Mitől függ, hogy egyes fajok tagjai egész életüket a párjuk mellett töltik, míg mások akár naponta több partnerrel is összeállnak? A válasz a génjeinkben rejlik.
A Scientific American számolt be a Texasi Egyetem kutatóinak a genetikai tulajdonságok az evolúció során történt alakulását vizsgáló tanulmányáról. A kutatók a kérdést a monogám párzási szokásokon keresztül közelítik meg, hiszen ez a különböző gerincesek között rengeteg fajra jellemző.
Az evolúcióval fejlődő szokás
Rebecca Young evolúciós biológus, a kutatás vezetője szerint sikerült olyan fajokat kiválasztani, amelyeknél egymástól függetlenül, különböző vonalon fejlődött ki a monogámia.
A kutatók már a tanulmány legelején eldöntötték, hogy nem csak egy bizonyos osztályt (például az egereket, a halakat vagy a madarakat) fogják vizsgálni, majd összehasonlítani a különböző párzási rendszereket.
Visszaugrunk ehelyett 450 millió évet, és a halak, madarak, békák közös, gerinces ősétől indul a kutatás
– mondta Hans Hofmann biológiaprofesszor.
A kutatók öt fajt választottak ki, majd megvizsgálták, hogy van-e olyan génaktivitás, amely csak a monogám állatokra jellemző. Ennek során egy 24 gént (köztük a neurális fejlődésben, tanulásban, emlékezésben, valamint a megismerésben szerepet játszó géneket) tartalmazó halmazt találtak, melyek aktivitása erősen kapcsolódik az agyban a monogámiához.
Az eredmények szerint a monogámia különböző tényezőktől függetlenül fejlődött ki: azok a fajok, amelyeknél megfigyelhető volt a monogámiához köthető génaktivitás, több millió évvel ezelőtt eltávolodtak egymástól. E miatt az evolúciós távolság miatt várható lett volna, hogy az agyban a génexpressziók is különbözőek lesznek, valójában azonban azok a fajok, amelyek ugyanahhoz a párzási rendszerhez tartoznak azonos génaktivitást mutatnak. A vizsgált gének ráadásul nem teljesen újszerű viselkedési mintát mutattak, így valószínűleg olyan mechanizmusokra épülnek, melyek minden fajra jellemzőek.
Vegyük például a párválasztást...
Miután eldőlt, hogy ki lesz a párunk, nagyon hosszú ideig el kell viselni a másik személyt. Még a leginkább intoleráns fajok tagjainak is össze kell állniuk egymással, legalább a párzás erejéig. Ezt nagyon jól mutatják be a cickányfélék, melyek évente mindössze egy napra hajlandóak megtűrni a párjukat. Jól látható, hogy az elviselés, megtűrés mechanizmusa az időtartamtól függetlenül hasonló.
A szakértők úgy gondolják, az, hogy melyik fajra milyen párzási rendszer jellemző, leginkább az evolúció alatt konzervált útvonalakban történt különböző változásokon múlik.
