Vannak emberek, akik mindig belekeverednek valami tipikus konfliktusba. Akik bármerre járnak, mindig be akarják csapni őket. Vagy mindig kerül egy hajszál a levesükbe. És vannak helyzetek, amikből te nem tudsz sosem jól kijönni. Ilyenkor általában játszmákról beszélünk. Mindenkinek vannak kedvelt játszmái. De mik is azok a játszmák, és hogy lehet elkerülni őket?
Írtam korábban, hogy milyen tanulságos és szórakoztató lehet egy augusztusi hétvége a Balatonnál egy hozzám hasonló, a különféle emberi viselkedések megfigyelését abbahagyni nem bíró szemlélődőnek. Két olyan jelenetet is láttam, melyek tökéletesen példáznak egy játszmát, amit előszeretettel játszunk egymással. A szereplők ismeretlenek, a strand emberei, Fehérnek és Fehérnének (igazából nem egy házaspár) nevezem őket, megtartva Eric Berne névhasználatát, aki az Emberi játszmák című könyvében ír az életünket egyszerre felvillanyozó és megkeserítő játszmákról, amikben akarva-akaratlan nap mint nap részt vesz az ember. A könyv több mint ötven éve jelent meg, a pszichológia iránt érdeklődőknek nem árulok el sok újat a játszmákkal, mégis én nagyon élvezem újra elővenni Berne-t. Olvasás közben csapkodja a térdét az ember, hogy hát ez rohadt jó. Még mindig. Csomó aha-élményt ad, tűpontos és még szellemes is. Na de jöjjenek az esetek, amik eszembe idézték:
Azt hiszem, nincs olyan köztünk (talán csak a valaha vendéglátásban dolgozók a kivételek, de ők is ugyanezt csinálják, csak a másik irányba) aki ne panaszkodott volna kéjes borzalommal a balatoni büfések és általában a vendéglátó személyzet pofátlanságáról, az ügyfélközpontúság hiányáról, átverésekről – és érezte volna az igényt, hogy jogos felháborodását kifejezhesse. Történeteim Fehérje és Fehérnéje olyan erős késztetést érzett a gőz kieresztésére, hogy mindketten páros lábbal szálltak bele a gyanútlan büfésekbe, akiknek hirtelenjében az első reakciója annyi lehetett, hogy Heee???
Fehér reggel tízkor lendült akcióba, ami bizonyos szempontból korai időpont, de a strand 12 büféjéből 11 már nyitva volt, és várta a reggeli kávézókat, hamburgerezőket. Fehér azonban a 12. büféhez ment, ahol kint díszlett a zárva tábla, és a felszolgáló rutinosan pakolta le a székeket, mosta a pultot, törölte le az ablakot. Tényleg serényen foglalatoskodott, hogy nyitásra alkalmassá tegye az egységet. Fehér megállt mellette: Nyitva van? Kávét szeretnék. – Nem, uram, dolgozom rajta, de még zárva vagyunk. Micsoda dolog az, hogy maga tízkor még nincs nyitva? Hogy képzeli? – kezdte, majd ráeresztett a büfésre egy monológot, amiben sűrűn szerepelt a lustaság, az, hogy a henyélő vendéglátósok csak fél évig dolgoznak, és úgy élnek belőle, mint a királyok, míg ő az év 365 napján dolgozik. Ez utóbbi nyilván túlzás volt, hacsak nem erkölcsrendészet a munkája, hiszen láthatóan legalább egy napot a 365-ből fürdőgatyában a strandon töltött. A büfés a válogatott minősítések hallatára sem szólt vissza (nem szállt be a Játszmába*), viszonylag udvariasan megkérte Fehért, hogy jöjjön tíz perc múlva, vagy fáradjon át egy másik helyre kávézni. Így hamar kifulladt a dolog, Fehér vissza is ment a holmijához, úgy tűnt, a szóváltás fontosabb volt, mint a kávé.
Fehérné fellépése aznap délután volt a kürtöskalácsosnál. Nem készült éppen kalács, a berendezés nem működött, a már elkészült kalácsok a pulton sorakoztak celofánban. Ez világosan látható volt. Kürtöskalácsot kérek, nyitott Fehérné. Tessék választani, van kakaós, fahéjas, vaníliás. – De nem ilyen szikkadt vackot kérek ám, hanem frisset – csavart a regiszteren Fehérné. Frissek a kalácsok, nemrég sültek – válaszolt a lány, már kissé védekező pozícióban. Én is ezt mondanám – tromfolt Fehérné, – de engem nem lehet becsapni! A lány még tartotta a frontot: Fogja meg, még meleg! –Persze, hogy meleg, ilyen hőségben nem tud kihűlni. De én nem veszek, csak friss kalácsot. Felháborító, hogy az embert hogy át akarják verni! Szégyellje magát! – dohogott tovább Fehérné, majd üres kézzel távozott. És nem, ő sem ment át a száz méterrel arrébb lévő másik kalácsoshoz, ahol tíz percet kell várni, mert akkor teszik fel sülni a kalácsot, amikor a vendég megrendeli.
