10 szuper egészségügyi alkalmazás okostelefonra

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudták, hogy az okostelefont szúnyogriasztásra is lehet használni? Mégpedig nemcsak úgy, ha hozzávágjuk a bosszantó vérszívóhoz. Az Anti Mosquito mellett kilenc másik nélkülözhetetlen egészségügyi alkalmazást mutat be applikációs sorozatunk legújabb része

Egyre gyakrabban vállalkozunk öngyógyításra, keresünk rá felmerülő tüneteinkre, gyógyszerekre, és gyógymódokra az interneten. Ez önmagában nem baj, amíg nem kezdjük magunkat magunkat doktornak képzelni.

Ma már nemcsak a számítógép előtt ülve kutathatunk, hanem akár a telefonunk segítségével is, hiszen az Andorid market és az Appstore is rengeteg egészségügyi alkalmazást kínál. Ezek közül elsősorban az általánosabbakat gyűjtöttük össze, de a lehetőségek száma végtelen, akit érdekel a téma, annak érdemes kalandoznia a „piactereken”. A szabály ugyanaz, mint sorozatunk első részében volt, ezúttal is csak az ingyenes alkalmazásokat vizsgáltuk. Mivel ez alkalommal is több ezer applikációból válogathattunk, most is a felhasználói véleményekre támaszkodtunk, és csak azokat próbáltuk ki, amelyek nagyon jó értékeléseket kaptak. Bár a magyar programok mintha többen lennének egészségügy, mint fittness témában, összességében a választék ezúttal is elég szegényes volt.

LIVESTRONG MyQuit Coach – Dare to quit smoking

iPad/iPhone (angol)

Sajnos néhányan dohányzunk itt az irodában, ezért a dohányzásról leszoktató segédapplikációk közül különösen sokat kipróbáltunk – és szinte azonnal ki is töröltük őket. Általánosságban használhatatlanok és feleslegesek, tele reklámmal.  Aztán rátaláltunk a Livestrong (Lance Armstrong biciklista alapítványa) alkalmazására. Viszonylag időigényes a regisztráció, mivel minden adatunk bepötyörészése után még a honlapon is végig kell csinálni ugyanezt befejezésként. Azonban, ha ezen túlvergődünk, egy dizájnos és abszolút jól használható társat kapunk a cigi letételéhez. Statisztikát vezet dohányzási szokásainkról – ehhez persze folyamatosan be kell vinnünk az adatokat – ezek alapján viszont díjakat kaphatunk, aszerint, hogy hogyan viselkedtünk, azaz meddig nem gyújtottunk rá. Összességében jópofa és motiváló alkalmazás. A LIVESTRONG egyéb izgalmas alkalmazásokat is kínál az egészség jegyében, érdemes rákeresni.

Vision Test

iPhone/iPad/Android (angol)

Telefonra és tabletre is letölthető alkalmazás. Könnyedén ellenőrizhetjük látásunk élességét, van színvakság teszt és egyéb lehetőségek. Igaz, aki már volt látásvizsgálaton, az tudja, hogy egy ilyen alkalmazás nem helyettesíti a valódi eljárást, de egy próbát ennek ellenére megér. Ezen kívül hasznos tippeket kaphatunk arról, hogyan óvjuk meg szemünk egészségét. Jó ötlet az optikuskereső szolgáltatás is, de ez sajnos hazánkban nem működik.

FirstAid – Health Team

Android (angol)

Ezt az alkalmazást kifejezetten hasznosnak találtuk. Vészhelyzetben pontosan és összeszedetten írja le mi a teendő. Ráadásul rengeteg tippet, és egy előre programozható segélyhívót is kapunk. A megfelelő használathoz azonban két tulajdonság nagyon fontos: tudjuk megőrizni a hidegvérünket éles helyzetben, és beszéljünk nagyon jól angolul. Sajnos ez az applikáció csak az Android market felhasználói számára elérhető. Azért az iPhone-osok se csüggedjenek, ugyanis az Appstore-ban is találtunk jópár hasonló alkalmazást, sőt végre egy magyar nyelvűt is (Elsősegély), de mivel ez nem volt ingyenes alkalmazás, nem került fel a listára.

Medscape

iPhone/Ipod Touch/iPad/Android (angol)

Na ez végre egy olyan alkalmazás, amit 5 perc használat után sem törlünk ki, mert ráuntunk. Mind otthoni használatra, mind az egészségügyben dolgozóknak hasznos lehet az ingyen letölthető, több mint 4000 orvosi cikk hozzáférhetősége miatt. A legtöbb ismert betegség főbb tudnivalói és tünetei könnyen kereshetőek. Külön plusz, hogy ellenőrizhetjük különböző hatóanyagú gyógyszerek együtt kiváltott reakcióját. (Ez akkor hasznos, ha egyszerre több típusú gyógyszert is szedni akarunk.) Mini háziorvos az okostelefonon, vagy tableten. Ne felejtsük el azonban, hogy ez nem váltja ki a rendes orvosi ellenőrzést. Hipochonder olvasóinknak pedig mértéktartó használatot ajánlunk, mivel a tünetek sokszínűsége miatt egy szimpla megfázást is könnyedén végzetes kimenetelű fertőzéssé növeszthetnek – gondolatban.

