Sérti-e az alapjogainkat a kötelező maszkviselés?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A járvány márciusi kezdete óta alapvetően változott meg az életünk: gyakran cserélődő, kiszámíthatatlan szabályok között kell eligazodnunk. A maszk lett a megváltozott mindennapok szimbóluma: megtestesíti mindazt, amit a járvány alatt kényelmetlennek, frusztrálónak találunk, és folyamatosan emlékeztet bennünket arra, hogy a járvány előtt az életünk gondtalanabb és szabadabb volt. Nem csoda, ha egyre többekben merül fel, hogy a maszkviselés kötelező előírása már az alapvető emberi jogaikat sérti.

Egyre többen keresik fel a TASZ jogvédő szervezetet amiatt, mert jogsértőnek tartják, hogy bizonyos helyzetekben és helyszíneken kötelezővé tették a maszkviselést. Ez valóban korlátozza a magánélethez való jogot, a helyzet azonban ennél bonyolultabb – írja a szervezet.

Mit mond a jog?

A bizonyos helyzetekben kötelezővé tett maszkviselés valóban korlátozza az Alaptörvényben foglalt magánélethez való jogot, ugyanis ez egy kötelező magatartásszabály, ami nem enged teret az egyén döntési szabadságának.

Az alapvető jogok azonban nem korlátozhatatlanok. Egy másik alapvető jog védelmében születhet ugyanis olyan szabály, ami alapvető jogokat korlátoz, ha ennek észszerű indoka van, az elérni kívánt célhoz szükséges és azzal arányos, illetve tiszteletben tartja a korlátozni kívánt alapvető jog lényeges tartalmát. A maszkviselés esetében a korlátozást a mások egészségéhez való alapvető jogának védelme igazolja, tehát annak a megakadályozása, hogy a maszk viselésére kötelezett ember megfertőzze a környezetét. Jelen helyzetben pedig nemcsak feltételezés, hogy mások egészsége veszélyben van – nem egy jövőbeli járvány elkerülése a cél, hanem a már kialakult járvány továbbterjedésének igyekszünk gátat szabni.

Takarja az orrodat és a szádat is!
Fotó: Xsandra / Getty Images Hungary

Minden mértékadó tudományos forrás az Egészségügyi Világszervezettől kezdve a Semmelweis Egyetemig tényként kezeli, hogy a maszkviselés hatékony eszköz a környezetünk egészségének védelmére és a betegség tömeges terjedésének megakadályozására. Más, ennél hatékonyabb megelőzési módszer egyelőre nem áll rendelkezésünkre, a korlátozás pedig nem okoz nagyobb sérelmet, mint amekkorát az annak hiánya miatt elszabaduló járvány jelentene.

A bizonyos helyzetekben előírt kötelező maszkviselés tehát nem sérti az Alaptörvényt, mivel az alapjogok jogszerű korlátozásának minden feltétele teljesül. És bár a sokszor kényelmetlen maszk miatt úgy érezhetjük, hogy korlátozva vagyunk, érdemes szem előtt tartani, hogy épp az előírt helyeken, zárt terekben, a tömegközlekedési eszközökön vagy a boltban megtett plusz védelmi intézkedések azok, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni. Ha úgy tetszik, épp a szabadságunkat védik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.