Elcseszi a gyereke életét, ha folyton előtte veszekszik

Nem a konfliktusokkal, vitákkal van a gond: ezek az élet velejárói. Azzal veszélyeztetjük a gyerek érzelmi biztonságát, ha durván bántjuk egymást előtte.

Válófélben vannak. Még mindketten otthon laknak három kiskamasz gyerekükkel együtt. Gyilkolják egymást. A veszekedés, kiabálás, egymás és egymás családjának pocskondiázása mindennapos. A legapróbb dolgon egymás torkának ugranak, és az elfelejtett tejvásárlásból pillanatok alatt jutnak el odáig, hogy önző, manipulatív szemétláda és büdös, tolvaj ribanc. Annyira belefeledkeztek már a harcba, hogy fel sem tűnik nekik: folyamatosan csinálják. Folyamatosan, a gyerekek előtt. Néha gyerekeik ijedt arcát látva elcsendesülnek. Olyankor nem szólnak egymáshoz, teszik a dolgukat, a levegő izzik, mindkettő szemében gyűlölet. Ez megy napokig. Aztán jön egy epés megjegyzés, egy odaszúrás, és újra tombolni kezdenek. 

Ismerem őket. Szerették egymást. Szerették a családjukat, a gyerekeket, az életüket. Most csak a gyűlölet él bennük, mindkettő roncs, fáradt, feszült, elveszett. Azt állítják a gyerekek a legfontosabbak, hogy nekik csak ők számítanak, és közben észre sem veszik, mit művelnek velük. Mert bizony akármennyire is a szülőkről, a párkapcsolatról szól egy kemény válás - vagy éppen a folytonos konfliktusok - ezt nemcsak a felnőttek, de a gyerekek is nagyon megszenvedik, miközben ezt mi felnőttek saját sértettségünkben, dühünkben gyakran észre sem vesszük. 

Súlyos károkat okozunk a gyereknek, ha veszekedünk előtte

“A szülők nem érzik, hogy mennyire érzékenyek a gyerekek a konfliktusaikra” – állítja E. Mark Cummings pszichológus, a Marital Conflict and Children An Emotional Security Perspective című könyv szerzője, aki több mint húsz éve kutatja a szülői konfliktusok hatását a gyerekek fejlődésére. “ Eredményeinkből látszik, hogy a gyerekek már nagyon korai életkorban - legkésőbb egy éves kortól - érzékelik a szülők közötti feszültséget. A szüleik kapcsolata tekintetében a gyerekek olyanok, mint egy érzelmi Geiger számláló.”

Cummings kutatásainak legfontosabb eredménye, hogy a szülők közötti veszekedések a gyerek érzelmi biztonságát veszélyeztetik. A gyerek számára ugyanis az otthon jelenti a biztonságot, azt a hátteret, a bázist, amiből kiindulva fejlődhet, tanulhat, felfedezheti a világot, és ahová mindig visszahúzódhat, ha valami nehéz, félelmetes vagy megrendítő. A gyerek biztonságérzetére pedig nemcsak a szülővel való kapcsolata hat, hanem a szülők egymással való viszonya is. Amikor egy gyerek azt tapasztalja, hogy a szülők ellenségesek egymással, hogy bántják egymást, akkor gyakran zavarttá, aggodalmaskodóvá, szorongóvá, reményvesztetté válnak. Mások agresszívek lesznek, viselkedési problémákat mutatnak otthon és az óvodában, iskolában is. Megint mások testi tünetekben, fejfájásban, gyomorpanaszokban, gyakori betegségekben fejezik ki belső konfliktusaikat. A stressz, amit átélnek befolyásolja, hogy mennyire tudnak figyelni, tanulni, teljesíteni, barátkozni. Kutatások bizonyítják, hogy a a bizonytalan környezetben, gyakori szülői veszekedés közepette a gyerekek rosszabbul alszanak, és gondjuk lesz az evéssel: nem esznek vagy elhíznak, étkezési zavaroktól szenvednek.

A gyerek viselkedésében, testi és lelki problémái tehát gyakran tünetek: a szülők közötti párkapcsolati problémák tükrei. Ez ráadásul nemcsak kisgyerekek esetében van így, de még késői kamaszkorban is, és korántsem csak az első néhány veszekedés idején. Ehhez ugyanis nem lehet hozzászokni.

A veszekedések gyerekre gyakorolt káros hatásai idővel sem csökkennek, és a későbbi élet során is megmutatkoznak. Egy 2002-ben végzett kutatás során pszichológusok 47 különböző tanulmány eredményeit vetették össze, és azt találták, hogy a gyerekkori családi környezet számos felnőttkori problémához köthető. Az érzelmi bizonytalanságban felnövő gyerekek társaiknál több egészségügyi, érzelmi és szociális problémával küszködtek, hajlamosabbak az immunrendszer kóros működésére, depresszióra, függőségre, és gyakrabban magányosak is. A szülői veszekedésekkel tarkított elcseszett gyerekkorból tehát nehéz és problémás felnőttkor következik. 

