Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha egy űrlény a Földre érkezne, nagyon elcsodálkozna, hogy az emberek miért vannak annyira oda a zenéért. A daloknak első ránézésre semmilyen túlélési haszna nincsen, ráadásul sokszor nem is a minőségi nótákat dúdoljuk naphosszat. Min múlik, hogy melyik dalból lesz kedvenc, és mi történik ilyenkor az idegrendszerünkben?
A közhiedelemmel ellentétben a zene nem szelídíti meg a vadállatokat, ugyanis az állatok nem mutatnak különösebb érzékenységet a hangmagasság és a ritmikusság iránt. Egy-két madárfaj testmozgással reagál bizonyos ütemekre, de természetes körülmények között ez a viselkedés is elvétve fordul elő. A főemlősök, ha olykor ütni is kezdik a mellkasukat, ezt nem ritmusra csinálják, sőt egyes kutatások szerint inkább a csendet preferálják.
A zene élvezete egyedülálló módon csak az embernél előforduló jelenség az általunk ismert világegyetemben. Első ránézésre nehezen megfejthető, hogy miképp szolgálja a túlélésünket, hogy viccesen mozgunk, vagy éppen órákig merengünk egy-egy dalt hallgatva. Darwin mindezt nagyon rejtélyesnek találta, a később születő magyarázatok szerint a zene ismerete talán a párválasztásnál jelent előnyt. Mások azt a nézetet vallják, hogy a zene a nyelv előtti kommunikációs forma, illetve más adaptív viselkedések mellékterméke.
A ’90-es évektől azonban egyre népszerűbbek lettek azok a vizsgálatok, amik a muzsika idegrendszerünkre gyakorolt hatásáról szólnak. Zald és Zatorre (2011) egész könyvfejezetet szentelt a téma feldolgozásának. Az ő írásuk alapján foglaljuk össze, hogy mit tesznek a Spice Girls, Whitney Houston, vagy éppen Zámbó Jimmy dalai az idegrendszereddel. Miért jutalmazóak a kedvenc zenéink?
Milyen agyterületek vesznek részt a zene élvezetében?
Egyes vizsgálatok szerint a zenehallgatás során létrejövő kellemes élmény – amelyben számos agyterület részt vesz – hasonlít a csokievéshez vagy a kokainfogyasztáshoz.
Agysérülést szenvedő emberekkel végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a hallórendszer épsége és a zenére adott érzelmi válasz elkülönül egymástól. Vannak olyan esetek, amikor a személy egy hallási agnózia részeként nem ismeri fel a hangokat, ekkor a zene által létrejövő érzelmeket sem éli át. De előfordul, hogy valakinek teljesen sértetlen az észlelése, miközben elveszíti a legkedvesebb dalai iránti lelkesedését is. Ezeknél az embereknél jellemzően az amigdala, az inzuláris területek, valamint a hippokampusz károsodik.
Agyi képalkotó eljárások segítségével többek között a homlokunk mögött elhelyezkedő prefrontális kéreg megnövekedett aktivitását mérték, valamint a szupplementer motoros área, anterior cinguláris kéreg és a ventrális striátum fokozott működését a muzsika élvezetekor. A zene továbbá az egyetlen inger, ami képes az amigdala alulszabályozására, amely mechanizmusnak a negatív érzések és az averzív (idegenkedő) reakciók legátlásában van szerepe. Az eufóriához az is hozzájárul, hogy mindeközben a jutalmazáshoz, motivációhoz kapcsolódó striatális és mezolimbikus területek tüzelni kezdenek, illetve dopaminkibocsátás is zajlik a szervezetünkben.
Milyen testi reakcióink vannak, amikor megszólal a kedvenc számunk?
