Ismersz olyan embert, aki állandóan valami diétát követ, ha együtt esztek, csak pár salátalevelet rágcsál el – és mégis úgy tűnik, hogy van rajta felesleg? Találkoztál már olyannal, aki rendszeresen posztolja, hogy mennyit futott/biciklizett/edzett, és mégsem ő jut eszedbe, ha kisportolt emberre gondolsz? Előfordult már veled, hogy erősen küzdöttél, hogy szénhidrátmentesen egyél, eleget mozogj, egészségesen élj, és mégis a kanapén találtad magad egy tál fagyival, ahelyett, hogy futni mentél volna?
Felvilágosult, egészségtudatos, XXI. századi emberként a legtöbben rengeteg elhatározást teszünk, hogy hogyan kövessünk olyan életvitelt, ami segít megőrizni egészségünket. Odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, megfogadjuk a rendszeres testmozgást, nyilvános kihívásokban veszünk részt, hogy kényszerítsük magunkat a fittség elérésére. És mégis, néha az a tapasztalat, hogy semmi sem történik. Egy deka feleslegesnek ítélt hájacskától nem szabadulunk meg, nem érezzük, hogy erősebbek lennénk. Az emberek sokszor meg is szegik a maguknak tett fogadalmukat: mégis befigyel egy franciakrémes, és a sok önvád közepette mégsem megy le az ember edzésre.
Michelle McQuaid Alia Crum egészségpszichológussal készített interjúja a Psychology Today-en igazi feloldozást jelenthet azoknak, akik gyötrik magukat az egészséges életmód által megkövetelt szabályok magukra erőltetésével, és mégis úgy érzik, kudarcot vallanak. Crum három olyan területet azonosít, amiről a hagyományos felfogás az, hogy a nem megfelelő életmód ártalmas az egészségünkre. Ezek az étkezés, a mozgás, és a stressz. Faék egyszerűséggel: ha túl sokat és nem megfelelően eszünk, akkor a) elhízunk, b) egyéb betegségeket kaphatunk. Ha nem mozgunk eleget, ártunk magunknak. Ha túl sok stresszt élünk át, komolyabb betegségeket reszkírozunk. A legújabb kísérleti kutatások ezekben a témákban pedig azt mutatják, hogy legalább ugyanolyan fontos, hogy mit gondolunk magunkról ezeken a területeken, mint hogy mit teszünk valójában.
Legjobb és legokosabb szándékunk ellenére a gondolkodásunkkal árthatunk magunknak, és konkrétan a testünknek, ha meggyőződésünkké válik, hogy nem elég egészséges az, ahogyan élünk.
Hitünk az étkezésről
Anyukám egyik kedvenc mondása, hogy ami jó van az életben, az vagy káros az egészségre, vagy erkölcstelen, vagy hizlal. Akárhogyan is bizonygatja valaki, hogy pont elég neki egy párolt hal öntet nélküli salátával, a lelke mélyén azért ott van egy csülök pékné módra, vagy egy Sacher-torta. Hiszi az ember, hogy egészségesen kell enni, és azt is, hogy az igazán jó ízű és laktató ételek hizlalnak. Ebből következően az a hit is ott van, hogy az egészséges ételek nem laktatók, vagy legalábbis nem annyira ízletesek, nem annyira öröm a fogyasztásuk, mint az egészségteleneké.
Egy kísérletben éhes tesztalanyokat vizsgáltak. Turmixot itattak velük. Úgy hívták a turmixot, hogy Bocsánatos Bűn: a kicsapongás, amit megérdemelsz. Azt mondták a résztvevőknek, hogy a turmixuk 620 kalóriát tartalmaz és 30g zsírt. A turmix után a résztvevők ghrelin nevű hormonjának a szintje (amit éhség-hormonként is hívnak) jelentősen lecsökkent, telítettség-érzetet adva nekik. Vagyis úgy érezték, jóllaktak. Egy hét múlva újra éhesen várták ugyanezeket az embereket, és megint csak turmixot adtak. Ezúttal a turmix neve Fit-shake: bűntudatmentes elégedettség volt. Azt mondták az embereknek, hogy mindössze 140 kalória, és nincs benne zsír. Nem csoda, hogy a ghrelin hormonszint alig csökkent, és a résztvevők nem érezték magukat jóllakottnak.
Nyilván sejthető, az fog következni, hogy valójában a két turmix tökéletesen ugyanaz volt, egy 380 kalóriás tejkészítmény. Mégis, amikor azt gondolták, hogy „bűnös” élvezetben van részük, akkor háromszor jobban lecsökkent az éhség-hormonjuk szintje, mint amikor azt hitték, valami egészséges, nem hizlaló dolgot fogyasztanak. Amikor úgy tudták, sok kalóriát fogyasztottak, jóllaktak. A kísérletet meg is ismételték, egyszerűen más nevet adva ugyanannak az egészséges ételnek, és ott is bejött. Ha nem hangsúlyozták, hogy az étel egészséges, nem hizlal, akkor az emberek inkább jóllaktak tőle.
