A túl sok víz is ártalmas az egészségre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudta, hogy az is baj, ha túl sokat iszik? Egy professzor színskálát készített, hogy ellenőrizni tudja, ön közéjük tartozik-e vagy sem.

Azt már biztos sok helyen olvasta, hogy - főleg nyáron - mennyire fontos a megfelelő folyadékbevitel, de vajon tud arról, hogy akár túlzásba is viheti az ivást? Sajnos a túl sok víz legalább annyira káros, mintha dehidratált lenne, ugyanis alacsony nátriumszinthez vezethet, ez a hiponatrémia – olvasható a Huffington Poston. Hogy valami jó hírt is mondjunk: a vizelete színéből megtudhatja, ha baj van.

A hiponatrémiát nehéz korán felismerni, ugyanis eleinte enyhébbek a tünetek, a fejfájás, hányás és zavartság csak később jelentkezik. Bár csak ritkán végzetes, fontos tudni, hogy mennyi folyadékra van szükségünk.

Hogy mi? 

Hiponatrémia akkor következhet be, ha a szervezetben található nátrium felhígul. A nátrium felhígulása a nagy mennyiségű víz ivásának – mely egyes pszichiátriai rendellenességekben szenvedőknél fordul elő –, vagy a kórházba utalt betegnek adott nagy mennyiségű intravénás víz (infúzió) következménye lehet. Mindkét esetben a bevitt mennyiség meghaladja a vesék által kiüríthető mennyiséget. Kisebb mennyiségű víz – egyes esetekben akár napi 1 liter – is hiponatrémiához vezethet vese-rendellenességekben, például veseelégtelenségben. Hiponatrémia alakulhat ki szívelégtelenségben vagy májzsugorban is. A súlyos krónikus folyadékvesztés, például a krónikus hasmenés is nátriumhiányt okozhat.

Szintén hiponatrémia a következménye a nem megfelelő antidiuretikus hormon kiválasztás szindrómának (SIADH). A SIADH-betegek nátriumszintje alacsony, mivel az agyalapi mirigy túl sok antidiuretikus hormont termel. A mellékvese hiányos működése (Addison-kór) és a vizelettel történő túlzott nátrium-ürítés is hiponatrémiát eredményez.

Ha a vér nátriumszintjének csökkenése gyors, a tünetek gyorsabban kialakulnak és súlyosabbak. Az agy különösen érzékeny a vér nátriumszintjének változására, ezért elsőként letargia és zavartság jelentkezik. Ahogy a hiponatrémia súlyosabbá válik, izomrángások és görcsök alakulhatnak ki, melyeket aluszékonyság, kóma és halál követ. A hiponatrémia diagnózisa a vér alacsony nátriumszintje alapján állítható fel. Az okok kiderítése bonyolultabb, az orvos teljes helyzetértékelése szükséges hozzá.

Az enyhe hiponatrémia kezelhető úgy, hogy a folyadékbevitelt 1 liter/nap mennyiség alá csökkentik. A súlyos hiponatrémia vészhelyzet. Kezeléséhez az orvosnak lassan kell növelnie a vér nátriumszintjét gyógyszerek vagy intravénás folyadék, egyes esetekben mindkettő használatával. A túl gyors növelés súlyos, esetleg maradandó agykárosodást okozhat.

Forrás: Dr.Info

Hogyan lehet megelőzni?

Bár korábban azt mondták, nem szabad megvárni azt az állapotot, amikor már szomjasak vagyunk, a Clinical Journal of Sport Medicine című folyóiratban megjelent állásfoglalás szerint pont ezt kell tenni. Vagyis ha hallgatunk a szervezetünk jelzéseire, akkor azzal elkerülhető a túlzott folyadékbevitel és ezzel együtt a hiponatrémia is. Ha erre nem tud igazán odafigyelni, akkor még mindig maradt egy módszer, amellyel gyorsan és könnyen ellenőrizheti, hogy mi a helyzet a vízbevitellel: elég ha megnézni a vizelete színét.

Fotó: Lawrence Armstrong

Lawrence Armstrong, a Connecticuti Egyetem munkatársa egy színskálát készített, a képaláírásokból pedig megtudhatjuk, hogy melyik árnyalat mit jelent. A dehidratációt jelző zöldessárga színt megnézheti itt a fenti képen, ha pedig rákattint, akkor eljut a többihez is. Fontos, hogy hosszú távú következtetéseket ne ebből vonjon le, de ha mondjuk sötét vagy véres a vizelete, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.