Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kliensek 93 százaléka hazudott már legalább egyszer a terápia során egy nemrég készült amerikai kutatás szerint, 84 százalékuk pedig rendszeresen nem volt őszinte. Elsőre érthetetlennek tűnhet: ha valaki ennyi pénzt és időt áldoz erre a folyamatra, miért nem az igazat mondja. A terápiás hazugságok természetéről, okairól és megelőzési módjairól az Amerikai Pszichológiai Társaság közölt összefoglalót.
A pszichológus rendelője olyan biztonságos tér, ahol bárki megoszthatja a legmélyebb gondolatait, a legintimebb érzéseit, a legfelkavaróbb emlékeit a gyógyulás érdekében, hiszen a segítő szakember nem fogja elítélni őt. Ennek ellenére szinte valamennyi kliens hazudott már, illetve hallgatott el dolgokat a terapeutája elől.
A hazugság elkerülhetetlen a terápiában.
– vallja Barry Farber, a Columbia Egyetem pszichológiaprofesszora, aki több évtizede foglalkozik a témával, vizsgálatairól könyvet is publikált. Munkájának tanulságairól és a leggyakoribb terápiás hazugságokról a Monitor on Psychology c. szaklap újságírója, Alyssa Shaffer számolt be.
#1 Ritkán lepleződnek le a hazugságok
Barry Farber és munkatársai 547 pszichoterápiás folyamatot megtapasztalt klienst vontak be a vizsgálataikba. A résztvevők 73 százaléka úgy nyilatkozott, hogy hazugságaikra sosem derült fény a terápiában. Mindössze 3,5 százalékuk ismerte be önként, hogy nem mondott igazat; további 9 százalék esetén pedig a terapeuta fedezte fel az igazságot. A kutatás adatai szerint tehát a terapeuták nem túl hatékonyak abban, hogy észrevegyék a valótlan állításokat.
#2 Miről hazudtak a leggyakrabban a kliensek?
Bár a hazugságok témái rendkívül széles skálán mozogtak, ezek közül kiemelkedett a kliensek által megélt szenvedés minimalizálására való törekvés: a megkérdezettek a valós állapotuknál boldogabbnak, egészségesebbnek tettették magukat, időnként pedig több reményt fejeztek ki a folyamat hasznosságát illetően, mint amennyit valójában éreztek. A teljes listát alább olvashatod:
- Arról, hogy mennyire érzik rosszul magukat: 54 százalék
- A tüneteik súlyosságát illetően: 39 százalék
- Öngyilkossági gondolataikról: 31 százalék
- Az önmagukkal kapcsolatos bizonytalanságaikról és kétségeikről: 31 százalék
- Arról, hogy tetszenek neki a terapeuta megjegyzései: 29 százalék
- Az alkohol- és szerhasználatukról: 29 százalék
- Arról, hogy miért késtek/hagytak ki egy alkalmat: 29 százalék
- Arról, hogy mennyire tartják hatékonynak a terápiát: 29 százalék
- Arról, hogy mennyire reményteljesek: 27 százalék
- Az általuk elkövetett dolgokról, amiket megbántak: 26 százalék
#3 A terápiás hazugságok okai
Számos oka lehet annak, hogy egy kliens miért hallgat el dolgokat, vagy miért nem mond igazat a terápiában. Azért is fontos ezeket feltérképeznünk és megértenünk, mert így válunk képessé egy őszintébb, mélyebb megosztásokat lehetővé tevő terápiás kapcsolat kialakítására.
- Nem akarok panaszkodni. Sok embert gyerekkora óta úgy nevelnek, hogy a problémáiról és a negatív érzéseiről való nyílt kommunikáció panaszkodásnak minősül. Ez a káros tanítás meggátolhat minket abban, hogy egyáltalán segítséget kérjünk, illetve elfogadjuk azt egy terápiás helyzetben.
- Ha beszélnék róla, még rosszabbul érezném magam. Sok kliens úgy érezheti, hogy a valós állapotával való szembenézés túlságosan fájdalmas volna a számára, így inkább hárít és bagatellizálja a tüneteit. A helyzet őszinte beismerése azonban fontos hajtóerő tud lenni a gyógyulásban.
- Nem akarok csalódást okozni. Amikor egy kliens fejlődni kezd, nehezére eshet beismerni, ha ismét nagyon rosszul érzi magát. Pedig minden terapeuta tudja, hogy a gyógyulás sosem egyenes irányú folyamat: nagyon sok hullámhegy és hullámvölgy váltakozik benne. Mások arról füllentenek, hogy történt-e elmozdulás az elakadásukban, mennyire tartják hasznosnak a terápiát, vagy mennyire bíznak az együttműködés hatékonyságában. Ezek a viselkedések mind arról szólnak, hogy az emberek szeretnének megfelelni a terapeutának, szeretnének jó kliensek lenni, pozitív színben feltűnni. Lényeges azonban, hogy a terápiával kapcsolatos kétségeiket be tudják vinni a folyamatba, így lehetővé válik ezek közös feloldása a szakemberrel.
- Félek a következményektől. A fenti tanulmányban az öngyilkossági gondolataikat elhallgató kliensek 70 százaléka attól tartott, hogy be fogják utalni a pszichiátriára, esetleg akarata ellenére fogják gyógykezelésnek alávetni. Mások attól féltek, hogy alkoholproblémáik miatt rehabra küldik őket, vagy a drogfogyasztásuknak büntetőjogi következményei lesznek. Voltak olyanok is, akik azért nem beszéltek az öngyilkossági vágyukról, mert azt gondolták, hogy attól kezdve az lenne a terápia kizárólagos fókusza, másról sem akar majd beszélni a terapeuta.