Alia Crum úgy magyarázza ezt, hogy a hozzáállásunk, a tudatunk, amivel a minket érő dolgokat észleljük olyan, mint egy szemüveg. A valóság interakcióba kerül a belső hitrendszerünkkel, és ebből alakul ki a szubjektív valóságunk, ami meghatározza a motivációnkat, a reakcióinkat, és mint látható, még a hormonjaink termelődését is.
Mozgunk-e eleget?
Ez is elég szellemes vizsgálat, elég megdöbbentő eredménnyel. Hét hotelben végezték a kísérletet szobaasszonyokkal, akik ugye a munkájuk során (takarítás, ágyazás stb.) elég komoly fizikai munkát végeznek. Négy hotelben tartottak egy negyedórás prezentációt nekik arról, hogy milyen fontos a mozgás, és hogy ők a munkájuk során minimum napi 300 kalóriát égetnek el (ez igaz volt), ami megfelel egy kemény aerobic edzésnek. A másik három hotelben szerencsétlenebbül jártak a szobaasszonyok, nekik csak arról beszéltek, hogy fontos a mozgás, és hogy aki nem mozog rendszeresen az komoly egészségügyi kockázatoknak teszi ki magát.
Egy hónap múlva azok a szobaasszonyok, akiket a tudósok meggyőztek arról, hogy a munkájuk megfelel egy egészséges ember napi mozgás-szükségletének, vesztettek a súlyukból, csökkent a testzsír-százalékuk, alacsonyabb volt a vérnyomásuk, és mindezek tetejébe elégedettebbek voltak a munkahelyükkel. Mindezt úgy, hogy az életmódjukon nem változtattak, mindössze elkezdtek hinni benne, hogy megvan a megfelelő mozgás a munka során. A másik csoportnál semmilyen pozitív változás nem történt.
Betegít-e a stressz?
Azt is egyre inkább kimutatják, hogy bár az tény, hogy sok betegség (szív- és érrendszeri problémák, magas vérnyomás, cukorbetegség stb.) a stresszhez köthető – igazából ezek azokat fenyegetik jobban, akik tisztában vannak a stressz káros hatásaival. Akik úgy élik meg a napi stresszt, hogy "jaj-jaj, nem lenne szabad idegeskednem, mert beteg leszek, és mégis idegeskedem, jaj-jaj", azok tényleg nagy veszélynek vannak kitéve. Míg azok, akik számára a stressz az élet sava-borsa, akik úgy érzik, hogy az izgalom felpezsdíti őket, azok nem, vagy csak sokkal kevsébé szenvednek az egészségkárosító hatásoktól.
Mi akkor a jó hozzáállás?
Az nyilván nem igaz, hogy ha erősen hiszel benne, hogy a tévé előtt heverés fánk-eszegetés közben egészséges, akkor ez igaz is lesz. De azért a szerzők szerint lehet változtatni a hozzáállásodon úgy, hogy önsanyargatás helyett tényleg az egészségedet szolgálja az életmódod.
Evés: Ha elkezdesz hinni abban, hogy az egészséges ételek tényleg finomak, kényeztetések, és megfelelő kalóriát tartalmaznak ahhoz, hogy jóllakj, akkor jobb eséllyel fogod magad elégedettnek érezni egy-egy egészséges étkezés után.
Stressz: Három lépésben juthatsz közelebb ahhoz, hogy a stresszt ne elviselendő rosszként, hanem a teljesítményedet fokozó, felspannoló tényezőként éld meg. Az első: ismerd fel/el, hogy izgatottságot érzel. Ne tagadd, ne mondd azt, hogy "á, leszarom", hanem valld be magadnak. A második: fogadd el, hogy a stressz, amit megélsz, annak a jele, hogy az adott dolog fontos neked, hogy igazán törődsz vele. A harmadik pedig: ahelyett, hogy arra költenéd a pénzedet, idődet, energiádat, hogy kerülni próbálod a stresszt, fordítsd ugyanezt a pénzt, időt és energiát arra, hogy kiállsz azért, ami fontos neked.
Testmozgás: Vedd észre, hogy mennyit mozogsz napközben. Ha nem is érsz rá edzeni, gyalogolsz az utcán, lépcsőzöl, cipeled a bevásárlást. Ezekre még oda is figyelhetsz, például hogy az egyébként zsúfolt napjaidon a több mozgással járó közlekedési formákat választod. Ne várj a liftre, menj fel gyalog, stb. Ha felismered, hogy ezek is megfelelő testgyakorlást jelenthetnek ahhoz, hogy egészséges maradj, akkor a hozzáállásod segíthet a testednek, hogy tényleg elérjék a kívánt hatást.
