Igen, tudjuk, hogy nem szabad vakarni azt az átkozott szúnyogcsípést. De miért nem? Miért viszket jobban a vakarástól?
„Anyu, nagyon viszket!" – mondja sírós hangon a háromévesem, és veszettül vakarja a karján a szúnyogcsípést. „Ne vakard drágám, csak még rosszabb lesz!" – mondom el ezredszerre anyám hangján, aki valószínűleg a nagyitól hallotta, szóval lehet, hogy inkább a dédi hangján mondom. És persze, tudom, tudom, hogy igaz, az én bőröm is megnyugszik egy idő után, ha nem piszkálom azt a fránya csípést, de mégis kicsit bizonytalanul állítom mindezt a gyereknek, mert milyen agyament dolog már, hogy a viszketést nem szabad vakarni. Miért nem szabad? Miért viszket jobban a vakarástól? Miért nem enyhíti inkább tartósan a diszkomfortot? És miért enyhíti egyáltalán rövid időre? Hála az amerikai tudósoknak, már ezt is tudjuk. A szerotonin, az tehet róla.
Azt már régóta tudják az okosok, hogy csípések körül azért jó vakarózni, mert ezzel enyhe fájdalmat okozunk magunknak, és amíg az agyat a fájdalomérzés köti le, addig sem foglalkozik a viszketéssel. A hirtelen jött erősebb inger felülírja a tompa hosszan tartót. Ennyi. A gond csak ott van, hogy az agy a fájdalomra adott reakcióként természetes fájdalomcsillapítót, azaz szerotonint kezd termelni, ami pedig stimulálja a viszketés mértékét érzékelő idegsejteket. Tehát minél jobban vakarózunk, annál több szerotonint termel az agyunk, ami aztán annál inkább hergeli a viszketősejteket, így annál jobban viszketünk: aztán még jobban vakarózunk. Kegyetlen ördögi kör.
Mondjuk, ezt az egészet egyelőre csak egereken tesztelték, szóval érdemes fenntartásokkal kezelni, bár a kutatók szerint az egér és az ember fájdalom-viszketés rendszere valószínűleg épp ugyanúgy működik.