Mikor kerül valaki be a zárt osztályra Magyarországon?
Hazánkban a sürgősségi és kötelező gyógykezelésről az Egészségügyi törvény (X. fejezet) rendelkezik. Ez alapján csak akkor kezelhetnek valakit az akarata ellenére, ha veszélyeztető magatartást tanúsít, azaz saját vagy mások életére, testi épségére, egészségére veszélyt jelent. Ez egy nagyon súlyos jogkorlátozás, hiszen a személyt ideiglenesen megfosztják a szabadságától, a teste feletti rendelkezés jogától, ráadásul ezeket a negatív élményeket később sem lehet semmissé tenni.
Éppen ezért a fogyatékosságügyi ENSZ-egyezmény kifejezetten tiltja ezt a gyakorlatot, és alternatív megoldási módok kidolgozására szólítja fel a részes államokat, köztük Magyarországot. Addig is, amíg ez bekövetkezik, különösen fontos, hogy legalább a személyt védő jogi garanciák maradéktalanul teljesüljenek ebben az érzékeny helyzetben. Ezekről a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő civil szervezet kiadványából tájékozódhatsz, amelyet könnyen érthető formában is olvashatsz.
#4 Mit tehetnek a szakemberek?
Pszichológusok szokták mondani, hogy amennyit beletesz a kliens a terápiába, annyit fog tudni kivenni belőle. Lássuk, hogy a szakember miként tud segíteni a kitárulkozásban.
- Légy türelmes! Az embereknek eltérő lehet a ritmusa abban, hogy mikor állnak készen érzékeny információk megosztására. Ha a szakember túlságosan hamar kínálja meg őket a számukra tabunak minősülő témákkal, akkor előfordulhat, hogy megijednek és inkább kilépnek a terápiás kapcsolatból.
- Adj információt! A fent idézett kutatásban a kliensek részéről felmerült az igény, hogy a pszichológus jobban magyarázza el nekik a kitárulkozás folyamatának jelentőségét. Miért fontos a terápia szempontjából, hogy a kényelmetlen témákról beszéljenek? Mit nyernek ők ezzel? Milyen következményei lehetnek az öngyilkossági gondolatokról vagy a szerhasználatról szóló megosztásnak? Meddig terjed a segítő titoktartási kötelezettsége? Rögtön a terápiás folyamat elején érdemes tisztázni ezeket a kérdéseket, hogy a kliens informált döntést tudjon hozni arról, hogy mit mond el és mit nem.
- Kérdezz! A vizsgálatban részt vevő kliensek 46 százaléka azt mondta: őszinte lett volna, ha a terapeuta direkt kérdéseket tesz fel neki. Sokan szégyenkeznek az intim témák megosztásától, nincsenek jól bejáratott szavaik az élményeik megfogalmazására. Bár a vallatás nyilván távol áll egy pszichológus működésmódjától, olykor a terapeuta zárt kérdések alkalmazásával – amikre a kliens rövid, illetve igen-nem válaszokat tud adni – segítheti a kommunikációt.
- Légy önreflektív! A pszichológusoknak érdemes az is megvizsgálni, hogy ők maguk miként viszonyulnak az érzékeny témák megtárgyalásához. Ha sosem kezdeményezik a kihívást jelentő kérdések megbeszélését, ezzel akaratukon kívül azt üzenhetik, hogy ezeknek nincs helye a terápiában. Lényeges, hogy azt sugallják, hogy bármiről lehet beszélni a rendelő falai között. A saját attitűdjükre is érdemes odafigyelni: legyenek érdeklődők, de ne túl mohók, érintse meg őket a megosztás, de ne boruljanak ki az elhangzottakon.
- Indíts távolabbról! A kliensek mindig elejtenek megjegyzéseket, ún. ajtónyitogató mondatokat, amik sejtetik, hogy van még feldolgozásra váró információ az adott témában. Sokszor a testbeszéd a leginkább árulkodó ebből a szempontból. Ezekre a jelzésekre fontos felfigyelni, hogy alkalomadtán vissza lehessen térni a témára. Sokszor érdemes egy tágabb kérdéssel indítani és fokozatosan jutni el az intimebb részekig. Először a kapcsolatokról kérdezni például a klienst, nem a szexről; vagy a depresszív tünetekről, nem rögtön az öngyilkosságról.
- Ismerd el, hogy nehéz! Teljesen természetes, hogy sok kliens időnként nehezen oszt meg mély dolgokat a terapeutával. Ha a pszichológus érti ezt és kifejezi az együttérzését, az önmagában oldani tudja a helyzetet. Az is előfordulhat, hogy nem rögtön a témáról kezdenek el beszélgetni, hanem azokról a félelmekről, amik akadályozzák a személyt a kitárulkozásban. Ez nagyon sok értékes tartalmat fog szolgáltatni a közös munkához.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság weboldalán megfogalmazott ajánlások természetesen nem képeznek egy minden szempontra kiterjedő listát. Ráadásul a tanácsok olykor egymásnak is ellentmondani látszanak. Honnan tudja egy terapeuta, hogy inkább türelmes legyen vagy inkább kérdezzen? A jó hír az, hogy ezt nem kell egyedül eldöntenie: nyugodtan a kliens elé tárhatja a dilemmáját; megkérdezheti a véleményét arról, hogy mi segítene neki egy adott témáról való könnyebb beszélgetéshez.
