6 tipp, amivel tényleg egyensúlyba jöhetsz

Olvasási idő kb. 4 perc

Az egyensúlyrendszer kialakulása már magzati korban elkezdődik, és az idegrendszer fejlődésével az egyensúlyérzékünk is jobbá válik.

Az ember fejlődése egymásra épülve fokozatos változáson megy keresztül, a szintek egymásra épülnek, ha ezekben bármiféle károsodás történik, az kihat erre a területre is. Ezért nem mindegy például, hogy a gyerek időben kezdte-e meg a kúszást, egyáltalán megjelent-e nála ez a mozgásforma, elég ideig gyakorolta-e azt, és utána mászott-e, vagy azonnal a felállással folytatta. De ugorjunk egy nagyot a fejlődésünkben. Mit tehet az, aki felnőttként szeretné fejleszteni az egyensúlyozási képességét? Akár napi 10 perc gyakorlással már látható változást tudunk elérni másfél hónap alatt is, és a hajtás után meg is tudhatod, hogyan. 

1. Core-izom fejlesztése

A National Academy of Sports Medicine (NASM) definíciója szerint core-nak nevezzük az ágyék-kismedence-csípő egységének, valamint a háti és a nyaki gerincnek az összességét. Anatómiailag ide sorolandók a hasizmok, a csípő és medencefenék izmainak egy része, valamint a felületes és mély hátizmok többsége.

Core-erőfelmérő teszt és erősítés:

Mielőtt nekiállnál, végezz gimnasztikai bemelegítést.

1., Kiindulóhelyzet: fekvőtámasz, alkartámasz. Ezt a pozíciót tartsd 60 másodpercig.

2., Emeld fel a jobb kezed a talajról, majd tartsd vízszintesen 15 mp-ig.

3., Jobb kar visszamegy a talajra, most a bal kéz emelkedik fel, szintén 15 mp-ig.

4., Visszaengedés után a jobb láb legyen megemelve 15 mp-ig.

5., Lábváltással a bal láb is legyen kitartva 15 mp-re.

6., Újabb 15 mp-re a jobb láb és a bal kéz egyszerre emelkedjen el a talajtól.

7., Cserével utolsó 15 mp-re a bal láb és a jobb kar legyen felemelve.

8., Talajra visszaengedés után még próbáld megtartani a kiindulóhelyzetet 30 mp-ig.

A gyakorlat teljes ideje 3 perc. Ha sikerül teljesítened a feladatot, akkor nagyon jó a core-erősséged. Ha nem sikerül végigcsinálni, akkor az edzésprogramba illessz több has-, hát- és törzsizom-erősítő gyakorlatot. Három hét elteltével újra végezd el a tesztet, látni fogod a változást. Amennyiben úgy érzed, hogy ez a gyakorlat már könnyűnek bizonyul, még instabilabbá kell tenni a kiindulóhelyzetet, ehhez használhatsz BOSU-t. Egyre több edzőteremben találkozhatunk ezzel az érdekes eszközzel, sokan azonban nem tudják, mire is lehet használni, pedig nagyon praktikus lehet az edzéseinkben is.

2. Egyensúlyfejlesztés BOSU-val 

A BOSU úgy néz ki, mint egy nagy, félbevágott labda, és az Egyesült Államokból származik. Neve a „both sides up” rövidítéséből ered, arra utalva, hogy mindkét oldala – a puha és rugalmas része, valamint a kemény, úgynevezett platform része is – használható. Gyógytornászok, sportszakemberek fejlesztették ki, és eleinte a rehabilitációban alkalmazták. Én is egy ilyen képzésen találkoztam vele először. Tetszett benne, hogy a labda minkét oldalát lehet használni különböző egyensúlyozó gyakorlatokra.

A BOSU instabilitása miatt folyamatos koncentrációra és tudatos testmozgásra késztet a gyakorlatok közben. Amint ráállsz, a gerincet és a csípőt stabilizáló izmok intenzív munkába kezdenek. Végezhetsz rajta fekvőtámaszokat, mindkét felszínét használva a labdának, vagy guggoló gyakorlatokat, kitörésben rálépéseket, de edzőpartneredet is ráveheted arra, hogy dobáljon neked labdát, miközben az eszközön egyensúlyozol.

3. Egyensúlyfejlesztés instabil eszközzel

A BOSU is az instabil eszközök közé tartozik, de ezenkívül számos, a rehabilitációban vagy a funkcionális tréningekben ismert eszközt tudunk alkalmazni. Ilyen például a TRX, a G-flex, a Girja vagy a kettlebell, a fitlabda, a trambulin vagy a togu. Ezek közül számos eszközt akár kiscsoportos edzésekben is kipróbálhatunk az edzőtermekben.

4. Egyensúlyfejlesztés egylábas gyakorlatokkal

Az egylábas gyakorlatok – mint például a guggolás egy lábbal, vagy kitörés váltott lábbal – kiemelkedően jók az egyensúly fejlesztésére.

1. Nem kell mást tenned, csak fel kell venni a kitörés kiindulópozícióját. A lábfejek álljanak előre, a két láb egy láb távolságra helyezkedjen eltolva, de párhuzamosan egymással.

2. Emeld el az előrébb lévő lábad, miközben a hátsó lábra áthelyezed a testsúlyod, majd lépj ki előre. Figyelj arra, hogy a lábak a térdekkel 90 fokot zárjanak be, a térd ne menjen előrébb, mint a lábfej!

3. Tartsd meg a pozíciót, majd lépj vissza.

A gyakorlatot lábváltással vagy sétálással összekötve, sőt oldalanként előre- és hátralépéssel is el lehet végezni.  

5. Egyensúly fejlesztése a csípő erősítésével

A csípőtájékon több fontos izom található, és ezek fejlesztéséhez a következő gyakorlatokra van szükség: bármilyen helyzetben történő páros lábas ugrások, egylábas ugrások, ugrásokból helyváltoztató mozgások, futások, lábemelések a bordásfalon vagy földön.

6. Egyensúly fejlesztése csukott szemmel vagy vesztibuláris fejlesztés

Minden gyakorlatot csukott és nyitott szemmel is el lehet végezni. 

1. Csukd be a szemed, és állj meg egy helyben.

2. Emeld a bal, azt követően pedig a jobb lábat.

3. Próbálj meg apró ugrásokat végezni csukott szemmel. A test tengelye körül ugorj negyed, fél, utána egész fordulatot. Könnyűnek tűnik a gyakorlat első olvasásra, de valójában nem egyszerű.

Bánkuti Gabriella

Bánkuti Gabriella Kaposváron született, édesanyja élsportoló volt. 13 évig atletizált, majd számos sportot kipróbált. Jane Fonda dereka és lába megbabonázta, ezért döntött úgy, hogy fitneszmodell lesz. Pár év alatt magyar bajnokká és világbajnokká vált. 2007-óta tanít az IWI-ben (International Wellness Institute), annak vezető tanára. Emellett felkészítő edzője a paralimpikonoknak, és az utánpótlás-nevelésben is részt vesz. A Bánkuti Team égisze alatt 40 versenyzője van. 2011-ben megkapta a legjobb funkcionális tréner címet. Jelenleg a Spartan Fighter és a Spartan Girja funkcionális tréningek masters trénere. A legkedveltebb szakterülete az étkezés, táplálékkiegészítés.

 
Kérdeznél tőle? Ne tartsd magadban!
 

Hozzászólnál? Facebook-oldalunkon megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bánkuti Gabriella
Bánkuti Gabriella
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.