Kétségtelen, hogy a betegségek felismerése, megelőzése és gyógyítása az orvostudomány legnagyszerűbb képessége és nagyon szerencsések azok, akik számára elérhetőek az orvoslás modern módszerei. Az egyre kifinomultabbá váló egészségügyi rendszerbe vetett hit azonban sokszor elvakítja az embereket.
H. Gilbert Welch, a New Hampshire-i Dartmouth Institute orvosprofesszora szerint a nyugati társadalom olykor túlbuzgó egészségügyi rendszerei nem kívánatos kockázatokhoz, illetve felesleges kezelésekhez és aggodalomhoz vezetnek - írja a New Scientist. És hogy mégis mi tartja életben a túldiagnosztizálási krízis jelenségét? Íme, öt elterjedt téves hiedelem, amit érdemes lenne átértékelniük az orvosoknak és a betegeknek, hogy megmaradjon az egyensúly az orvostudományban.
Minél előbb felismerjük a bajt, annál jobban járunk
Amikor a rákszűrést népszerűsítő kampányok azt hangsúlyozzák, hogy a korai diagnózis életet menthet, ritkán teszik hozzá, hogy egyeseken valóban segít, másoknak viszont csak ártunk vele. Bizonyos daganatos betegségek esetében a rendszeres szűrés és az azonnali kezelés elengedhetetlen, ugyanakkor vannak, akiken ez a hozzáállás nem segít. Egy 400 ezer férfi bevonásával készült friss tanulmányból kiderül, hogy egy egyszeri prosztatarák-szűrés (prosztataspecifikus antigének kimutatása a vérből) nem hosszabbítja meg a betegek élettartamát, ugyanakkor további vizsgálatokat, aggodalmakat és szükségtelen kezeléseket eredményez.
A diagnosztikai módszerek fejlődésének köszönhetően már egyre többször találni nem progresszív daganatokat, amelyek nem okoznak különösebb károkat, ám a szakemberek sem tudják száz százalékosan megállapítani, hogy egy tumor terjedni fog-e vagy sem, ezért biztos, ami biztos alapon legtöbbször megtörténik a beavatkozás. “Például a vastagbélráknál egy szűrővizsgálat a legjobb esetben valóban csökkentheti a halálozás kockázatát - 3 százalékról 2-re -, rosszabb esetben viszont csak aggodalomhoz és szükségtelen kezelésekhez, kemoterápiához vagy sugárkezeléshez vezet” - mondja Welch.
Inkább cselekedjünk, mint tétlenkedjünk
Az ember természetéhez hozzátartozik a cselekvés iránti igény, és tény, hogy a gyors cselekvés gyakran életet ment, néha viszont éppen az segít, ha nem avatkozunk bele a dolgokba. Erre egy klasszikus példa a hát- és derékfájdalom. Az orvosok egyre gyakrabban rendelnek el szűrővizsgálatokat a hátfájós betegek számára, hogy megállapíthassák a gerinc degenerációját. Csakhogy ugyanezek az elváltozások kimutathatók idősebbeknél is, akik azonban nem panaszkodnak hátfájásra. Annak ellenére, hogy kevés bizonyíték van arra, hogy javítaná az életminőséget, az elmúlt években jelentősen nőtt a gerincműtétek száma. Ráadásul ezek a beavatkozások sem kockázatmentesek: fertőzésveszéllyel járnak és posztoperatív stroke-ot is okozhatnak.
De akkor mégis miért vág bele sok orvos egy rizikós kezelésbe? Welch szerint leginkább azért mert így lehetnek hiteles szakemberek a betegek szemébe - vagy azért, mert sikeresen kezelték őket, vagy azért mert legalább megpróbálták. Ha ugyanis egy orvos nem tesz semmit, akkor a beteg arra panaszkodhat, hogy nem veszik őt komolyan. De természetesen az anyagi motiváció is fennáll, különösen az Egyesült Államokban, ahol a fizetés a kezelések számától függ.
