5000 forintos kolbász és sajt, de legalább magyar

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Aki magyar árut akar, az nyúljon mélyen a zsebébe. Ez lehet a konklúziója a Kézműves Magyar Ízek vásárának.

Azonnal tudtam, hogy jó helyen járok, amikor egy krumplispultba botlottam a Csodák Palotája helyén. Balra csicsóka és burgonya, jobbra kenyérlángos hétszázér', középen meg a pénztárak.

Borbás Máriával, Madárral és kétszáz kiló kolbásszal indult nyitott a Kézműves Magyar Ízek vására. A nemzet háziasszonya a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak adta át ünnepélyes keretek közt a kolbászt, majd harangzúgással nyitotta meg kapuit a vásár. Sosem értettem miért kell fizetni azért, hogy sok pénzt hagyjak valahol, de ezt már megszokhattuk a hasonló fesztiválokon, legyen szó csokiról vagy gasztronómiáról.

Galéria ikon

39

Galéria: A Kézműves Magyar Ízek Vására
Fotó: Vanik Zoltán / divany

A tényeknél maradva: 120 termelő, 5000 íz, 100 féle hurka, kolbász és 30 féle újbor várja a vásárlókat. Szombaton az Alma együttesre csápolhatnak a gyerekek, addig anyu nézheti a sztárokat, akik főzni fognak, délután pedig házi bejglit lehet készíteni, és zenél.. a Borra-való együttes.

A vásár gyakorlatilag egy baromi nagy piac, ahol állítólag kézműves magyar termékeket árulnak. Ezek szerint mi a borhoz, a kolbászhoz a sajthoz és a lekvárokhoz értünk, na meg persze a pálinkához, de mióta ezt háztájiban főzzük, azóta kétszer meggondolja az ember, hogy vegyen-e a boltban drágán.

A régiókra osztott vásár nem is igen szól egyébről, mint, hogy adjunk el sokat és drágán a népnek, akik itt aztán igazán kézműves árut kaphatnak. Alapvetően a koncepcióval nincs is baj, daliás legények és leányok álltak sorban a kávéért – mintha csak a Felszállott a páva főpróbájára érkeztünk volna –, és osztották meg közben a tippeket, hogy hol jó a mangalica és hol nem érdemes ordát kóstolni. Voltak itt a határon túlról is, magyarnak magyar az is, szó se róla.

Az egyes régiókban a bor, kolbász, sajt, lekvár váltogatta egymást, mintha magyar áruból csak ezek léteznének, bár néhol befigyelt egy-két tésztás is. Külön öröm volt a pisztrángospult, ahol a halfüstölő kínálta portékáját (és szendvicset is 750,-ért), de hogy a lazac helyett miért nem lehet valami magyaroscht füstölni, azt nem értettem. Ugyanígy a csokisokat sem, amiben annyi a magyar, mint a Szegedi Paprika Zrt paprikájában anno az aflatoxin idején, de végül is az áru itthon készült, így mondjuk rá, hogy magyar.

Az árusok egy része alapból bekalkulálja a fizetendő helypénzt az árba (ezen a vásáron a termelők sem helypénzt, sem forgalmi jutalékot nme fizetnek a szervezőknek) más azzal érvel, hogy jön a karácsonyi szezon, de mindenki nagyon bízik benne, hogy a következő két napban teletömheti a zsebét.

Péntek délelőtt a médiamunkásokon és a hurkát kóstoló Madáron kívül nyugdíjasok próbálták végigkóstolni a pultokat, hogy aztán eldöntsék, hogy az 5600 forintos szalámi, vagy a 2200 forintos méz kerüljön-e a kosárba.

Akinek fontos, hogy kistermelőktől vásároljon, és erre hajlandó költeni is, annak ott a helye a Millenárison, de tegyük hozzá: egy jobb piacon is találkozhat hasonló kínálattal.

A felnőtt jegy ára 2000 Ft/nap, a napijegyek mellé a fesztivál szervezője minden esetben kolbász vagy hurka üdvözlőfalatot és újbor kóstolót biztosít. A helyszínen vásárolt napijegy mellé jár egy 2000 Ft-os kupon is, amelyet a Kézműves Magyar Ízek márkaboltban (1033 Budapest Szőlőkert ut 4/B). lehet beváltani 2013. február 28-ig, 5000 Ft feletti vásárlás esetén.

Gyerekeknek 12 éves korig ingyenes a belépés. Diák és nyugdíjas jegyeink nincsenek. Étkezési jegyet és utazási csekket nem tudunk elfogadni.
2012. november 17. szombat: 09.00 - 22.00
2012. november 18. vasárnap: 09.00 - 20.00
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.