Blood és Zatorre (2001) kutatásai során a résztvevők az általuk leginkább szeretett zenék hallgatásakor számos pszichofiziológiai mutatóban változást produkáltak: módosult a szívritmusuk, a légzésszámuk, az izmaik feszültségi szintje. Ráadásul ezek a reakciók tanulmányok szerint nem az akusztikai tényezőkön múlnak, hanem inkább azon, mennyire szeretjük a szóban forgó nótát. Különösen akkor jönnek izgalomba az emberek, amikor felcsendül egy váratlan akkord, megszólal egy új hang, illetve szakaszváltás történik a dalban.
#1 A zenével szabályozni tudjuk az éberségi szintünket
A nyugodtság és a vitalitás elérésének vágya univerzális jelenség, melyért minden kultúrában képesek teákat, gyógyszereket, ételeket, legális és illegális drogokat fogyasztani az emberek. A zene viszont olyan csodaszer, ami olcsón és egészségkárosító hatás nélkül segít nekünk abban, hogy az izgalmi szintünkre hatni tudjunk. A gyors számok felpörgetnek minket az edzéshez, a nyugodt taktusok mellett pedig teljesen el tudunk lazulni egy kád forró vízben.
#2 A zene fájdalomcsillapító hatású
Műtéti beavatkozásokból való felépülés esetén több vizsgálat kimutatta, hogy a zene fájdalomcsillapító hatású. Nemcsak a boldog, de a szomorú dalok is segíthetik a gyógyulásunkat, ha szeretjük őket.
#3 A zene az érzelmeinkre hat
Zentner és munkatársai (2008) több száz embert kérdeztek meg a zenével kapcsolatos érzelmeikről. Az említett emóciókat csoportokba rendezve 7 fő faktort kaptak. A zene kivált 1) csodálkozást (boldogságot, lenyűgözöttséget, meghatódást), 2) transzcendenciát (inspiráló, spirituális megélést), 3) érzékenységet (szeretetet, szerelmet, érzékiséget), 4) nosztalgiát (szentimentalizmust, álmodozást), 5) békességet, nyugodtságot, 6) az erőteljesség érzését (energikusságot, győzedelmes hangulatot), 7) stimulációt.
Önkéntelenül is átvesszük az előadó érzéseit, amely folyamatban a tükörneuronoknak lehet szerepük. Hasonló mechanizmust más érzékszervi csatornákon is kimutattak a kutatók: mások arckifejezését látva hasonló érzések jönnek létre a szemlélőben, illetve mások nevetését hallva pozitív érzelmek alakulnak ki a közönségben. Ezért van az, hogy olyan sorozatokban, mint például a Jóbarátok, emberi kacagásról helyeznek el bejátszásokat az epizódokba, hogy a nézők jókedvét és egy-egy poénon való nevetési hajlandóságát növeljék.
#4 A zene várakozást kelt bennünk
Egy dal olyan mikroesemények sorozata, amelyben viszonylag kiszámítható és egészen váratlan történések is felbukkanhatnak. Az életkorunk, a zenei műveltségünk, az általunk ismert kultúra függvényében lesznek bizonyos dallamra, hangszínre, ritmusra vonatkozó előrejelzéseink még akkor is, hogyha mindez nem tudatos számunkra, illetve ha éppenséggel először hallgatjuk az adott számot. Ha sikeresen jósoltuk meg a dallam alakulását, az jutalmazó az idegrendszerünk számára. Ezért van az, hogy zeneszerzők extra akkordokat tesznek be időnként, hogy a várakozásainkat fenntartsák.
#5 Az ismerős tetszik nekünk
Zajonc híres 1968-as vizsgálata óta tudjuk, hogy az ismerős ingereket jobban kedveljük: az értelmetlen jelek és szimbólumok iránt táplált attitűdöket pozitívabbá tette, ha az emberek többször látták az ábrákat. Bő tíz évvel később Wilson kimutatta hogy a melódiák kedvelésének is jót tesz a puszta ismétlés. Ez egybecseng azzal a hétköznapi tapasztalattal, hogy egy-egy új slágert akkor szeretünk meg igazán, ha egyre többet kezdik játszani a rádiók. Ugyanakkor egy-egy nótán belül is vannak ismétlődő elemek (motívumok, dallamok, akkordok, ritmusok), amiket a dal végére megszeretünk, mivel addigra már jó párszor hallottuk őket.
