Mitől lesz szabálytalan a fogsor?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az átkozott földművelés, az tehet mindenről. Pontosabban az, amikor már nem kellett annyit rágnunk.

A válasz egyszerű: nincs elég hely a szájban a fogaknak - tudtuk meg a SciShow legújabb videójából. Igen, joggal feltételezi, hogy azért nem mindig volt ez így, mert ugyan az emberi test nem tökéletes, de ez tényleg elég nagy mellényúlás lett volna.

Az ismeretterjesztő szösszenet szerint minden akkor romlott el, amikor körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt kialakult a mezőgazdaság, és már nem kellett olyan nagy erőt kifejteni harapáskor, illetve nem kellett annyira alaposan megrágni az ételeket. A korábbról származó emberi maradványokon, leleteken, még látszott, hogy a fogak komoly igénybevételnek voltak kitéve, viszont nem volt akkora tömegnyomor mint később, amikor megváltoztak a táplálkozási szokások, és a szélesebb, de kevésbé ívelt állakapocs lett a jellemző. Egyébként ez, az életmódból adódó a különbség még most is jelen van, és azoknál az embercsoportoknál, amely tagjai még mindig vadásznak és gyüjtőgetnek, a kesekenyebb és hosszabb állkapocs a jellemző, hiszen ezek az anatómiai jellemzők segítik a rágást. 

És készült egy másik kutatás is, ami igazolhatja ezt az elméletet. Amikor apró emlősöknek, egészen pontosan szirtiborzoknak puha, főtt ételt adtak nyers és durva táplálék helyett, akkor az ő állkapcsuk is másként fejlődött. Persze emberekkel kicsit problémás lenne egy hasonló kísérletet elvégezni, de bizonyára sokakban felmerül azért a kérdés, hogyha kevésbé feldolgozott ételeket ennénk gyerekként, akkor talán megúszhatnánk a fogszabályzó viselését.

Ami biztos, egyéni szinten a szabálytalan fogsornak rengeteg oka van a genetikától és születési rendellenességektől kezdve különböző betegségeken át az életmódunkig, illetve egyes szokásokig. És ne feledje, a csálé fogsor nem csak esztétikai probléma, hanem lehet egészségügyi vonzata is. Mondjuk a fogszabályzásnak is megvannak a veszélyei persze, de azért ezeket ki lehet küszöbölni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.