Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A világban egyre több olyan hely van, ahol elnyomó politikai rendszer működik. Kívülállókban jogosan fogalmazódik meg a kérdés: miért nem lázadnak fel az emberek az elnyomás ellen? Hajlamosak vagyunk egyből ítélkezni azok felett, akik fejet hajtanak egy ilyen rendszerben, pedig legtöbbször nem is tudjuk, hogy mi áll a jelenség hátterében.
Mi kell ahhoz, hogy valakiből hős lázadó legyen egy elnyomó rendszerben? Miért dönt úgy valaki, hogy megtagadja a társadalmi rendszerben való közreműködést? A kérdés megválaszolásában segít James March amerikai szociológus, valamint Johan Olsen norvég politológus 2004-es elemzése.
A saját céljaink mellett az is számít, hogy megfelelünk-e
March és Olsen szerint az emberi viselkedést két egymást kiegészítő, de nagymértékben eltérő logika szabályozza. A következmények logikája szerint úgy választjuk meg a cselekedeteinket, mint egy jó közgazdász: mérlegeljük a különböző lehetőségek hatásait a személyes céljainkra. Alapvetően így jutunk el oda, ahova akarunk. Van azonban egy másik szempont: a megfelelés. Ennek értelmében a jó vagy rossz személyes eredmények gyakran másodlagosak, a döntés meghozatalakor hajlamosak vagyunk azt mérlegelni, hogy mások mit tennének a helyünkben.
Ezt az elképzelést több pszichológiai kutatás is alátámasztja. A társadalmi interakciók attól függnek, hogy az emberek hajlandóak-e megfelelni a rendszer által alkotott szabályoknak. Legtöbbünk őszinte, udvarias, nem csalunk társasozás közben, követjük a társadalmi normákat. Elvárjuk, hogy a bírók – akár a bíróságon, akár a focipályán – betartassák a szabályokat. A megfelelés önmagában is érvényesíthető, hiszen elutasítjuk azokat az embereket, akik hazudnak vagy csalnak. Kutatások eredményei szerint még pénzbeli terhet is hajlamosak vagyunk vállalni, ha ezen múlik, hogy valakit megbüntetnek-e a társadalmi együttműködés hiánya miatt. A megfelelés ezen logikája elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük, hogyan tudunk csoportokba, társadalmakba rendeződve működni. Közös szabályrendszerekre van szükségünk a békés együttélés érdekében.
Ennek a pszichológiai alapjai korán kezdődnek. Már háromévesen tiltakoznak a gyerekek, ha egy társuk nem tartja be a játékszabályokat, azt pedig mindannyian tudjuk, hogy milyen következményekkel jár, ha az öltözködés, az akcentus vagy a viselkedés normáit sértjük meg.
Önkényuralmi rendszerek
Mindkét logikára szükség van egy tekintélyuralmi rendszer kialakításához és fenntartásához. Annak biztosítása érdekében, hogy a megfelelő személyes döntéseket hozzuk meg, az elnyomó rendszer jutalmazza a megfelelést és bünteti az ellenállást. De a személyes célok (sok esetben a túlélés) elérése önmagában törékeny alapot nyújt az állam számára. És éppen ehhez illeszkedik a megfelelés, hiszen a társadalom tagjai így tartják fenn az elnyomó status quót. Így követjük a szabályokat, másokat is a szabályok betartására intünk, általában anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azok létjogosultságát. A rendszerek ezért a jutalmakat és a büntetéseket önszabályozott normákkal, szabályokkal és egyezményekkel egészítik ki. A társadalom, egy vallási csoport vagy egy terrorszervezet „jó” tagjai megtanulják, hogy engedelmeskedniük kell a hatalomnak, ezeket a normákat pedig társaik esetében is érvényesíteni kell.
És te vajon fellázadnál?
Mihez kezdenél egy elnyomás alatt élő társadalomban? Fejet hajtanál vagy fellázadnál a rendszer ellen? Biztosak lehetünk abban, hogy a többség, bármilyen elnyomó rendszerről is van szó, behódol. És bár ez elsőre érthetetlennek tűnik, gondoljunk csak bele: már attól kellemetlenül érezhetjük magunkat, ha egy eseményen nem a dress code szerint öltözünk, pedig hát kit érdekel, hogy mit gondolnak rólunk mások? Bármennyire is önkényesnek tűnhetnek ezek a döntések, valójában a legtöbb esetben a többség véleménye szerint választunk.
Azonban nem mindenki működik így, és mindig vannak, akik lázadnának. Bármilyen meglepőnek tűnik, ők is a megfelelés logikáját használják ki, hiszen az általuk közvetített értékeket meg kell osztaniuk az ellenállás többi tagjával is. Ahhoz, hogy a hatalmon lévő normakészletet le lehessen váltani, szükség van egy alternatív értékrendszerre, amit az emberek jelentős része elfogadhatónak tart. Az, hogy hogyan reagálunk a tisztességtelen viselkedésre, szintén befolyásolhatja a lázadás kimenetelét. Kutatások eredményei szerint ugyanis azok az emberek, akik hajlamosak kerülni a kockázatot, de könnyen megbíznak másokban, jellemzően kevésbé határozottan reagálnak, ha tisztességtelenséget tapasztalnak. És bár a tanulmány ezt nem bizonyítja, mégis valószínű, hogy az ilyen emberek megfelelési kényszere is nagyobb.
Szintén tényezőként jelennek meg a társadalmi körülmények. Németországban 1920 és 1940 között kétszer valószínűbb volt, hogy egy felső vagy középosztálybeli csatlakozik a nácikhoz, mint az alacsonyabb társadalmi státuszban élők. Valószínűbb tehát, hogy minél több veszítenivalója van valakinek, annál hajlamosabb megfelelni a rendszernek. És természetesen minél többen hajtanak fejet az adott társadalmi rétegben, annál többen fogják úgy gondolni, hogy az a helyes viselkedés. Az ellenállások alkalmával sokszor teljesen hiábavaló a következmények mérlegelése, hiszen szinte biztos, hogy a lázadók az életükkel fizetnek tetteikért. Az elnyomó társadalom elleni küzdelmet viszont nagyban segíti egy olyan jövőkép, amely egyenlőségen, szabadságon és igazságosságon alapszik, valamint az az érzés, ahogy ezeket meg kell védeni, a következményektől függetlenül.