#6 A túl tipikus unalmas, a túl innovatív ijesztő
Azok a dalok lesznek slágeresek, amik leginkább beleillenek egy zenei hagyományba, tehát amiknél valószínűleg sikerrel jósoljuk be az akusztikus jellemzők folytatását a nótán belül. Egy innovatív dal első hallásra negatív fogadtatásra találhat a közönség körében, de ha sokat ismétlik és az embereknek van ideje hozzászokni a dallamvezetéshez, akkor bombasztikus sikert arathat. A jóslás sikere pedig csak akkor jutalmazó a számunkra, ha volt esély a hibázásra. Ezért a túl egyszerű dalok inkább unalmasak, illetve a zenei képzettséggel rendelkező, vagy az újdonságkeresésre fogékony személyek is a bonyolultabb dalokat részesítik előnyben.
#7 Az agyonhallgatott dalok egyre kevésbé hatnak ránk
Schellenberg és munkatársai (2008) fordított U alakú összefüggést írtak le egy dal ismerőssége és élvezete között. A szám ismerőssége azon is múlik, hogy hányszor hallottuk magát a dalt, de azon is, hogy hányszor hallottunk már valami hasonlót. Amikor kezdetben találkozunk egy nótával, akkor az egyes szakaszváltások, illetve a dal vége fog nagyobb dopamin kibocsátással járni, hiszen ezek lesznek a várakozással járó, dalon belül ismerősebb részek. Ha viszont sokszor volt szerencsénk a számhoz, akkor a dal felcsendülésekor árad szét bennünk a dopamin, de idővel ez is lecsökken.
#8 Nemcsak megjósolni, de befejezni is szeretünk
A bennünk levő várakozásteli feszültség kioldását sokszor késleltetik a zeneszerzők, így különös kielégülést élünk át az új tetőpont létrejötténél. Amennyiben felismertük a sorokat, általában befejezni is szeretjük őket, mert így tudjuk a bennünk keletkezett frusztrációt enyhíteni. Ez az egyik neurológiai titka annak, hogy miért énekli sok ezer ember egy koncerten az énekes által mikrofonba elkezdett, majd hirtelen félbehagyott strófát.
#9 A kedvenc dalainkhoz fontos emlékek kötődnek
Más szerzők azt hangsúlyozzák, hogy a kedvenc számainkat nem a zenei felépítésük, vagy a szövegük teszi azzá, hanem hogy mit reprezentálnak a memóriánkban.
Arra emlékszünk vissza, hogy kik voltunk, amikor megszerettük a számot.
A legtöbben életünk végéig kedvelni fogjuk fiatalságunk zenéit, hiszen ezekre a dalokra voltunk szerelmesek, féktelenek, szabadok. Ráadásul a muzsika az emlékezeti működésünket is fokozza: általában élénkebben emlékszünk életünk azon epizódjaira, amelyet zenei aláfestéssel éltünk át. A nosztalgikus érzéseink sokszor egy-egy általunk szeretett személyhez kötődnek, akikkel közös dalaink vannak.
A zene összetett agyi mechanizmusokon keresztül fejti ki jutalmazó hatását, amelyet olyan magasabb rendű területek végeznek, amik alakulásában nagy az egyéni variancia és a kultúra hatása. Az ember egyedülálló módon képes a hangi jellemzők szervezésére, elővételezésére, megtanulására, megértésére, ami különös élvezetet nyújt számára. Így mindannyian együtt énekelhetjük Rihannával, boldogan ugrálva, hogy Please don’t stop the music.