Ha nem akarunk Fehér és Fehérné csapdájába esni, akkor ne arra pazaroljuk a mentális energiát, hogy illik-e vagy sem tízkor zárva lenni, illetve nem azonnal sütött kürtöskalácsot kínálni. A pszichológiai lényege a sztoriknak az, hogy egyik büfés sem árult zsákbamacskát, mindkettőn messziről látszott, hogy a reklamált szolgáltatást nem nyújtják. Ennek ellenére mindkét főhős úgy csinált, mintha gyanútlanul, egy vélt vagy valós társadalmi megállapodás alapján nyitott szívvel várna valamit, majd jól átvernék, hogy nem kapja meg azt, amire számított. Azzal sem érdemes elintézni a dolgot, hogy mindig vannak ilyen kötözködő hülyék, mert ez túl egyszerű lenne. Nem vezetne oda, hogy kísérletet tegyünk annak megértésére, hogy miért történik ilyesmi. És ezzel mi is beszállnánk a játszmába, mint az később kiderül.
Játszmák
Eric Berne, a tranzakcióanalízis nevű pszichológiai irányzat megalapítója, már idézett könyvében számos ilyen tipikus játszmát leír. Az emberi érintkezéseknek, párbeszédeknek (szakszóval: Tranzakcióknak) két szintje van. Van egy nyílt, társadalmi, és egy rejtett, pszichológiai szintje. A nyílt szint az, amit mondanak a felek, a rejtett pedig az, amit gondolnak, vagy akár tudattalanul éreznek közben. A fenti történetekben a nyílt szint az volt, hogy kávét és kalácsot szeretnének, a rejtett pedig az, hogy bebizonyosodjon: ők itt nem fognak olyan szolgáltatást kapni, ami megilletné őket – mert a szolgáltató nem oké: trehány, lusta vagy szélhámos, és becsapni igyekszik az embereket.
Minden játszmának az a lényege, hogy egy meghatározott forgatókönyv szerint halad a pontosan bejósolható végkifejlet felé, amikor is a Játszma szereplői, főként a Játszmát kezdeményező, beseperheti a „Nyereséget”. A Nyereség általában az énkép és/vagy a világkép megerősítése. A meghatározott forgatókönyv pedig azt jelenti, hogy onnantól kezdve, hogy a másik fél „bekapja a Horgot”, ez egész szóváltásnak a kimenetele bejósolható.
A Játszma képlete
Kicsit ijesztő lehet, hogy ez képlet, de olyan szépen vázolja a működést, és olyan jól követhető, hogy érdemes nekifutni. Horog+Gyenge Pont. Ezek az előfeltételei egy játszmának. A Horgot Fehér veti ki, egészen addig, amíg rá nem talál a másik fél gyenge pontjára, és ezzel bevonja őt a játszmába. A Gyenge Pont a kávés történetben az volt, hogy nincs nyitva a büfé (és talán a büfés is úgy érezte, hogy ez helytelen, azért dolgozott lázasan a kinyitáson.) Aztán jön a Válasz: ahol a partner beszáll a játszmába. A büfés a Válaszban úgy reagál, mintha a beszélgetés társadalmi szinten zajlana, elmondja, hogy nincs nyitva. Itt történik Fehérben az Átváltás: kiderül, hogy nem egy ártatlan kérésről volt szó, hanem arról, hogy bizonyítani akarja a másik hibáját. Üldözővé válik, és jól megmondja a véleményét. Ezalatt a másik fél Szembesül: nem is kávét akartak tőlem, hanem jól beolvasni nekem. Áldozat lesz belőle. A végén pedig mindketten hazaviszik a Nyereséget, világképük megerősítését abban, hogy a) minden büfés tróger, b) a sok hülye vendég, mit kell itt kibírni!