Dosecast

iPhone/iPad/iPod (angol)

„Már bevettem. Vagy mégsem…?” Azoknak, akiknek mindennap kell szedniük valamilyen gyógyszert, nagyon hasznos kis találmány, ugyanis viszonylag könnyű programozás után emlékeztet bennünket a napi adag bevételére. Egyébként, tél lévén, azoknak is jól jöhet, akik hajlamosak elfelejtkezni a mindennapi vitaminadagjukról.

Asian Sleep HD

iPhone/iPad (angol)

Az álmatlanság sok ember életét keseríti meg átmenetileg, olykor hosszabb távon is. Kellemetlen érzés, feszültté tesz és akár szervi megbetegedéseket is okozhat. Na, erre nyújtanak megoldást azok az alkalmazások, melyek különböző hangeffektusokat, nyugtató zenét játszanak, hogy nyugodt, mély álomba merülhessünk. Azért ezt az alkalmazást választottuk, mert ez rendelkezett a legigényesebb grafikával, másrészt itt találtuk a legtöbb ingyenesen elérhető tartalmat. Egyébként nem kizárólag az alvásban segít, a napi teendők közben is kellemesebben érezhetjük magunkat a madarak csivitelését hallgatva.

Anti Mosquitoes

iPhone/Ipad/Android (angol)

Bár a szúnyogok az európai országokban inkább kellemetlenek, mint veszélyesek, mindenféleképpen nagy stressztől óvhatjuk meg magunkat, ha nem azok csapkodásával kell töltenünk a fél napot. Kisgyerekesek esetében pedig külön öröm, hogy a baba sem lesz nyűgös a mindig viszkető csípésektől. Az alkalmazás úgy működik, hogy az eszköz 15, vagy 20 kHz-es rezgéseket bocsát ki magából, amit az emberi fül nem érzékel, de a nőstény vérszívókat elvileg zavarja. Érdemben nem tudtuk kipróbálni az alkalmazást mivel tél van, de nagyon reméljük, hogy beválik. Az ötlet már önmagában zseniális.

Laborlelet Kisokos

Android (magyar)

Két igazán hasznos alkalmazásra leltünk rá, ráadásul mindkettő magyar fejlesztés. Biztos sokan érezték már magukat kissé elveszve egy frissen elkészült laborleleti eredménnyel a kezükben. Ha nem túl segítőkész kezelőorvossal áldott meg minket a sors, akkor pedig szinte képtelenség ésszerűen értelmezni az adatokat. Ezt hidalja át a Laborlelet Kisokos. Persze a diagnózis felállítása nem a mi feladatunk, de jó érzés kicsit jobban megérteni az ijesztően hangzó latin szavak jelentését, anélkül, hogy a fél napot a google előtt töltenénk.

S.O.S Help

Android (magyar)

Az S.O.S Help egy másik, pofonegyszerűen használható segélyhívó program. Öt különböző elérhetőséget adhatunk meg, melyekre vészhelyzetben automatikusan jelzést küld a telefonunk. A vészgombot pedig egy nagyméretű vöröskereszt-ikon jelképezi. Külön jó, hogy az okostelefonunk GPS adatokat sugároz, így tartózkodási helyünk pontosan bemérhető. Bár hasznos találmány, reméljük senki nem szorul majd a használatára.

WomanLog

iPhone/iPad/Android (magyar)

Örülünk, mert végre találtunk egy jól kezelhető magyar nyelvű alkalmazást. Nők számára készült, a mensturációs ciklus vezetésére szolgál. Ezen kívül beírhatjuk aktuális testhőmérsékletünket és testsúlyunkat is, melyek változásait így később különböző grafikonokon követhetjük vissza. A tablettaszedés és a szexuális együttlétek is napra pontosan feljegyezhetők, ez a nőgyógyászati vizsgálaton jöhet jól, míg azok, akik babát terveznek, előre kiszámíthatják a peteérés időpontját. Ha nem ragaszkodunk a bugyirózsaszín kezelőfelülethez, van módunk személyre szabni a hátteret. Nem foglal sok helyet, nem vesz el sok időt a használata, de segít kiigazodni a mindennapokban. Szeretjük.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

sz.j.
sz.j.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.