5 étel, amit egészségesnek hiszel, pedig nem az

Olvasási idő kb. 3 perc

Van egy jó pár étel, amit egészségesként hirdetnek, de valójában egyáltalán nem tesznek annyi jót a szervezetednek, mint ahogy azt sugallják, sőt. Több pénzt kiadni értük pedig mindenképpen felesleges. Ezek közül mutatunk be néhányat.

Harvard Health Publishing szerzője, Kathy McManus dietetikus lerántja a leplet öt olyan táplálékról, amely napjainkban divatosnak számít, de valójában korántsem annyira hasznosak, mint azt gondoljuk.

1. Vitaminos víz

A boltban kapható, vitaminokkal és ásványi anyagokkal (B-, C-, E-vitaminnal, magnéziummal, kalciummal, káliummal) dúsított vizek egyáltalán nem tartalmaznak olyan mennyiséget ezekből a hasznos tápanyagokból, ami érdemi különbséget jelentene a sima vagy az ásványvízhez képest. A felnőttek számára ajánlott napi káliummennyiség például 4700 mg, a vitaminos vizekben pedig kb. 10 mg-nyi adag található, azaz elenyésző mennyiség. Ezek a vizek ráadásul tele vannak hozzáadott cukorral, így ha nagy mennyiségben fogyasztjuk őket, azzal jól felemeljük a vércukorszintünket és növeljük az elhízás esélyét. Sokkal egyszerűbb és egészségesebb, ha inkább egy szelet naranccsal, citrommal vagy néhány szem áfonyával bolondítjuk meg a vizünket.

2. Kókuszolaj

A kókuszolaj – vagy kókuszzsír – a reklámok szerint segít a szívbetegség megelőzésében, élesíti az elmét, segíti az emésztést és más pozitív hatásai is vannak. Ezekre azonban semmiféle bizonyíték nincs. Ellenkezőleg: a kókuszzsír 82-90 százalékban tartalmaz telített zsírsavakat, amelyekről tudjuk, hogy elősegítik a szív- és érrendszeri problémák és a stroke kialakulását.

Az igaz, hogy egyes kutatások úgy találták, hogy a kókuszolajban található laurinsavnak köszönhetően növekszik a szervezet jó, HDL-koleszterin-szintje, más vizsgálatok szerint viszont a rossz, LDL-koleszterin mennyiségét ugyanúgy gyarapítja. Ezért használj inkább repce- vagy olívaolajat a főzéshez, a kókuszzsírt pedig inkább tartogasd különleges fogásokhoz, például thai receptekhez.

3. Gluténmentes ételek

A lisztérzékenyek, vagyis gluténintoleranciában szenvedők számára alapvető, hogy gluténmentes táplálékot fogyasszanak, mindenki más azonban nyugodtan hanyagolhatja ezeket. Többségük ugyanis – például a különböző gluténmentes kekszek vagy puffasztott rizsek – rizzsel vagy burgonyakeményítővel helyettesítik a hagyományos gabonákat, ezeknek a nagy mennyiségű fogyasztása pedig növeli a vércukorszintet.

Másrészt pedig a teljes kiőrlésű gabonákról jól tudjuk, hogy kifejezetten jót tesznek az egészségünknek, szóval ha nem kell feltétlenül gluténmentesen étkeznünk, akkor ne tegyük.

Akinek szüksége van gluténra, egyen!
Fotó: Janine Lamontagne / Getty Images Hungary

4. Desszerthummusz

A hummusz, azaz a csicseriborsókrém többek közt fehérjében, vitaminokban és telítetlen zsírsavakban is gazdag – ezzel nincs is baj. Itthon nem is igen lehet másfajtát kapni, de mivel külföldön egyre elterjedtebbek az ízesített, édes, desszertként kapható hummuszok, nem kétséges, hogy hamarosan nálunk is meg fognak jelenni. Jó, ha tudjuk, hogy a csokis, mangós vagy ehhez hasonló hummuszok a klasszikushoz képest jóval több telített zsírsavat és hozzáadott cukrot tartalmaznak, szóval ne is szokjunk rájuk. Jobban járunk, ha néhány szem eperrel vagy más gyümölccsel ízesítjük a csicserikrémet, ha éppen édesen akarjuk enni.

5. Ganoderma-italok

Kávézókban és éttermekben egyre gyakrabban találkozhatunk olyan kávéval, teával vagy turmixokkal, amelyek gyógygombakivonatot tartalmaznak, esetleg gombaporral szórják meg őket. Egyes források szerint a ganoderma, más néven pecsétviaszgomba kivonata ellensúlyozza a koffein feszültségkeltő hatását, segíti az emésztést és az agyműködést, energetizál, és az immunrendszernek is jót tesz.

Bár a különféle gombák valóban tartalmaznak hasznos növényi vegyületeket, ún. fitokemikáliákat, amelyek segítenek a szervezetnek a rák elleni harcban, valamint megóvják a sejteket a károsodástól, a ganodermás italok egészségre gyakorolt hatásai kétségesek: igazából nem is tudjuk pontosan, milyen hatásaik vannak, mert nincsenek rá komoly kutatások. Nyugodtan ízesítsd fahéjjal vagy más fűszerekkel a kávédat vagy teádat, de tudd, hogy ezek a kellemes ízélményen kívül más előnyöket nem igazán kínálnak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.