Így heverje ki a húsvétot!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elmondjuk, hogyan tud egyszerűen méregteleníteni a nagy zabálások után, és azt is, mi mivel adjuk le a húsvéti fölösleget.

A húsvéti ünnepek a legtöbb embernek a locsolkodáson kívüla nagy eszem-iszomról szól. Ilyenkor még a diétán lévők is csipegetnek azért a finomságokból, édességekből, és egy-két alkoholos ital is lecsúszik. Ennek persze meg is van az eredménye. Íme pár tipp, amikkel természetes módszerekkel tudja újra formába hozni magát.

Húsvétkor sokan nem tudnak ellenállni az édességeknek és a jó zsíros sonkának, melyektől persze az ünnepi felesleg és az abból adódó energiahiány szinte elkerülhetetlen. A helyzeten természetesen a családi és baráti összejövetelek sem segítenek. Persze, nem azt mondjuk, hogy az ünnepek alatt salátán és nyers répán éljen, de ha már egyszer jól belakmározott, érdemes egy diétát vagy tisztítókúrát tartani, hogy újra formába lendülhessen, és visszaszerezhesse energiáját, alakját.

Maria Marlowe dietetikus szerint mindenfajta méregtelenítés alapszabálya, hogy el kell kerülni azokat az ételeket, melyek lassítják az anyagcserét, a méregtelenítést és az emésztést, helyettük kifejezetten olyanokat kell enni, melyek mindezeket felgyorsítják. Éppen ezért, miután jól belakmározott húsokból húsvétkor, egy darabig mellőzze azokat a feldolgozott élelmiszerekkel és a tejtermékekkel együtt, és inkább növényi ételeket, azaz rostban gazdag gyümölcsöket, zöldségeket, magvakat és dióféléket részesítsen előnyben. Bármilyen hihetetlen, igazán kreatív és ízletes menüt állíthat össze, sőt, még az sem kell, hogy mindezeket nyersen fogyassza, hiszen a salátákon kívül bátran ehet főtt/párolt zöldségeket és ihat turmixokat – ajánlja a wellnesstoday.com.

A következők a legjobbak, ha méregtelenítésről van szó:

  • sötét leveles zöldségek: spenót, pitypang levele (!)- mindkettő remek tisztító és energetizáló is egyben
  • hüvelyesek, mivel serkentik az anyagcserét és segítik a fogyást
  • kurkuma: ez az egyik legjobb méregtelenítés a májnak

A kurkumán kívül remek méregtelenítő fűszer továbbá a cayenne-i bors, a gyömbér és a rozmaring, melyeket ilyenkor főleg italként fogyasztanak. A cayenne-i borsból reggeli előtt egy csipetnyit rakjon meleg vízbe, igya meg, majd öblítse le egy kis citromlével. Ha fel akarja turbózni a hatását, tegyen bele egy kis gyömbért! (Ha a gyömbér így nem ízlene, hozzáadhatja friss uborkaléhez is.)

Kurkumás méregtelenítő tea

Hozzávalók:

  • 2 tk. friss kurkuma 
  • 1 tk. friss gyömbér 
  • ½ tk. fahéj 
  • 1 csipetnyi fekete bors 
  • ½ tk. vanília aroma 
  • 1 tk. méz 
  • ¼ csésze kókusztej 

Töltsön félig egy bögrét forrásban lévő vízzel, majd adja hozzá a kurkumát és a gyömbért. Fedje le, hagyja állni 10-15 percig. Utána tegye bele a fahéjat, a fekete borsot, a vanília aromát és a mézet, végül öntse fel az egészet kókusztejjel!

A receptet a primallyinspired.com oldalon tették közre.

Így fogyunk mi

Ha saját tapasztalatainkra hagyatkozunk, a legjobb módszer, ha egy darabig elhagyja a pékáru, tészták, főtt ételek (kivéve tojás) fogyasztását, és csak sovány sonkát, tojást (bármilyen formában),  kizárólag rozslisztet tartalmazó extrudált kenyeret , sovány sajtot és túrót, kevés magot, sok (bármilyen) zöldséget és olyan gyümölcsöt eszik, amelyik nincsen tele gyümölcscukorral – ilyen például a savanyú zöld alma (Granny Smith), a málna, az eper (a görög eper már 6-700 forintért/kg kapható a piacokon), az ananász, az áfonya, a  papaja , a különböző citrusfélék és a mangó. Zöldségek közül kiemelnénk a spenótot, a fejes salátát, a rukkolát, a madársalátát, az uborkát és a bazsalikomot - ezek mind nagyon jó méregtelenítők, és az emésztésre is jó hatással vannak. Mindenből csak keveset egyen. A legjobb, ha konyhai mérleggel méri ki az ételek súlyát, és az sem árt, ha a bevitt kalóriákat is számolja. Egy adag étel ne haladja meg a 100-200 grammot (gyümölcs esetén lehet a duplája is), a kalóriában meg arra figyeljen, hogy az egész nap alatt bevitt energia ne haladja meg az 1000-1200 kilokalóriát (kcal).

Az előbb említett kenyérből egy szelet körülbelül 33 kcal, egy vékony szelet sonka 23 kcal, egy szelet sajt 70 kcal, és ugyanennyit tartalmaz egy főtt tojás is. Az, hogy hogyan osztja be, azaz mit eszik és hányszor egy nap, már önön múlik.

Ilyen a mi salátánk

Mivel a sok zöld egy idő után nagyon lehangoló és unalmas tud lenni – még annak is, aki egyébként húshagyó, vagy csak kifejezetten szereti a zöldségeket –, a salátát mindig megspékeljük valami gyümölccsel és magvakkal is. A kedvenc receptünk egy adaghoz: fejes saláta, rukkola, bazsalikom, bébispenót, egy kis marék pirított mazsola, illetve pekándió, 3 db nagyobb eper. Öntetet és fűszereket nem szoktunk rá tenni, de ha ezek nélkül nem bírja elfogyasztani, öntse le balzsamecet és extra szűz olívaolaj keverékével: egy deci olajhoz tegyen két evőkanál ecetet és keverje össze. Egy adag salátát egy-két evőkanálnyi öntettel locsoljon meg. Csak közvetlen fogyasztás előtt tegye az öntetet a salátára, különben ha túl sokáig áll a lében, könnyen megfonnyadhat. 

Tipp: a mazsolát és a pekándiót aprítsa fel, így minden harapás saláta mellé kerül ezekből is. 

Mozogni muszáj

Persze, a rendszeres sportolás is nélkülözhetetlen; és nem azért, mert anélkül nincs fogyás és méregtelenítés, de a szép, feszes bőr érdekében muszáj megmozgatni a testet, főleg harminc év fölött. Nem kell minden nap egy edzőteremben izzadni – főleg most, hogy már ennyire jó idő van. Menjen el futni ahányszor csak jólesik, de minimum két-háromszor egy héten. Nem kell túlerőltesse magát: alkalmanként 20 perc futás bőven elegendő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.