Nem a vitával van a baj, hanem azzal, ahogy csináljuk

“A konfliktus a mindennapi élet természetes része. A lényeg tehát nem az, hogy a szülők vitatkoznak” – állítja Cummings. “Az számít, hogyan fejezik ki a konfliktusaikat, és hogyan oldják fel, hogyan oldják meg ezeket, és különösen az, hogyan érzi magát mindeközben a gyerek.” A pszichológus kutatásaiból kiderül, hogy a gyerekre legkárosabb vitatkozási formák, amikor a szülők verbálisan agresszívek, szidják, szapulják, támadják, fenyegetik egymást, amikor fizikailag is agresszívek, amikor nem beszélnek egymással, nem szólnak egymáshoz, levegőnek nézik a másikat, és amikor egyszerűen kilépnek a vitákból megoldás nélkül.

Cummings és kollégái azt találták, hogy a csendes terror, a kommunikáció és az együttműködés felfüggesztése a gyerekek szempontjából még a nyílt vitáknál is károsabbak. A gyerekek ugyanis értik, látják, ha a szülők között viszály van, ezért valamit kezdeni is tudnak vele. Abban az esetben, ha a szülők csak csendesen eltávolodnak, elfordulnak egymástól, ha érzelmileg elérhetetlenné válnak, akkor a gyerekeknek fogalmuk sincs mi történik, csak azt tudják, hogy valami rossz. 

Tisztelet, az kellene, hogy jól csináljuk

A kutatási eredmények tehát egyértelműek: ha rondán veszekszünk, ha bántjuk egymást azzal ártunk a gyereknek. Konfliktusok, nézeteltérések azonban minden párkapcsolatban léteznek. Mindannyiunknak vannak nehéz időszakai, vagyunk fáradtak, ingerültek, van, hogy haragszunk a másikra, van, hogy csalódottak vagyunk, van, hogy vitatkozni kell. Nincs ezzel semmi baj. A hosszú távú, boldog párkapcsolat érdekében, azért, hogy jól működjünk együtt, a konfliktusainkat fel kell vállalnunk, ezek elkerülése ugyanis a legdurvább kapcsolatgyilkos. A nehéz helyzetekben azonban – a saját és a gyerekeink jólléte érdekében – arra érdemes törekedni, hogy megoldjuk a problémákat, hogy kompromisszumra jussunk, hogy érzelmeinket képesek legyünk verbálisan, tisztán kifejezni, hogy a fennálló helyzet ellenére, a legdurvább indulataink közepette is képesek legyünk tisztelni a másikat.

Ahhoz, hogy képesek legyünk kulturáltan vitázni, felismerni az érzelmeinket és átlátni azoknak valódi gyökerét szükségünk van a befelé fordulásra, az önismeretre. Meg persze szükség lenne arra is, hogy a másikat tényleg tudjuk tisztelni, és képesek legyünk emlékezni arra, hogy szeretjük, de legalábbis valaha szerettük őt. Ez azonban nyilván sok helyzetben átkozottul nehéz. A hazugság, a hűtlenség, az agresszió, az önző viselkedés mind képesek kiirtani az emberből a másik iránt érzett tiszteletet. De ilyen esetben is törekedhetünk az elég jó megoldásokra. 

Ilyenkor a konfliktushelyzeteket érdemes zárt ajtók mögött, kettesben intéznünk. Ezt nem mindig könnyű megoldani, hiszen azt jelenti, hogy az indulatainkat egy időre félre kell tennünk, de ha arra gondolunk, hogy a párkapcsolati viták éppen olyan intimek, mint a szexuális életünk, talán könnyebb lesz. Arról azonban ilyenkor is érdemes beszélni a gyerekkel, hogy igen, konfliktus van, de szeretjük őt és igyekszünk tisztelni egymást, hogy keressük a megoldást. Ha kompromisszumra jutunk, ha találunk megoldást, feloldást a problémánkra arról is érdemes tájékoztatni a gyereket.

Ha képesek vagyunk erre – vagy legalábbis törekszünk rá –, akkor olyan mintát adunk a gyereknek, amivel könnyebben elboldogul majd saját későbbi konfliktusaiban is. Megtanulja, hogy bár a legszorosabb kapcsolatokban is felmerülhetnek problémák, ezeket meg lehet oldani, az érzelmeinket nyíltan fel lehet vállalni, méghozzá úgy, hogy nem veszik el közben a szeretet, a tisztelet. Ha ezt tesszük az a gyereknek biztonságot ad és megerősíti a közöttünk lévő kötelékeket. Ha ezt a mintát adjuk, egészséges, szociálisan érett, boldogabb gyereket nevelhetünk. Ez pedig mindenképpen jobban megéri, mint saját sértettségünkben szándékosan bántani partnerünket.