Horog+Gyenge Pont -> Válasz + Átváltás + Szembesülés + Nyereség
A Játszmák típusai
Sokféle Játszma van, és emberi voltunkból fakadóan egyikünk sem mentes tőlük. Vannak nagy életjátszmák, amiket évtizedeken vagy akár egy életen át lehet újra és újra lefuttatni. Ilyen például az alkoholista Játszma, ahol a szereplő házaspár egyik tagja alkoholista. Ebből kifolyólag szétbarmolja a családi életet, megbízhatatlanul, botrányosan vagy durván viselkedik. A józan fél ilyenkor áldozat, majd másnap üldözővé válik, hogy a másik hogy lehet ilyen. Az alkoholista bocsánatért esedezik, mindent megígér, a másik hisz neki, hogy aztán egy-két nap/hét múlva újra csalódjon. Vannak kevésbé súlyos, hétköznapibb Játszmák, amiket bárkivel lefolytathatunk, aki kapható rá. Ilyenek például a „miért mindig velem történik ilyesmi?”; az „ennek is te vagy az oka” vagy a „láthatod, hogy mindent megpróbáltam…” És mindenkinek megvannak a „kedvelt” játszmái, attól függően, hogy hogy nőtt fel, és mire fogékony.
Rajtakaptalak Játszma
A balatoni strandon a „most rajtakaptalak, te gazember” Játszmát művelték, ami nem annyira családi, mint inkább társadalmi Játszma. Rendszeresen előfordulhat mondjuk szolgáltató és megrendelő, vagy főnök és beosztott között. Fehér úr, a főnök rendszeresen kihagy egy-két fontos szempontot, amikor utasítást ad. Nem mondja, hogy sürgős neki az anyag, majd csodálkozik és felháborodik, ha délután háromra nincs az asztalán. Kifelejti, hogy a múlt héten még rendelt pár csomaggal, majd szentségel, hogy azokat nem tartalmazza a leltár. Olyan feltételeket szab, amik teljesíthetetlenek, majd tombol, hogy nem teljesültek. Ezekben az esetekben Fehér főnök világképe és énképe abban erősítődik meg, hogy senki sem dolgozik olyan jól, mint ő; valamint senkiben sem bízhat meg, mert mindenki szélhámos. A beosztott pedig úgy érzi, hogy „engem már megint szívatnak”.
A Rajtakaptalak Játszma düh-levezető szelepként is szolgál általában. Fehér az önmaga és a világ ellen érzett dühét, becsapottság-érzetét, szégyenét (melyeket nagy valószínűséggel kora gyerekkorából hoz magával) irányítja kifelé, egy külső szereplőre.
Honnan ismerem fel, hogy Játszma részese vagyok?
A legbiztosabb módja a „Szembesülés” detektálása magunkon: olyan helyzetbe csöppenünk, ahol üldözve, támadva érezzük magunkat, és ennek nem láttuk előjelét. Vagy, ha már rutinosan játsszuk a közös játszmát Fehérrel, akkor mindent megtettünk, hogy elkerüljük, és mégis, újra bekövetkezett. Megfogadtam, hogy nem teszek szemrehányást, mert nehéz nekem, amikor megsértődik, és egyébként is jelentéktelen ügyről van szó – mégis kimondtam. Tessék, meg is sértődött. Hogy lehettem ilyen hülye? A játszmában kvázi akaratod ellenére veszel részt, mert nem tudatos színtéren zajlik, hanem pszichológiai szinten, tudattalanul.
Minden alkalommal, amikor megkérdezed magadtól, hogy miért így reagáltam, miért ezt mondtam, vagy tettem – akkor valószínűleg Játszma részese vagy. Amikor egy „tranzakció” után rosszul érzed magad, zaklatott vagy, újra és újra visszajátszod, hogy hol szúrtad el, akkor Játszmában voltál. Érdemes ezeket a helyzeteket a Játszma-képlet ismeretében megnézned, hogy beazonosítsd a különböző pontokat: mi volt a Horog, a Gyenge Pont, hol történt az Átváltás stb. Ez segíthet abban, hogy megértsd magadat ilyen helyzetekben, és saját Gyenge Pontjaidat azonosítsd. Így legközelebb tudni fogod, hogy hopp, ez a Gyenge Pontom – és nem kapom be a Horgot, nem zsigerből fogok reagálni. Ezáltal talán jobban fel leszel vértezve, ha legközelebb bevonnának egy játszmába.
Ha pedig megfogott a játszmák témája, akkor olvasd el Eric Berne találó és remek stílusban megírt, elég régi és elég időtálló Emberi Játszmák című könyvét.
*a cikkben nagybetűvel írtam az olyan szavakat, amik hétköznapi értelemben is használtak, de itt speciális jelentésű szakkifejezéseket jelölnek.