Az újabb módszerek és gyógyszerek jobbak, mint a régiek
Az Egyesült Királyságban az 1950-es és ‘60-as években körülbelül 2000 gyerek született valamilyen fejlődési rendellenességgel, köszönhetően a reggeli rosszullétekre felírt thalidomid nevű gyógyszernek.
A thalidomid az ötvenes évek végén jelent meg Nyugat-Németországban Contergan néven, mint recept nélkül kapható nyugtató. 1961-ben visszavonták, mivel súlyos fejlődési és idegrendszeri károsodást okozott. Sokan a modern idők egyik legnagyobb orvosi tragédiájának tartják.
Sokan azt gondolják, hogy egy gyógyszerbiztonsági szabályozással teljes mértékben megelőzhető ma egy ilyen tragédia, ám az illetékesek csak jóváhagyni vagy szigorítani tudják a gyógyszerek forgalomba hozatalát a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján. Ráadásul a gyógyszereket viszonylag kis számú alanyon - általában férfiakon - tesztelik, akiknek sokszor nincs semmilyen egészségi problémája. A gyógyszervizsgálatok általában néhány hónapig tartanak, de az új hatóanyagok kockázatai sokszor csak évek múltán válnak nyilvánvalóvá.
Az Egyesült Államokban az újonnan forgalomba kerülő gyógyszereket agresszívan reklámozzák a szakmabeliek és a nagyközönség számára. Egy tavaly, a Journal of the American Medical Association című szaklapban közölt tanulmány szerint a 2001 és 2010 között forgalomba került 222 különféle gyógyszer egyharmadáról kiderült, hogy nem biztonságos és ezek közül hármat be is tiltottak.
Nagyobb tudás = nagyobb biztonságérzet
A különböző betegségekről tájékozódni nem tilos, sőt kell is, feltéve, hogy hasznosítható tudásról van szó. A big data korában azonban az emberekhez túl sok és gyakran téves vagy félreérthető információ jut el a különböző egészségi állapotokról vagy eljárásokról. “Vegyük például a genomszekvenáló szolgáltatásokat, amelyek számos betegség kockázatát meghatározzák. A legtöbb, betegséghez kötődő génnek, amiről tudunk, nincs olyan nagy befolyása: növelhetik egy betegség kockázatát például 4-6 százalékkal. Mi haszna van egy ilyen információnak?” - teszi fel a kérdést Welch.
Az emberek jellemzően azért választják a vizsgálatokat, hogy megkönnyebbüljenek. De ha egy szűrés során ki zárják egy adott betegség lehetőségét, még mindig fény derülhet egy másik problémára. Az MRI és CT vizsgálatok ugyanis kimutathatnak olyan rendellenességeket is, amit az orvosok nem szándékoztak felderíteni - ezek a sokszor jelentéktelen állapotváltozások pedig fölösleges aggodalmat szülnek. Persze nem mindenhol ilyen a helyzet, de a kutatók szerint az amerikai high-tech orvosi képalkotó eljárások jelentős része teljesen szükségtelen.
A halál elkerülése mindenek felett
A kemoterápia az előrehaladott daganatok esetén néhány hónappal meghosszabbíthatja az élettartamot, de a betegek nem mindig akarják azt a plusz időt még több orvosi ellátás, rosszullét és gyengeség árán. Ennek ellenére a kemoterápia - különösen Amerikában - nagyon gyakori a daganatos betegek körében. Egy 2016-ban készült tanulmányból kiderül, hogy a daganatos betegséggel küzdők 40 százaléka kapott kemoterápiás kezelést élete utolsó hat hónapjában, míg például Hollandiában ez az arány 20 százalék. Bizonyos esetekben ráadásul a halál elkerülésére irányuló beavatkozásoknak éppen ellenkező hatása lehet: egy vizsgálatban 151 tüdőrákkal küzdő beteget figyeltek meg és azt találták, hogy tovább éltek a palliatív ellátásban részesült páciensek, mint azok, akik agresszívabb kezelést kaptak.
