Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A pszichológusok túlfunkcionálásnak hívják azt, amikor valaki kéretlen tanácsokat ad, olyan dolgokat is megcsinál a szerettei helyett, amelyeket ők is meg tudnának tenni, vagy hajlamos inkább gyorsan elvégezni mások feladatait is, csak hogy ne kelljen vele túl sokat vacakolni. Ezek sokszor teljesen jó szándékú viselkedések – mi a baj velük mégis?
Kathleen Smith terapeuta gyakran találkozik praxisában az ún. túlfunkcionálás jelenségével. A stresszre adott gyakori reakció, hogy túlzott felelősséget kezdünk vállalni másokért, illetve a többiek viselkedését, gondolatait, érzelmeit is kontrollálni igyekszünk. Ha pedig nem úgy működnek, ahogyan mi azt elképzeltük, akkor egyre frusztráltabbak leszünk. Mindenhol ott vagyunk, túlbuzgunk, főnökösködünk. Talán azt éljük meg, hogy mindezt értük tesszük, csak segíteni akarunk, ám a segítségnyújtásunk inkább szól kontrolligényünk kielégítéséről, mint a másik fejlődéséről. A túlfunkcionálás jeleiről korábbi cikkünkben részletesen írtunk, most pedig azt foglaljuk össze Smith Mediumon megjelent írása alapján, hogy miért és hogyan érdemes változtatni rajta.
A túlfunkcionálás annyiban hasonlít a bántalmazásra, hogy mindkettőben szerepet játszik a határszegés, de az alábbiakban olyan eseteket tekintünk át, amelyek egyenlőségre törekvő, tiszteletteljes kapcsolatokban is létrejöhetnek. A bántalmazás felismeréséről az alábbi linken tájékozódhatsz.
#1 A túlfunkcionálás tanulási lehetőséget vesz el másoktól
Amikor úgy kezelsz másokat, mintha nem lennének képesek ezt vagy azt megcsinálni, akkor az történik, hogy sajnos elég hamar el is kezdenek úgy viselkedni. Önbeteljesítő jóslatnak hívják a lélektanban, amikor valaki tudattalanul idomul a vele kapcsolatos elvárásokhoz. Erre példa, amikor idős hozzátartozónknak olyan tevékenységekben segítünk, amelyekben nem lenne szüksége rá, így sajnos az önállóságát csorbítjuk, infantilizáljuk. Egy másik eset, amikor a főzésben kevésbé rutinos partnerünk küzdelmeit látva azt mondjuk, hogy inkább mi vállaljuk a vacsora elkészítését, hogy neki ne kelljen. Ezzel rövid távon még könnyíthetünk is a terhein, viszont hosszú távon azt érhetjük el, hogy nem lesz tere megtanulni főzni, mert mi mindig megcsináljuk helyette.
Ráadásul amikor valaki állandóan segíteni akar a másiknak, azzal azt is kommunikálja, hogy nem bízik abban, hogy az illető maga is sikeresen ellátja a feladatot. Ez vagy konfliktusokat eredményez, vagy azt, hogy olyan háztartást, irodát, műhelyt fogsz vezetni, ahol a többiek rátanulnak arra, hogy alulműködjenek, azaz hátrébb lépjenek, amíg te túlműködsz, mindent kontrollálsz. Ők azt élhetik meg, hogy nincs rájuk szükség, így elvesztik a motivációjukat, te pedig azt, hogy mindent neked kell csinálnod, különben soha semmi sem lesz meg – ördögi kör.
#2 A túlfunkcionálás árt az emberi kapcsolatoknak
Előbb-utóbb benned is növekedhet az elégedetlenség, hiszen az a meggyőződésed alakul ki, hogy egyes-egyedül téged érdekel igazán, mi lesz egy teendő, egy projekt, egy feladat sorsa. Közben pedig nem veszed észre, hogy pont a túlpörgéseddel szorítottál ki másokat a megoldások kidolgozásából. Míg eleinte sokat tettél azért, hogy pótolhatatlan legyél, később mázsás súllyal nehezedik rád ez a pótolhatatlanság: az az egyenlőtlen munkamegosztás, amelynek kialakulásához – akár tudattalanul – te magad is nagyban hozzájárultál (most nem a szexizmus talaján létrejövő elnyomásról vagy bántalmazásról beszélünk). Mivel úgy véled, hogy folyton cserben hagynak, egyre több mindent vállalsz, holott egyre kimerültebb vagy. Mire konstatálod, hogy mekkora a baj, sokszor már a kiégés szélén táncolsz.
#3 A túlfunkcionálás során félreteszed a saját szükségleteidet
A túlpörgött, mások terheit kéretlenül is magukra vállaló emberek gyakran hagyják figyelmen kívül a saját fizikai és pszichés szükségleteiket. Ha bent kell maradni túlórázni, vagy segíteni kell, azonnal lemondják az edzésre, pihenésre, alvásra szánt idejüket. Az öngondoskodás hiánya viszont rendkívül megterhelő és veszélyes tud lenni. Az egyre fokozódó kimerültség és szorongás pedig oda vezet, hogy a személy még nehezebben tudja elengedni a kontrollt, így akár addig is fenntarthatja ezt az önrontó spirált, amíg annak súlyosabb kényszerpihenő vet véget: a test tudattalanul balesetet vagy betegséget generálhat, hogy töltődni tudjon.
Mit lehet tenni?
Smith szerint érdemes konkretizálni, listát készíteni arról, hogy milyen helyzetekben szoktad átvenni a felelősséget és a kontrollt másoktól. Próbáld meg elképzelni, hogy milyen lenne ilyenkor egy konstruktívabb reakció, és miért okozna számodra nehézséget ez a váltás. Hogyan lehetne felkészülni rá? Persze amikor stressz ér minket, gyakran visszacsúszunk a zsigeri, automatikus működésmódjainkba, így mindannyiunkat arra bátorít a terapeuta, hogy legyünk türelmesek magunkkal. Ha szeretnél dolgozni a kontrollhoz való viszonyodon, az alábbi szempontokat fontos lehet még végiggondolnod:
- Miről szól a segítséged? A segítségnyújtás értékelendő dolog, de érdemes tisztában lenni a motivációddal. Azért avatkozol közbe, hogy tényleg neki segíts, vagy azért, hogy magadat nyugtasd meg? Az ő növekedése van a fókuszban vagy a te kontrolligényed?
- Hogyan segítesz? Nagyon sok módja van annak, hogy úgy tudd támogatni a másikat, hogy közben nem veszed át az irányítást. Megtanulhatsz például figyelni, és előrevivő kérdéseket feltenni, hogy a másik maga dolgozhassa ki a megoldását. Kifejezheted, hogy mennyire megérted a nehézségeit, és biztathatod, hogy szerinted képes kezelni a problémákat. De az a legjobb, ha őt kérdezed meg, hogy van-e szüksége segítségre, és ha igen, akkor miben. A segítségnyújtás tehát az ő valós szükségleteire épüljön, ne a te feltételezéseidre.
- Mik a határaid? Amikor azon kapod magad, hogy elkezdtél túlfunkcionálni, akkor érdemes mérlegelni azt, hogy míg a saját jóllétedért te magad tudsz a legjobban felelősséget vállalni, addig a másikat nem tudod, és nem is kellene kontrollálnod. Rögzült dinamikákon változtatni nyilván nem könnyű, de ha megtanulsz nemet mondani, hátrébb lépni úgy, hogy nem vonod ki magad teljesen a folyamatokból, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb kapcsolatokra tehetsz szert, és még arra is lesz időd, hogy prioritásként kezeld a saját jóllétedet.
