunk arra, hogy csökkentsék a belső bizonytalanságunk, hogy eloszlassák a kétségeinket. Így ugyanis soha nem tanuljuk meg, hogyan nyugtathatjuk meg mi saját magunkat, és jóllétünk tartósan is másoktól függ majd. Ez pedig mindennél bizonytalanabbá tesz minket.
4. Passzív-agresszív kommunikáció
A passzív-agresszív kommunikációt akkor alkalmazzuk, amikor szeretnénk valamit, de túlságosan félünk a konfliktustól, ezért inkább finom manipulációs taktikával próbáljuk rávenni az embereket az adott dologra. Ez a kommunikáció legrosszabb formája, hiszen egyszerre van benne jelen a passzivitás és a félelem attól, hogy az ember kérje, amit akar, és mindez agresszióval és mások feletti kontroll gyakorlásának kísérletével ötvöződik.
A passzív-agresszív emberek álcázzák agressziójukat, így nem kell felelősséget vállalniuk érte, de mint a cikkben szereplő többi szokás, a passzív-agresszív kommunikáció is csak rövid távon működik. Egy idő után ugyanis a környezet felismeri a passzív-agresszív működésmódot, és elfordulnak azoktól, akik gyakorolják. Így lesz egy idő után a passzív-agresszív ember magányos és sértett, aki hiába hibáztat másokat, mélyen belül nagyon neheztel magára, amiért nincs bátorsága őszintének és közvetlennek lenni. Innen pedig valóban nehéz magabiztossá válni.
5. Túlzott pozitivitás
Nincs semmi baj azzal, ha bárki vidám és optimista akar lenni, sokkal inkább azzal, ha ezzel kíván álcázni valamit. A túlzott pozitivitás azt jelenti, hogy a lelkesedést arra használják, hogy elvonja a figyelmet valami igazán rosszról.
Például a legjobb barátod felhív beszélgetni, és megkérdezi, hogy mennek a dolgok. Annak ellenére, hogy éppen romokban van a kapcsolatod, és szörnyen érzed magad, azt mondod: minden tökéletes.
A probléma itt az, hogy valóban van egy probléma az életedben – és ha ragaszkodsz ahhoz, hogy állandóan pozitív légy, halogatod a kezelését. Természetesen nem kell minden gondot megosztani másokkal, de nem érdemes folyton eltakarni sem a pozitív gondolkodás maszkjával.
A túlzott pozitivitás ugyanis pontosan ez: egy maszk, ami elrejti a valóságot mások elől. Aki pedig folyton rejtőzködik, abban nem lehet megbízni, ahhoz nem lehet kapcsolódni. Akihez pedig nem lehet kapcsolódni, ahhoz egy idő után nem is próbálnak közeledni az emberek, így újfent a magány és az elutasítottság érzése marad csak.
Tehát, ha az ember kevésbé akarja magát bizonytalannak érezni, akár kis lépésekben is, de kísérleteznie kell azzal, hogy kifejezze a negatív érzéseit. A végén talán épp ettől érzi majd jobban magát.
