Legjobb barátainkkal közös emlékezetet építünk

- Emlékszel arra a szörnyű szilveszterre a gimiben, amikor a házibuli helyett csak három szomorú srácot találtunk a feldíszített, piával telepakolt lakásban? - idézte fel nemrég gyerekkori barátnőm egy közös emlékünket. Nem emlékeztem. Aztán, ahogy mesélni kezdte a részleteket, eszembe jutott, hogy aznap este három házibulinak hitt helyszínt jártunk végig, de sem a magányos fiúk, sem a házimisére készülődő nagycsalád, sem a szakításán épp túleső, zokogó házigazda lakásán nem azt találtuk, amiben reménykedtünk.  

Bár az estéről csupán információfoszlányok éltek a fejünkben, ahogy sikerült ezeket közösen összeraknunk végül kirajzolódott az 1997-es iszonyú és szerencsétlen szilveszterünk koherens, egész, közös emlékképe. Az ilyen emlékezetet, vagyis két ember, egy csoport vagy közösség közösen megosztott emléknyomait nevezi a tudomány transzaktív memóriának. Most egy friss kutatásból az is kiderült, hogy működik ez az emlékezeti rendszer a legjobb barátok között. 

shutterstock 310328510

A Journal of Social and Personal Relationshipsbenmegjelent vizsgálatban a kutatók legszorosabb baráti kapcsolataikról kérdezték a résztvevőket, és egy skála segítségével a transzaktív memóriájuk erősségét is mérték. Kiderült, hogy minél régebbi egy barátság és minél mélyebb a bizalom a felek között, annál erősebb a közös emlékrendszer. A transzaktív memória erőssége pedig szorosan együtt járt a baráti kapcsolat erősségével, és kapcsolat minőségének magasabb szintjével is. Andrew Ledbetter texasi kommunikációs professzor szerint, ha képesek vagyunk közös emlékezetrendszer kiépítésére, akkor jobban is kommunikálunk egymással, az életünk jobban egybeforr a másikéval, és ez lelkileg közelebb hoz minket egymáshoz. Az ilyen kapcsolatok pedig jóval ritkábban szakadnak vagy törnek meg.  

A transzaktív memória egyébként kétféleképpen: integrált és differenciált módon is összeállhat. Az előbbi esetben a memória a felek közös, az utóbbinál a különböző emléknyomokból tevődik össze. A kutatásból kiderült, hogy az egynemű barátságokban inkább az integrált, míg az ellenkező nemű barátságok esetében inkább a differenciált transzaktív memória a jellemző. A férfi-női barátságokban tehát gyakoribbak az egymást kiegészítő emlékképek, így ezekben a kapcsolatban teljesebb, komplexebb közös memória alakulhat ki. Persze csak akkor, ha a felek között személyes kapcsolat van, töltenek együtt időt, és időről-időre felidézik a közös emlékeket. Ez pedig amellett, hogy időtöltésnek is klassz, erősíti a kapcsolat szorosságát. A jó kapcsolatok meg egy boldogabb és egészségesebb élethez vezetnek. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra